Milliárdos kifizetésekre számíthatnak a magyar gazdák

Oroszország, mezőgazdaság, kukorica
5896228 28.05.2019 A tractors ploughs a corn field at the settlement of Poymennoye, in Novosibirsk region, Russia. Alexandr Kryazhev / Sputnik
Vágólapra másolva!
A következő három hónapban 122 milliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a támogatásokat kezelő Magyar Államkincstár a kifizetések meggyorsításával is hozzá akar járulni a koronavírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez.

Illusztráció Forrás: AFP/Sputnik/Alexandr Kryazhev

Nagy István emlékeztetett, hogy mindezidáig – a 2019. évi kérelmekhez kapcsolódóan – a területalapú közvetlen támogatások és az átmeneti nemzeti támogatások keretében már

347 milliárd forint jogos támogatáshoz jutottak hozzá a termelők.

Az adminisztratív és helyszíni ellenőrzések lezárulta után pedig lehetőség nyílt az egyes jogcímeket érintően a végfizetés előkészítésére.

Hozzátette: a szükséges kontrollfolyamatok lezárását követően a Magyar Államkincstár megkezdi a Vidékfejlesztési Program keretében működő, területhez kötött jogcímek – mint például agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást segítő támogatás – kifizetését. Már csütörtökön agrár-környezetgazdálkodás jogcímen közel 7.300 ügyfélnél 8,76 milliárd forintot folyósítanak.

Április elejétől a közvetlen támogatásokra vonatkozó utalásokra is lehet számítani, ennek keretében a területalapú támogatást, a zöldítést vagy a termeléshez kötött támogatásokat folyósítják folyamatosan.

Illusztráció Forrás: AFP/Cultura Creative/Henry Arden

A miniszter hangsúlyozta: a Magyar Államkincstár azt közölte, hogy nem fogalmazódott meg technikai vagy egyéb, a járványügyi helyzetre visszavezethető nehézség, amely a kifizetéseket hátráltatná, illetve ellehetetlenítené. Alapvető cél, hogy a jogosult termelők minél előbb hozzájussanak az őket megillető támogatáshoz – szögezte le.

Kiemelte:

a június végig tartó időszakban összesen 122,5 milliárd forint kifizetésére lehet számítani.

A tervek szerint a legtöbben áprilisban és májusban részesülnek utalásban, a teljes hátralevő keret 66 százalékát, mintegy 67 milliárd forintot áprilisban, 25 százalékát, csaknem 30 milliárd forintot, pedig májusban tervezik kifizetni.

Illusztráció Forrás: AFP/Sputnik/Alexandr Kryazhev

Az Agrárminisztérium minden olyan lépést megtesz, amely hozzájárul a gazdálkodók pénzügyi likviditásának biztosításához – hangsúlyozta Nagy István.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!