Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 10,7 százalékkal, az iparcikkek döntő részét árusító nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 11,4 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,8 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.
A február végén kialakult felvásárlási láz a KSH becslése szerint a teljes kiskereskedelmi forgalom 11 százalékos bővüléséből 5,7 százalékpontot magyaráz. Ezen belül:
A KSH további részletezése a forgalom növekedésére a következő:
A két számjegyű növekedés a korábbi években tartósan 5-7 százalék körül alakuló havi mutatóhoz képest kiugró eredményt jelent - jelzi az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Cseresnyés Péter, a tárca kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma a korábbiakkal megegyező ütemben, harmadával nőtt.
A veszélyhelyzeti intézkedések miatt azonban arra lehet számítani, hogy a teljes kiskereskedelmi forgalomból jelenleg kevesebb mint 7 százalékkal részesedő terület aránya tovább bővül.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a napi fogyasztási cikkeket vagy éttermi ételt forgalmazó kereskedők átmenetileg könnyebben térhetnek át a házhozszállításra. Az üzleten kívüli és a csomagküldő kereskedelmi tevékenységek a veszélyhelyzet idején bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatóak annak érdekében, hogy a járvány terjedésének lassítását segítve bevásárlás helyett is egyre többen maradhassanak otthon.
A márciusi adatokban várhatóan még markánsabban tetten érhetőek lesznek a koronavírus-járvány közvetett hatásai. A felhalmozott készletek miatt a későbbiekben lassulhat az értékesítés, a nem napi fogyasztási cikket értékesítő üzletekben a nyitvatartási és kijárási korlátozások miatt átmenetileg csökkenhet a forgalom.
Cseresnyés Péter jelezte:
Magyarországon a kiskereskedelmi áruellátás biztonságos, a napi fogyasztási cikkek folyamatosan hozzáférhetőek.
Egyetlen háztartásban sincs tehát szükség készletfelhalmozásra, a minisztérium ennek megfelelően a továbbiakban is a valós szükségletek szerinti vásárlásra kér mindenkit.
A koronavírus terjedése miatti vészhelyzet teljesen átírta az egyes szegmensek kilátásait. Az otthoni munka és a távoktatás bevezetése miatt az élelmiszerüzletek forgalma tartósan két számjegyű növekedést mutathat, mivel megszűnt a munkahelyi, iskolai és vendéglátóhelyi étkezés, amit otthon kell pótolni. Átmenetileg érdemben, többszörösére ugrott a számítástechnikai eszközök (tabletek, laptopok, webkamerák, játékkonzolok), valamint egyes konyhai berendezések (fagyasztóládák, konyhai kisgépek) forgalma, ez azonban a későbbiekben csillapodhat.
Megugrott, és tartósan magas lehet a gyógyszertárak, illatszerboltok forgalma is.
A többi területen, így a ruházati, bútor, könyvesboltok és más üzletek forgalma azonban igen meredek visszaesést mutat, a kijárási korlátozások miatt ezen üzletek nem is látogathatók, így több üzlet már bezárt. Ezen üzletek legfeljebb csak az internetes és csomagküldő csatornákon tudják kis részben pótolni a kieső forgalmukat - véli Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában.
Az elemző ugyanakkor úgy véli, a járvány miatti munkanélküliség-növekedés rövid távon érdemi vásárlóerő vesztéshez vezethet, amennyiben az állam nem pótolja az így kieső jövedelmeket, bár a jövő hét kedden érdemi bejelentések várhatóak. Az állásukat és fizetésüket megtartó munkavállalók azonban a vészhelyzet elmúltával pótolhatják elhalasztott fogyasztásukat - teszi hozzá Suppan Gergely.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője hasonlóan látja a helyzetet. Németh Dávid elmondta, hogy a februári felvásárlási láz hatása nélkül a kiskereskedelem a korábbi trendnek megfelelő 6 százalékos tempóban nőtt. A járvány azonban átírta a menetrendet. Az első negyedévben magas forgalomról szól majd a statisztika, ám az év hátralévő részében más lesz a helyzet a járvány negatív hatásai miatt. Hozzátette, mindezek miatt egyelőre korai prognózist adni a kiskereskedelem éves teljesítményére.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője is előrebocsátotta, hogy még az optimista várakozásokat is felülmúlta a kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban, amihez hasonlóan dinamikus növekedésre legutóbb 2003-ban volt példa. A kiskereskedelem és így a fogyasztás megugrása képes lehet az első negyedévi gazdasági teljesítményt javítani, ám ez a második negyedévre aligha lesz hatással. Az ING Bank szakértője továbbra is azzal számol tehát, hogy a válság mélypontja 2020 második negyedéve lehet.
Várhatóan márciusban még ennél is dinamikusabb növekedés jöhet, majd a második negyedévben egy drasztikus visszaesés következhet, főleg a nem élelmiszer-kiskereskedelem és az üzemanyag-értékesítés tekintetében. Ha megvalósul az év második felére várt felpattanás, úgy az év egészében még így is 5-6 százalék körül bővülhetne a kiskereskedelmi forgalom az elemző szerint.