A nagy vadnyugati gyémántsvindli elképesztő története

Clarence King egy Salt Lake City-nél lévő táborban

Gazdasági és történelmi visszatekintésünkben annak a történetét mutatjuk be, hogyan hajtotta végre egy kentuckyi szélhámos és társa a vadnyugat idejének egyik leglátványosabb átverését - amíg a tudomány elkötelezett embere le nem leplezte őket. Különös, ármányban és fordulatokban gazdag történet ez az amerikai hőskorból, amikor a híres-hírhedt kaliforniai aranyláz mozgatta meg a kaland- és pénzvágyók sokaságát. Talán jóval kevésbé ismert azonban ez a fejezet, amiben nem az arany, hanem a gyémántok állnak a középpontban.

A bányamérnök és társai terepszemléje

A hideg időjárás miatt Janin csak júniusban tudta meglátogatni és felmérni a gyémántmezőt. Arnold és Slack, aki ekkorra már megkapta a második 50.000 dollárt is (ez volt a második részlet ugyebár) St. Louisban találkozott Janinnel, Dodge-dzsal, Harpendinggel és egy Alfred Rubery nevű angollal, aki Harpending cimborája volt. Itt a csapat felszállt a wyomingi Rawlinsba tartó Union Pacific vonatra, ami az unokatestvérek által megadott lelőhely felé robogott velük.

A szélhámosok azonban nem akarták egyből a jó helyszínre kísérni a befektetőket, ezért négynapos, zűrzavaros lovas útra vezették őket,

gyakran úgy téve, mintha eltévedtek volna, és hegyeket másztak, hogy tájékozódjanak. A hat férfi végül 1872. június 4-én délután négy óra körül érte el a korábban a csalók által előkészített lelőhelyet, ahol rögvest nekikezdtek a nemesfémek utáni keresgélésnek.

Hamarosan temérdek gyémántra, rubinra, smaragdra és zafírra bukkantak.

A bányamérnök is bedőlt a szélhámosságnak, bizonyította ezt lelkesedése, és az is, hogy 2.500 dolláros honoráriumán felül jogot kért és kapott arra, hogy az új vállalkozásban 1.000 részvényt vásároljon 10 dolláros részvényenkénti áron. Janin a terepszemle zárójelentésében azt írta, hogy a javasolt 100.000 részvény egyenként könnyen 40 dollárt ér, és nem sokkal később ezen az áron el is adta a részvényeit, így 30.000 dollárral többet kaszált a honoráriumán felül, és

ő lett az egyetlen nem szélhámos, aki hasznot húzott az átverésből.

Amikor a társaság többi tagja befejezte a munkát, Slacket és Ruberyt hátrahagyták, hogy őrizzék a helyszínt. A két férfi azonban nem kedvelte egymást, és néhány napon belül leléptek.
Slackről soha többé nem hallottak.

Clarence King egy Salt Lake Citynél lévő táborban Forrás: wikimedia commons / Timothy H. O'Sullivan

Arnold begyűjtött még 150.000 dollárt, amelyet a Janin-féle ellenőrzés után ígértek neki, majd gyorsan eladott még 300.000 dollárnyi készletet Harpendingnek, így a teljes bevétele 550.000 dollár lett – ez mai értéken számolva körülbelül 8 millió dollár lenne. Megérezve, hogy a szerencséje nem tarthat a végtelenségig, 1872 tavaszán visszaköltözött családjával Kentuckyba, és mire az ügy nyilvánosságra került, ő is elhagyta a várost.

A szélhámosság leleplezése

Ami végül az átverés összeomlásához vezetett, az egy szerencsés találkozás volt egy Oaklandbe tartó vonaton Janin és a Yale-en végzett geológus Clarence King között, aki ebben az időszakban egy kutatócsoport tagjaként földmérési munkálatokat végzett a nyugati államokban a kormány megbízásából.

Az 1870-es évek elejére King és a vezetése alatt álló három tucat ember felmérte, feltérképezte és leírta a Nyugat hatalmas területét.

A tudós és a bányamérnök az utazás alatt beszélgetni kezdett egymással, Janin elbüszkélkedett a gyémántjaival és az általa megismert gyémántmezővel, megadva annak coloradói helyszínét is. A megadott területen azonban a kutatócsapat tudomása szerint nem voltak nemesfémek. A bányamérnök által közölt hír riasztó volt. Ha bárki más, mint King emberei gyémántokat találnának a területen, az megkérdőjelezné a munkájuk alaposságát, és muníciót adna azoknak a kongresszusi képviselőknek, akik a felmérés éves előirányzatai ellen harcoltak.

King és emberei úgy döntöttek, hogy jobb, ha minél hamarabb megvizsgálják a szóban forgó gyémántmezőt.

1872 novemberében érkeztek Janin helyének környékére. Öt nap kényelmetlen utazás után vertek tábort, és azonnal el is kezdtek körülnézni. Meglátták a bányamérnök által kifüggesztett hirdetményt, és egy kis rubinra is szinte egyből ráleltek. Ebből adódóan és nem meglepő módon ők is a gyémántláz betegségébe estek, és sötétedésig rendületlenül folytatták a drágakövek felszedését. Másnap azonban King észrevette, hogy

ahol gyémántot, ott egy tucat rubint is talált, ami túlságosan takaros séma egy természetes lelőhelyhez.

A kutatók arra is rájöttek, hogy a kövek érdekes módon csak feldúlt talajból kerültek elő. A következő két napot további vizsgálatokkal töltötték, ástak egy tíz láb mély árkot egy olyan szakadékban, ahol a gyémántoknak a természet törvényeit követve jóval a felszín alatt kellett volna eloszlaniuk. De ilyen mélyen nem voltak gyémántok.

Nyers gyémántokat tart a kezében egy bányász Forrás: AFP/Alexander Joe

A helyszínen töltött negyedik napjukon Kinget és az embereit egy férfi közelítette meg lovon és azt kérdezte, hogy találtak-e errefelé karátokat. King egyik embere elkotyogta a csalás hírét, amire a férfi így reagált:

Micsoda lehetőség, hogy shortolni lehessen a részvényeket."

A férfi J. F. Berryként mutatkozott be, foglalkozása szerint New York-i gyémántkereskedő volt, aki követte King csapatát FortBridgerből, és egy távcsővel figyelte őket egy közeli hegycsúcs tetejéről.
Aznap este a táborban King elhatározta, hogy azonnal San Franciscóba megy, és kideríti a vállalat helyzetét, és ha lehet, megakadályozza a részvényekkel való további tranzakciókat. King és Wilson jóval hajnal előtt elhagyták a tábort, és 45 mérföldet lovagoltak a Black Buttes állomásig "a sivatag és a hegyek úttalan vidékén", és november 10-én érkeztek meg San Franciscóba. King azonnal Janin szállodájába ment. "Majdnem egész éjjel részleteztem neki a felfedezést" - írta később King - "és végül meggyőztem őt annak helyességéről".

Az utolsó oldalon bemutatjuk a végkifejletet, és hogy vajon a páros megkapta-e a méltó büntetését.