A nagy vadnyugati gyémántsvindli elképesztő története

Clarence King egy Salt Lake City-nél lévő táborban

Gazdasági és történelmi visszatekintésünkben annak a történetét mutatjuk be, hogyan hajtotta végre egy kentuckyi szélhámos és társa a vadnyugat idejének egyik leglátványosabb átverését - amíg a tudomány elkötelezett embere le nem leplezte őket. Különös, ármányban és fordulatokban gazdag történet ez az amerikai hőskorból, amikor a híres-hírhedt kaliforniai aranyláz mozgatta meg a kaland- és pénzvágyók sokaságát. Talán jóval kevésbé ismert azonban ez a fejezet, amiben nem az arany, hanem a gyémántok állnak a középpontban.

Menteni, ami menthető

Másnap reggel King és Janin találkozott a becsapott igazgatókkal Ralston irodájában, a kaliforniai bankban. Ott King felolvasta a közzétételre írt levelét, amelyben

azt állította, hogy a gyémántmező "teljesen értéktelen", és hogy az igazgatók egy "páratlan csalás" áldozatai lettek.

Ismertette az emberei által a helyszínen végzett vizsgálatokat. A befektetők teljes megdöbbenésbe estek.

A képen történetünk főbb szereplői láthatóak

King azt is elmondta, hogy nem tudja késleltetni a csalás publikálását, hiába kértek haladékot az üzletemberek. Az igazgatótanács beleegyezett, hogy leállítsák 100.000 részvény tervezett eladását, és meggyőzték Kinget, hogy vezessen egy másik csoportot, köztük Janint és a vállalat más képviselőit, vissza a helyszínre. November 25-én az ellenőrző csoport tagja, David Colton tábornok, aki alig három héttel korábban lett a vállalat vezérigazgatója, arról számolt be az igazgatóknak, hogy rubinokat látott elszórtan egy csupasz sziklán, ahol azonban ezeknek a természet törvényei alapján semmi keresnivalójuk nem volt, így ezeket csak mesterségesen rendezhették el a helyszínen. Ez az információ és a legutóbbi vizsgálatról szóló egyéb jelentések, valamint Janin béna kísérlete, hogy megmagyarázza, miért nem sikerült hónapokkal korábban feltárnia a csalást,

meggyőzték az igazgatókat, és megszavazták King levelének közzétételét és a társaság feloszlatását.

A San Francisco Chronicle november végi száma az alábbi szalagcímekkel közölte a szélhámosság hírét: "Lelepleződött!", "A nagy gyémánt fiaskó", "A MAMMOTH Csalás lelepleződött" és "Megdöbbentő leleplezések". Mivel Arnold és Slack már régen eltűnt a színről, a riporterek

a cég hiszékeny megbízóira koncentráltak.

A Chronicle azon kuncogott, hogy "hogyan váltak áldozattá a milliomosok". Janint, a bányamérnököt kritizálták, amiért ilyen könnyen átverhető volt. Harpending a csalás elkövetőjeként került gyanúba, mert a hírek szerint Londonban tartózkodott Arnold egyik gyémántvásárlása idején. Butler tábornokról kiderült, hogy ezer részvényt kapott azért, mert keresztülvitte a kongresszuson a bányászati törvényt, amely lehetővé tette a vállalat számára, hogy megvásárolja a szövetségi földeket, amelyeken a hamis gyémántmezők voltak.

Mi lett a csalókkal?

John Slackről feltételezték, hogy vagy elmenekült az országból, vagy nem sokkal azután halt meg, hogy a Ruberyvel együtt elhagyta a gyémántmezőket. De 1967-ben Bruce A. Woodard, egy könyvelő, aki a csalás megszállottjává vált, a Diamonds in the Salt című könyvében azt állította, hogy

Slack az új-mexikói White Oaksba költözött, ahol temetkezési vállalkozó lett,

és egyedül élt 76 éves korában 1896-ban bekövetkezett haláláig. 1600 dolláros vagyont hagyott hátra.

A Woodard által idézett bírósági papírok szerint

1872 júliusában Philip Arnold vásárolt egy kétszintes téglaházat a Kentucky állambeli Elizabethtownban, és odaköltözött a családjával.

Miután a közelben mintegy 500 hektár földet szerzett - a birtok mindegyike a felesége, Mary nevén volt -, lovakat, juhokat és sertéseket tenyésztett. A San Franciscó-i esküdtszék csalás miatt vádat emelt Arnold és Slack ellen, de a vádirat tartalmát soha nem hozták nyilvánosságra, és Woodard feltételezi, hogy

a befektetők a további rossz hírverés elkerülése érdekében törölték a vádakat.

Arnold a vádemelés hírére azzal válaszolt, hogy a louisville-i lapnak azt mondta, hogy "magam fogadtam ügyvédet - egy jó Henry puskát". Végül azonban peren kívül megegyezett William Lenttel 150.000 dollárról, ami az egyetlen, bár hallgatólagos elismerése a szélhámosságnak. Arnold 49 évesen tüdőgyulladásban halt meg. Bár családját jól szituáltan hagyta hátra, több százezer dollárral soha nem tudott elszámolni.

A sajtó és a közvélemény egyaránt hálásan fogadta, hogy King végül leleplezésével véget vetett a szélhámosságnak. A Chronicle vezércikkében azt írta:

Hála Istennek és CLARENCE KING-nek, megmenekültünk egy nagy pénzügyi csapástól."

A San Francisco Bulletin is így fogalmazott: "Szerencsére San Francisco és az állam jó hírnevének érdekében volt egy higgadt, tudományos műveltségű ember, aki kötelességének tartotta, hogy az egyetlen helyes módon vizsgálja meg az ügyet."

Forrás: Robert Wilson Smithsonian Magazinnak írt cikke, és a Tarján M. Tamás Rubiconnak írt cikke