Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter azt mondta, hogy
a szövetség létrehozása egybevág a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokkal,
illetve a gazdaság egyidejű fellendítésével.
Ebben a folyamatban fontos szerep hárul egy széleskörű ipari és szakmai támogatással és részvétellel bíró szakmai szövetségre, mely számos formában járulhat hozzá a hidrogénstratégia megvalósításához - fűzte hozzá Palkovics László.
Az európai klímasemlegességi célok teljesítéséhez a kormány nagy hangsúlyt fektetne az atomenergiára és a napenergiára"
- tette hozzá.
Az utóbbi kapcsán a miniszter nagyon fontosnak nevezte, hogy tárolni lehessen az így kinyert elektromos energiát.
Ebben lehet jelentős szerepe a hidrogénnek, ugyanis az áramtöbbletből hidrogént állítanának elő, amelyet eltárolnának. A hidrogén kiválthatja a szenet az olyan technológiáknál, mint az acél-, a műtrágya- vagy a cementgyártás - fűzte hozzá.
Palkovics László közölte:
a hidrogént felhasználhatják a közlekedésben, kiváltva a hagyományos üzemanyagokat.
Elmondta: már vizsgálják a magyarországi gáztározókat és -vezetékeket, alkalmasak-e arra, hogy tiszta vagy vegyített hidrogént helyezzenek el, illetve szállítsanak bennük.