Egy zseniális magyar szerencsejátékos volt a Monte-Carlói kaszinó királya
![Nők és a kaszinók kapcsolata régen és most kaszinó szerencsejáték kártya rulett](https://cdn.origo.hu/2023/12/tbsKhWkHDw3xVkV24Y4NL-WrjDDnL9uPGi4I86RcmpY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1MzBmYWM1YjI3NTRiMTQ5ZWI4OWU5OTRmZjM4OWZh.webp)
Így telt el két évtized. Fejedelmi barátságok köttettek, folyt a játék, és Gály Lajos neve egyre gyakrabban szerepelt a francia Riviera magazinjaiban.
Párizs is felfigyelt egy-egy fantasztikus nyereményére. Vagyona hamarosan tízmillió frankra duzzadt.
Alapos elégtétel volt ez a rulettkirálynak minden korábban elszenvedett sérelemért. Játékkedvét nem szeghette az sem, hogy hercegek, márkik és iparmágnások léptek meg jelentős tartozásaikkal, a hamiskártyások pedig alaposan megdézsmálták felhalmozott vagyonát.
Egy hamiskártyás banda például meghívta egy négyhetes jachtos kirándulásra, ott pedig szisztematikusan megkopasztották. Két orosz nagyherceggel ment a csodás hajóra, ahol csinos hölgyek és fenséges ételek várták. Bármennyire is szerencsés volt, a hamiskártyásokkal nem vehette fel a versenyt.
Aztán ahogy lenni szokott, a hosszú évek nyerőszériája a semmivé foszlott. Gály elkezdett veszíteni, egy idő után féltve őrzött műkincseit is el kellett adnia, amelyeket még a jobb időkben vásárolt.
Végül az utolsó frankját is otthagyta korábbi sikerei helyszínén, Monte-Carlóban.
A kaszinó tulajdonosai a kezüket dörzsölték, ám biztosra akartak menni, és
adtak 25 ezer frankot Gálynak, hogy soha többé be nem teszi a lábát az épületbe.
Mivel a sikerek idején sok vesztes előkelőség időt kért a tetemes kártyaveszteség rendezésére, így Gálynak maradt annyi bevétele, hogy Budapestre hazatérvén az elegáns Royal szállóban béreljen lakosztályt. Több pénze is lehetett volna, de például az egyiptomi alkirály sosem fizette ki a temérdek tartozását.
A szikár, szakállas Gály magányos ember volt, naponta egyedül fogyasztotta el kora délután az ebédjét, majd este héttől a pesti kaszinókat járta, éjjel pedig a tiltott játékbarlangokban kártyázott. Ha belépett valahová, a szerencsejátékosok összesúgtak a háta mögött. Volt, aki tisztelte, más pedig sajnálta, hiszen idős korára egyre kevesebb sikere volt a zöld posztó mellett.
Utolsó koronáit a pesti éjszakában veszítette el azokban a játéktermekben, ahol valamikor elkezdte szédületes szerencsejátékos pályafutását.
Gály egyébként pályafutása során sosem csalt, inkább mindig a megérzéseire hagyatkozott. A halála előtt árulta el, hogy a rulettasztalnál általában kinézte a legpechesebb játékost, és pont az ellenkezőjét tette meg annak, amit ő.
Ahogy tovább fogyott a pénze, az elegáns Royal szálló helyett már az olcsóbb, Kerepesi úti Erzsébet Királyné szállodában bérelt egy kis szobát. 1916-ban aztán jött a hír, hogy a rulett Napóleonja – aki érelmeszesedésben szenvedett – 69 éves korában meghalt, egy reggelen a takarító talált rá aprócska szállodai szobájában.
Hiába élvezte egykoron "nagy" emberek barátságát, csupán egyetlen távoli rokona kísérte utolsó útján.
Gály Lajosnak nem állított emlékművet az utókor. A rulettkirály neve az édesanyjával közös síremléken sem szerepel - erre már nem maradt pénz a korábban megnyert milliókból.
Már életében is sokan ismerték a történetét, de csak a halála után vált legendás figurává.
Előbb Krúdy Gyula írt róla több cikket, majd Kellér Andor 1936-ban írt cikksorozatot Gály Lajosról a 8 Órai Újságban. Regénye aztán Rulettkirály címmel könyv formájában is megjelent, s az addigra elfelejtett szerencsejátékost újra felfedezte magának a közvélemény.
Gály halálakor az egyik újság a következőképp fogalmazott: "Budapest fiatal életének egyik legérdekesebb alakja veszett el, akiről még sokáig fognak beszélni, ha másutt nem, a kártyaasztal mellett."
Forrás: Újságmúzeum.hu, Valóság és Kártya-játék.hu