Az OKSZ tagvállalkozásai képviseletében kiadott tájékoztatása szerint a legnagyobb üzletláncok (Aldi, Auchan, Lidl, Penny Market, Spar Magyarország, Tesco) üzletei – néhány kevés számú kivételtől eltekintve, egyes bevásárlóközpontokban érvényes szerződéses kötelezettség miatt -
december 24-én 12 órakor zárnak be, eddig fogadják a vásárlókat.
Az ünnepi élelmiszer-vásárlások kiemelt jelentősége miatt a szervezet közleménye erre külön is felhívja a figyelmet.
A kereskedelmi törvény 14 óráig engedi az üzletek nyitvatartását ezen a napon, de az áruházi dolgozók pihenése, családi ünneplésük segítése érdekében döntöttek így az OKSZ tagvállalkozásai. A munkavégzés során a járvány miatt rájuk háruló nagyobb terhek miatt is több pihenőidőre van szükségük.
Az OKSZ tagvállalkozásai kérik a vásárlók megértését, és javasolják, tájékozódjanak előre a részletes, így a december 24-e előtti napok nyitvatartásáról is.
Egyes iparcikk-kereskedelmi áruházak december 24-én már nem nyitnak ki (például bútor-, barkácsáruházak), kisebb iparcikkárus boltok sem.
Az ünnepek előtti napokon egyes áruházak, boltok a szokásosnál hosszabb nyitvatartással várják a vásárlókat. Arany hétvégén is több olyan üzlet kinyit, melyek vasárnap egyébként zárva tartanak.