Már a tavaly bejelentett kormányzati intézkedések is fokozódó érdeklődést generáltak az őszi ingatlanpiacon, de akkor még sokan kivártak, mert tudható volt, hogy január 1-től a korábbinál is bőkezűbb támogatások segítik a családok otthonteremtését.
A növekvő bizalom jele, hogy az Otthon Centrum piaci aktivitási mutatója szerint
idén január első két hetében 2019 azonos időszakához képest másfélszeres, a tavalyi év átlagához képest majdnem kétszeres emelkedés volt a telefonos érdeklődések számában.
Ennek tudható be, hogy tanácsadóik az előző évekhez képest 20-45 százalékkal több ingatlanbejáráson vettek részt a leendő vevőkkel, míg az értékesítési megbízások az előző két év értékéhez képest harmadával emelkedtek.
A vevők oldaláról még jelentősebb érdeklődést tapasztalt a hálózat, majdnem 60 százalékkal többen jelentkeztek telefonon. Az újonnan regisztrált ügyfelek száma pedig 70 százalékkal haladja meg az előző évit, az új keresési igényekből pedig 86 százalékkal többet rögzítettek a tanácsadók idén, mint egy évvel korábban.
A járvány első hullámában megedződött ingatlanpiaci szereplőket már nem lepte meg a második hullám, az eladók, a vevők és az ingatlanközvetítő szakma is jóval felkészültebben, járványkompatibilis protokollok és technológiai megoldások mentén tudott keresni és kínálni, valamint üzletet kötni"
– sorolta a legfontosabb változásokat Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. Elmondta,
a 2020-as és a 2019-es év első két hetéhez képest a vevőjelöltek harmadával több ingatlanbejáráson vettek részt, ami azért nagyon figyelemreméltó emelkedés, mert a tavalyi január még teljesen járványmentes időszak volt.
A januári félidős adatok alapján idén lényegesen több tranzakció került végső tárgyalási fázisba, mert a vételi ajánlatok száma is bőven a tavalyi érték duplája volt. „Ez is mutatja, hogy a piac alkalmazkodott a megváltozott helyzethez" – összegezte a jelenlegi állapotot az elemzési vezető, aki azért emlékeztetett arra, az érezhetően és kimutathatóan növekvő érdeklődés nem jár automatikusan a tranzakciószám emelkedésével, mert nem minden telefonálóból vagy személyes érdeklődőből lesz vevő, azonban jól mutatja, merre tart a piac.
Az Otthon Centrum honlapjára tavaly feltöltött több mint 5000 ingatlan bemutató-videó is nagyban hozzájárult az érdeklődés növekedéséhez, és az is látható: egyre többen igénylik szakértő segítségét, hogy az elérhető és legkedvezőbb a támogatások, illetve a hitel lehetőségek széles palettájáról a nekik legmegfelelőbbet tudják kiválasztani. Soóki-Tóth Gábor szerint a fokozott érdeklődés két-három hónapon belül lesz érezhető a tranzakciók számában, így az ingatlanpiacon erős tavaszi szezonra számítanak.