Erre várhatnak az ingatlanpiacon a vásárlók
![2018-as előrejelzés - Házépítés, lakásvásárlás, felújítás pénzügy papírmunka párkapcsolat házasság probléma](https://cdn.origo.hu/2023/12/pDMChNjjYehlpyEsv-_6HzoOQ0RG5ninBXxRPpRou0g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1OGFkZTI3ZGQwYzQ3ZjhiMTMzMTk1OWMyMDQyZmZi.webp)
Az orosz-ukrán háború kitöréséig tovább tartott a pörgés a hazai ingatlanpiacon, a rendkívül erős számokat produkáló januárt és februárt viszont előbb stagnálás, majd visszaesés követte.
Gadanecz Zoltán elmondta, a rendelkezésre álló adatok szerint
májusban és júniusban mindössze az év eleji szint 60-70 százalékát sikerült realizálni a tranzakciószámokban,
ami már egy jelentős különbség és a grafikonokon is látványosan megmutatkozik.
Legutóbb a koronavírus magyarországi megjelenését követően, 2020 második negyedévében tapasztaltunk hasonlót. Akkor viszont ezt a nyáron azonnali visszapattanás követte, hiszen a legtöbben csak elhalasztották a pandémia miatt a vásárlást, amit hamar be is pótoltak. Most egészen más, amit látunk."
– értékelt.
A szakember úgy véli, azzal, hogy az újranyitás után szinte azonnal felfüggesztették április elején a zöld hitelek befogadását a bankok, sokan inkább kivártak.
A családok pedig emellett azt is figyelik, hogy a kormány milyen lehetőségeket kínál 2023-ra.
A jövő évi költségvetés tervezetéből ugyanis körvonalazódni látszik, hogy megmarad a családtámogatások rendszere. Továbbra is elérhető lesz a babaváró kölcsön, és újabb támogatási formákra is lehet számítani.
Kiemelte, a most már folyamatosnak mondható jegybanki kamatemelések szintén óvatosságra intették a vevőket.
„Jelenleg 6-7 százalékos kamat alatt már nem lehet hitelt felvenni, ami az eddigi 2-3 százalékos ráta után magasnak tűnhet, de ha jobban belegondolunk, mégsem az. 2005-ben a devizahiteleknek volt ekkora kamatlába, a forint alapú hitelekhez akkoriban 10-12 százalékkal lehetett hozzájutni. Arról nem beszélve, hogy
a mostani kamatkörnyezet a legegészségesebb a piacnak, mert az a pénzintézeteknek és még az ügyfeleknek is megéri"
– értékelt.
Gadanecz Zoltán szerint a befektetési céllal vásárlók zöme már túl van az adás-vételen, ami szintén hatással van a tranzakciószámokra. Hozzátette, sokan az ingatlanok mellett inkább devizában tartják a vagyonukat, a jelentős forintgyengülés miatt ugyanis euróban vagy dollárban tartva értékállóbb lehet a pénzünk.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, eljöhet az a korszak, hogy az autók és az ingatlanok árát is euróban adják majd meg a tulajdonosok. Példaként említette Romániát, ahol mostanra már ez számít sztenderdnek, mivel ott a többség már átváltja a fizetését euróra. Ha a magyar deviza rövidtávon nem tud erősödni, ennek van realitása hazánkban is, zárta gondolatait a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.