Rekordnyereséget ért el tavaly a Lego

Lego, figura
Tambov, Russian Federation - July 24, 2016 Two Lego minifigures - one with smirk and one happy. Blue background. Studio shot.
Vágólapra másolva!
Rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet a dán Lego játékipari konszern - közölte a vállalat kedden éves pénzügyi jelentésében.
Vágólapra másolva!

A Lego csoport 2022-ben 64,6 milliárd dán korona (1 korona 50,75 forint) bevételt ért el, 17 százalékkal magasabbat az előző évinél, részben az új kínai üzletei megnyitásának, valamint az erős nyugat-európai és amerikai keresletnek köszönhetően.

A társaság működési eredménye tavaly 5 százalékkal, 17,9 milliárd koronára nőtt, adózott eredménye 13,9 milliárd koronára emelkedett a 2021. évi 13,3 milliárd koronáról.

Illusztráció Forrás: shutterstock.com

Tavaly a Lego 155 új üzletet nyitott, többségét Kínában, és ezzel 904-re növelte boltjainak számát világszerte. Az infláció gyorsulásával a cég körülbelül termékeinek a negyedének megemelte az árát. Emellett 2022-ben a legkelendőbbek a Star Wars és a Harry Potter építőkészletek, valamint a City és a Technic termékcsaládok voltak.

A cég több mint 27 ezer embert foglalkoztat világszerte, tavaly júliusban jelentette be, hogy végleg leállítja oroszországi kereskedelmi tevékenységét a háború miatt.

Továbbá a Lego az előző évben ünnepelte alapításának 90. évfordulóját. Magyarországon 2008 óta van jelen, Nyíregyházán van gyártóüzeme. Ezen kívül Dániában, Csehországban, Mexikóban és Kínában folyik a játéktermelés, de a tervek szerint 2025-ig további két új gyártóhelyet épít a vállalat az Egyesült Államokban és Vietnamban.

A Lego kilencedik éve a világ legértékesebb játékmárkája

a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó cég februárban közzétett értékelése szerint. A dán Lego értéke egy év alatt 24 százalékkal, 52 milliárd koronára nőtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!