Az elmúlt években tetőpontjára hágott az élelmiszerbankok használatának gyakorisága a briteknél, mivel rengetegen küzdenek súlyos anyagi gondokkal, különösen a kisgyerekes családok közül. Az elmúlt 12 hónapban az élelmiszerbankok több mint 3,1 millió élelmiszercsomagot osztottak ki a nehézségekkel küzdő embereknek.
Jó néhány anyuka besokallt attól, hogy élelmiszer adományokra és mások jóindulatára kell támaszkodniuk, ezért úgy úgy döntöttek, hogy
létrehoznak egy profilt OnlyFans oldalon, és szex képeiket árulják az interneten. Ezután pedig az életük gyökeresen megváltozott,
Rebecca Goodwin az elmúlt években az egyik legsikeresebb Onlyfans-modellnek bizonyult. Korábban rendkívül sok nehézségen ment keresztül, mire eddig jutott.
A Derbyshire-ben élő harmincéves anya egy ideig egyedül nevelte két gyerekét, és volt, amikor a kisebbiknek még a tápszert sem tudott venni.
Alig volt pénzük ételre, és szinte belefulladt a fizetnivaló számlákba.
2019-ben gondolt egyet, és bár tudta, hogy mindez nem veszélytelen, csatlakozott egy felnőtt tartalmakat gyártó internetes oldalhoz.
Bűntudatom van amiatt, hogy rengeteg dolgot nem tudtam megadni a gyerekeimnek. Alig volt valamint néhány doboz konzerven, zacskós levesen, rizsen és tésztán kívül. Minden hónapokon keresztül tartott. Tudtam, hogy nagy kockázatpt vállalok, de össze kellett szednem a bátorságomat, és elkezdtem fotókat készíteni magamról, majd feltölteni"
- mondta Rebecca, aki ma már havonta 51 millió forintot keres képeivel és videóival. Ma már mindent meg tud adni a gyerekeinek, nemrég pedig egy nagy családi házat és egy Porschét is vett. Most elárulta, hogy
nyolc házat szeretne építtetni, és azokat odaadni szegény családoknak.
Lola Mason nagyon fiatalon, tinédzserkorában lett anya folyamatos anyagi problémákkal küszködött. Tíz éve karácsony előtt kénytelen volt
az ünnepek előtt adományokkból megoldani a vacsorát. Mivel súlyos gerincproblémái miatt akkoriban dolgozni sem tudott, a fiatal nő végső elkeseredésében a neten kezdte árulni fotóit, hogy minél gyorsabban pénzhez jusson.
Azóta Lola és családja élete megváltozott. Azonban sosem felejti el, honnan kezdte:
Még mindig emlékszem, amikor konzerveket, burgonyát, zöldséget, szószokat kaptam adományként egy kis kartondobozban, az emberek pedig boldogok voltak, hogy segíthetnek nekem. A stressz-szintem akkoriban az egekben volt, egy igazi csődtömegnek éreztem magam. Tudtam, hogy egyszer megváltoznak a dolgok, de abban a helyzetben nagyon nehéz volt pozitívan gondolkodni, és összeszedni magam. És egy nap úgy döntöttem, hogy a francba is, miért ne próbálnám ki? Majd elkezdtem regisztrálni felnőtt oldalakra, és felvételeket készítettem magamról"
- mondta Lola, aki eleinte ugyan nem keresett sokat, de idővel egyre inkább felfelé ívelt a karrierje, és ma már hétszámjegyű összeget keres, így nem kell éheznie sem neki, sem a családjának. Sőt, milliós ingatlanjai és csillogó autói vannak, és
akárcsak Rebecca, ő is azt tervezi, hogy a házak egy részét szegény családoknak adja ki, hogy segíthessen azoknak,
akik olyan helyzetben élnek, mint egykor ő maga is.
A fiatal nő egykor
egy élelmiszerboltban dolgozott részmunkaidőben, ám miután teherbe esett, ott kellett hagynia állását. A jövedelemkieseés azonban nagyon megviselte a most 33 éves nőt. Amikor már teljesen kimerítette a hitelkártyáit, és a lakhatása is veszélybe került, Madison mély depresszióba zuhant,
és úgy érezte , hogy ez így nem mehet tovább.
A fia születése utáni első néhány évben Madison kénytelen volt segítségre támaszkodni, mindez pedig csak akkor változott meg, miután
egy barátja javasolta neki a felnőttmodellkedést.
Madison úgy érezte, nincs más választása, hiszen muszáj volt a lehető leggyorsabban megoldania az anyagi problémáit. Ezért nem is habozott sokat, mielőtt belekezdett volna:
Az évek során rengeteg adósságot halmoztam fel, így ez volt az egyetlen lehetőségem arra, hogy talpra álljak, és el tudjam tartani magamat és a fiamat. Három évig adományaora szorultam, kimaxoltam a hiteleimet, és ahhoz is kölcsönt kellett felvennem, hogy legyen fedél a fejünk fölött. És tudtam, hogy egyszer mindezt vissza is kell fizetnem, és nem lesz miből"
- magyarázta Madison.
A fiatal nő élete gyökerestől megváltozott. Szexi fotóinak és videóinak köszönhetően milliókat keres évente, így ma már kényelemben és biztonságban él kilencéves fiával együtt.