Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Több kastélyt is megszerezhet, mutatjuk a feltételeket

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés tavaly év végén fogadta el, illetve idén júniusban módosította a kastélytörvényt, amellyel a kormány célja az, hogy magántőkét vonjon be a kastélyok hosszú távú és fenntartható működtetésébe. A magyar állam tulajdonába került kastélyok nagyon szigorú feltételrendszer mellett kerülhetnek magántulajdonba. Mutatjuk, mi mindennek kell megfelelniük az új tulajdonosoknak.
Vágólapra másolva!

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára az M1 aktuális csatornának adott interjújában kifejtette, a törvény értelmében csak nagyon szigorú feltételek mellett kerülhetnek magánkézbe kastélyok. 

Kifejtette, hogy

 az új tulajdonosnak 10 éves felújítási tervet, valamint 30 éves üzemeltetési és felújítási tervet kell benyújtani, illetve ha ezek közül bármelyiknek nem tesz eleget, akkor büntetőkamat terheli, az épület pedig akár az államra is visszaszállhat. 

Hozzátette, hogy a közgyűjteményeknek látogathatónak kell maradniuk, a kastélyparkokat pedig az év minden napján nyitva kell tartani.

Az államtitkár elmondása szerint kevés országban van ilyen szigorú feltételrendszer a kastélyok magánkézbe kerülésével kapcsolatban, és hiába a 13 kastélyra fordított 50 milliárd forint, ezekben az épületekben is maradtak még fejlesztendő részek.

Magyarország jelentős számú kastéllyal rendelkezik, Lánszki szerint több száz felújítandó épületről lehet szó, és azt mondta, a kormánynak célja az épületek eredeti állapotukban való megújítása, valamint az, hogy mindenki számára látogathatók legyenek - idézi az államtitkár szavait a Promotions.hu. Azonban nem győzte hangsúlyozni, hogy egy kastély egyáltalán nem ajándék, sőt:

"A meghirdetett 48 kastély átadása nem ingyen ajándék, hanem nagyon jelentős teher. Olyan tulajdonosi szemléletű, tőkeerős, magyar tulajdonosi hátterű vállalatokat keresünk, amelyeknek megvan a képessége az épületek felújításához és üzemeltetéséhez."

Deszk, Tisza-kastély
A deszki Tisza-kastély
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

Az olyan kiemelt jelentőségű, felbecsülhetetlen történelmi értékű kastélyok, mint a fertődi Esterházy-kastély, a keszthelyi Festetics-kastély, a geszti Tisza-kastély, a nagycenki Széchenyi-kastély és a tiszadobi Andrássy-kastély, állami tulajdonban maradnak továbbra is

 – hangsúlyozta Lánszki, aki azt is kifejtette, hogy a magyarországi kastélyok több évtizede tartó romlását meg kell állítani, ehhez pedig a magántőke bevonása lehetőséget jelent.

Az elmúlt évtizedekben a mai Magyarország területén működő 1500 kastély, kúria nagy része eltűnt, elbontásra került, majd a rendszerváltás után tovább romlott állapotuk.

Az Origo is beszámolt arról, hogy az utóbbi 13 évben a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, állami és uniós pénzből több mint egy tucat kastély újult meg, ugyanakkor ezekre még további forrásokat kell fordítani és üzemeltetésük is folyamatos pénzügyi terhet jelent a költségvetésnek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről