Veszélyes szúnyogok terjedtek el már Magyarországon is

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedekben egyre több veszélyes szúnyogfaj jelent meg Európában, amelyek súlyos közegészségügyi kockázatokat hordoznak magukban, csípésük fájdalmas és számos betegség hordozói. Ezeknek a veszélyes szúnyogoknak az elterjedése, részben a klímaváltozás és a globalizáció hatására, új kihívásokat jelentenek mind a lakosság, mind az egészségügyi hatóságok számára. Mutatjuk, milyen betegségeket terjeszthetnek!
Vágólapra másolva!

A nyár egyik kellemetlen velejárói a szúnyogok, ugyanis ebben az időszakban a meleg és a csapadékos időjárás miatt könnyen el tudnak szaporodni. Éppen ezért a szúnyogok irtása folyamatosan történik, ám ez a legtöbb esetben önmagában nem elegendő, figyelmet kell fordítanunk az egyéni védekezésre is. Ez történtek krémmel, spray-vel, füstölővel vagy éppen elektronikus riasztó rendszerrel. A szúnyogok már önmagukban is bosszantóak, azonban vannak olyan veszélyes szúnyogok is, amelyek súlyos betegségek terjesztői is lehetnek.

veszélyes szúnyogok
Veszélyes szúnyogok: Egyre több invazív szúnyogfaj telepedik Meg Magyarországon.
Fotó: Shutterstock

Veszélyes szúnyogok: a tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a többiek

Az egyik legveszélyesebb szúnyogfaj, amely Európában terjed, az Aedes albopictus, ismertebb nevén a tigrisszúnyog. Eredetileg Délkelet-Ázsiából származik, de ma már számos európai országban megtalálható, beleértve Olaszországot, Franciaországot, Spanyolországot és Magyarországot is. 

A tigrisszúnyog különösen aggasztó, mivel többféle vírus, például a dengue-láz, a chikungunya-láz, a Zika-vírus, de újabban már a nyugat-nílusi láz terjesztői is lehetnek.

A tigrisszúnyog kiválóan alkalmazkodik a városi környezethez, ahol kis vízgyűjtőkben, például virágcserepekben, esővíztárolókban és elhagyott gumiabroncsokban szaporodik. Az éghajlatváltozás miatt Európa egyre több részén képes túlélni a telet, ami növeli populációjának északra való terjedésének esélyét.

Ahogy azt az Origo megírta, június elején már 13 európai uniós országban, köztük Magyarországon is regisztrálták a világ egyik legveszedelmesebb invazív vérszívó rovarát, a számos betegséget terjesztő ázsiai tigrisszúnyog képében. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) úgy véli, a kedvezőtlen tendencia az éghajlatváltozásnak köszönhető.

Egy nemrég elkészült, egész országot lefedő szúnyogtérkép alapján a tigrisszúnyog leginkább a délnyugati országrészt hódította meg, míg a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog állományai elszórtan helyezkednek el, és nem alkotnak egységes tömböket. Utóbbi oka az lehet, hogy ez a két faj csak nemrég jelent meg Magyarországon, jelenleg terjedőben vannak, az éves elterjedési mintázatok még drasztikusabban változnak. Ráadásul az eddigi megfigyelések szerint a két faj verseng is egymással, mert amíg öt évvel ezelőtt a japán bozótszúnyogról érkezett több bejelentés, mostanában a koreai szúnyogból van több.

Ezt egye és ne egye a szúnyogok ellen, szúnyog, kaja, szúnyogkaja, veszélyes szúnyogok
Veszélyes szúnyogok: számos betegséget terjeszthetnek
Fotó: Shutterstock/nechaevkon

A Spanyolországban és Olaszországban nyaraló turistákat egy veszélyes, akár halálos vírus miatt figyelmeztették a hatóságok, miután a spanyolországi Sevillában és az olaszországi Modenában is regisztráltak egy-egy olyan beteget, akik a nyugat-nílusi lázzal fertőződtek meg. 

A szúnyogok által terjesztett betegség minden ötödik embernél súlyos megbetegedést okozhat, tünete a láz, kiütés és a hányás is, de akár görcsöket és bénulást is okozhat. 

A vírus különösen veszélyes lehet az 50 év felettieknek, cukorbetegeknek és azoknak is, akiknek magas a vérnyomásuk. A betegség komoly szövődményeket okozhat, amiket kórházban kell kezelni, például agyhártyagyulladást. Tavaly a hatóságok 713 megbetegedést regisztráltak kilenc európai országban, ezek közül 67 volt halálos.

De a hozzánk jóval közelebb eső Romániában is regisztráltak már két nyugat-nílusi lázas beteget. A jelentés szerint a fertőzést egy 60-as éveiben járó, valamint egy 80 éves betegnél állapították meg. A megbetegedéseket Bukarestből és Maros megyéből jelentették. Tavaly pedig már nálunk is előfordult ez a veszélyes kór.

Mik az egyes betegségek főbb tünetei?

Dengue-láz:

  • Magas láz
  • Súlyos fejfájás
  • Ízületi és izomfájdalmak (ezért "csonttörő láznak" is nevezik)
  • Bőrkiütések
  • Vérzési tünetek, például orrvérzés, ínyvérzés

Chikungunya:

  • Hirtelen fellépő láz
  • Intenzív ízületi fájdalom, amely hetekig vagy hónapokig tarthat
  • Fejfájás
  • Bőrkiütés
  • Izomfájdalom

Zika-vírus:

  • Enyhe láz
  • Kiütések
  • Ízületi fájdalom
  • Vörös szem (konjunktivitisz)
  • A terhesség alatt fertőzött anyák esetében a vírus súlyos születési rendellenességeket okozhat

Nyugat-nílusi láz:

  • Láz
  • Fejfájás
  • Fáradtság és gyengeség
  • Izom- és ízületi fájdalmak
  • Kiütés
  • Duzzadt nyirokcsomók
  • Tudatzavar

A veszélyes szúnyogok elterjedése nagy problémákat okozhat világszerte

Szúnyogok az Antarktiszt és néhány szigetet (például Izland) kivéve, a világ összes kontinensén, minden szegletben megtalálhatók. Igazán aggasztó az, hogy azok a szúnyogfajok, melyekhez elsődlegesen köthető a veszélyes betegségek terjesztése, az elterjedt vélekedéssel szemben, már nem csak a trópusokon élnek.

Például a környezetéhez kiválóan alkalmazkodni képes egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) zika- és a dengue-kórokozók fő terjesztője, Kanada és a Chile kivételével az amerikai kontinens összes országában megtalálható.

Nem pusztán az emberek egészségének szempontjából van jelentősége annak, képes lesz-e a világ a veszélyes kórokozókat terjesztő szúnyogok egyre nagyobb földrajzi elterjedésével kezdeni valamit. A betegségek kezelése ugyanis óriási gazdasági terhet ró az országokra.

veszélyes szúnyogok
Veszélyes szúnyogok
Fotó: Pixabay - WikiImages

A Science of The Total Environment című tudományos lapban májusban megjelent szakmunka szerzői valószínűleg egyedülálló dologra vállalkoztak: az elmúlt évtizedekre visszamenőleg kiszámolták, hogy mennyi pénzt emésztettek fel a világon az egyiptomi szúnyog és a tigrisszúnyog terjesztette veszedelmes betegségek miatti egészségügyi kiadások. Azaz mekkora gazdasági tehertételt jelentettek mindezek az országoknak. A világ összesen 166 országára, illetve speciális területére végezték el számításaikat, visszamenőleg 45 évre. 

Kalkulációik alapján 2022-ig bezárólag a világnak legalább 94,7 milliárd dollárjába került a tigrisszúnyogokhoz és az egyiptomi szúnyogokhoz köthető egészségügyi kiadások fedezése, amit a kutatók tanulmányukban közvetlen gazdasági költségnek tekintenek.

Ez jelenlegi árfolyamon számolva kb. 36 ezer milliárd forintot jelent.

De nem csak az országoknak vannak hatalmas kiadásaik, hanem az embereknek is, hiszen az egyre több és egyre agresszívabb szúnyogok elleni védekezés nem olcsó, a különböző krémek és riasztó szerek együttesen több tízezres összeget is kiadhatnak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!