Egy elzáródott olajvezeték teheti tönkre a világ legfiatalabb országát

Vágólapra másolva!
A teljes káosz felé halad a világ legfiatalabb szuverén állama, Dél-Szudán. A gond az, hogy több mint fél éve elzáródott az az olajvezeték, melyen a dél-szudáni kőolaj Szudánon keresztül a teherkikötőbe jut.
Vágólapra másolva!

Dél-Szudán a Föld legfiatalabb országa, 2011-ben önállósult Szudántól. A 644 ezer km2-en elterülő, kb. 11 millió lakosú ország a világ legszegényebb államai közé tartozik a súlyos konfliktusokkal, polgárháborúval, menekültválsággal terhelt régióban. Az ország gazdasága szinte kizárólag a kőolaj kitermelésére épül.

olajvezeték, pipeline, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

Ám hiába a gazdag kőolajkészlet, Dél-Szudánnak nincs tengerpartja, sem pedig érdemi infrastruktúrája a hasznosításhoz. Szudán rendelkezik mindkettővel, ezért a dél-szudáni kőolaj hosszú vezetékrendszeren jut el Port Sudan-ba, hogy a vörös-tengeri kikötőbe érve, árucikk legyen belőle.

A világ legfiatalabb országa azonban most óriási bajban van: mivel a nyers kőolaj hígítását és áramlását segítő gázolaj elfogyott a csőből, utánpótlás pedig nem érkezett, az olaj csomósodni kezdett. 

A zselés állagúvá vált anyag a csővezeték északi, szudáni területen haladó részét teljesen eltömítette egy szakaszon, majd a vezeték meg is repedt.

Ezzel pedig a jubai kormány bevételei szinte teljesen elapadtak. A dél-szudáni állam kiadásait ugyanis 90 százalékban a kőolajból származó bevételből fizette, de a korábban napi 80-100 ezer, majd a leállás előtt 150 ezer hordó olajat továbbító vezeték leállásával végzetes helyzet alakult ki.

Az már nyáron látszott, hogy gazdasági felvirágzás helyett Dél-Szudánnak hamarosan puszta államisága is veszélybe kerülhet, de a Bloomberg friss riportjából látni, hogy az ország a működésképességének határa felé sodródik.

Jubában és a főváros környékén nagyjából 1,5 millió ember él. 

Ám ahogy a kőolajból származó bevétel nélkül lassan elfogynak az állami tartalékok, úgy állandósulnak az áramszünetek, a folyóvíz hiánya, a gyógyszerhiány, illetve maradnak el a fizetések az állami és a magánszférában is.

A helyzetet ráadásul nehezíti, hogy a régió összetett konfliktusok otthona, Szudánban pedig nemrég polgárháború tört ki, így a javítási munkák lassan haladnak. Dél-Szudán helyettes olajipari minisztere azt mondta, hogy október végére már "közel jutottak ahhoz, hogy újrainduljon az olajtermelés", de ha ez meg is történik, akkor is marad az időközben elértéktelenedett helyi pénz, a néhány hónap alatt többszörösére emelkedett élelmiszerárak. 

Juba, Dél-Szudán
Dél-Szudán fővárosáról, Juba egyik külső kerületéről készült felvétel
Fotó: George Steinmetz / NR / George Steinmetz / NR

A riport szerint a jubai lakosság fogyasztása gyakorlatilag leállt, az emberek meglévő pénzüket kizárólag élelmiszerre költik.

Tavaly Dél-Szudán Kenyával és Etiópiával folytatott egyeztetéseket arról, hogy kőolaját alternatív módon, például tartálykocsikkal szállítsák a tengerpartra, hogy eladhassa, de ennek költségei túl drágának bizonyultak Juba számára.

Dél-Szudán már az olajvezeték hibája előtt nehéz helyzetben volt, az országot természeti katasztrófák és éhezés sújtotta, több millió ember szorult humanitárius segítségre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!