I. Kik azok a népi írók?
Az 1920-30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek.
Nyugat-Európában a nemzetek tudata századok alatt szerves fejlődéssel alakult ki, s magába foglalta a különféle társadalmi rétegeket. Ezzel szemben Magyarországon a középosztály és a nagybirtokos arisztokrácia még a 20. század elején is csak önmagát tekintette nemzetnek, a társadalom többségét kitevő parasztságot és munkásságot kirekesztette a nemzetből. Ezzel a nemzetszűkítéssel szállt szembe az 1930-as években az a szellemi és politikai törekvés, melyet népi irodalomnak és népi mozgalomnak nevezünk.
A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat.
Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza.