Horn Péter

V. A magyar agrártörténet legfőbb tanulságai, amelyek EU csatlakozásunk szempontjából döntőek

Magyarország történelme során az adott kor színvonalának megfelelően képes volt a lakosságot ellátni élelmiszerekkel úgy, hogy még exportálni is tudott. Az export - az Osztrák-Magyar Monarchia idején és 1970 és 1980 között - forrása is volt mezőgazdaságunk fejlesztésének. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a növény- és állattenyésztés megfelelő arányokban részesedett az árutermelésből. Utóbbi tekintetben a rendszerváltás óta az állatállomány csökkenése az elmúlt száz évben példátlan mértékű, és veszélyezteti a hosszabb távon fenntartható agrárgazdasági struktúrát.

Magyarországon az agrárgazdaság akkor fejlődött a legdinamikusabban és közelítette meg legjobban a legfejlettebb országok színvonalát, amikor viszonylag jól kiszámítható politikai-gazdasági integrációk része volt, előrelátható peremfeltételekkel, függetlenül azok társadalmi-ideológiai irányultságától (pl. Osztrák-Magyar Monarchia, KGST).

Az elmúlt, majd másfél század során, agrárgazdaságunk töretlenül - még a legnehezebb gazdasági-politikai helyzetben is - képes volt a fejlett nyugati régiókba exportálni, teljesítve azt a nemzetgazdasági igényt, hogy az ország külkereskedelmi egyensúlyát javítsa. A magyar agrárszektor tartósan a legnagyobb devizatöbblet előállítója az országnak, szinte töretlenül, másfél évszázada.

A mezőgazdaság történelmünk során folyamatosan tőke-hiányos volt. A modernizációhoz rendszeresen szükség volt más ágazatokban képződött hazai és külföldi tőke igénybevételére. Sokszor került sor külföldiek betelepítésére is, és nemcsak azért, hogy az elnéptelenedett területeket megműveljék, hanem azért is, hogy új mezőgazdasági és feldolgozási eljárásokat, növény- és állatfajtákat hozzanak be, befektetéseikkel enyhítsenek a tőkehiányon.

A külföldi tőkebefektetések a mezőgazdaságban tartós hatásúak voltak - máshová nehezen vagy nem áttelepíthetőek -, ellentétben az ipari beruházásokkal - és nagyban hozzájárultak a hazai munkaerő foglalkoztatásához. Félreértés ne legyen: én nem a földeladásról, hanem arról beszélek, hogy a mezőgazdaság mennyire megsínyli a tőkehiányt. A tőkevonzás nem földeladás, hanem ésszerű bérleti rendszer, biztos piac, stabil jogrend kérdése.

Hazánk EU-ból való kimaradása esetén számolnunk kellene - a teljesség igénye nélkül - azzal, hogy agrárgazdaságunk minden EU-védelmi ernyő nélkül lenne kiszolgáltatva a globalizációs versenyhatásoknak, hasonlóan ahhoz, amit már megéltünk Trianon után. De a mai helyzet sokkal súlyosabb lenne, mert a szomszéd országok fejlettebbik része most, a többi pedig néhány év múlva EU-taggá válik, s mi "szigetként" lennénk kiszorítottjai az EU agrárrendszerének. Visszaállnának velünk szemben a vámok és behozatali tilalmak, és célországa lennénk a fölösleget levezető, támogatott EU-exportnak. Ma agrárexportunknak már 2/3-a az EU országokba irányul, mégpedig vámkorlátok nélkül! Elhagynának bennünk az élelmiszeripari vállalatok tulajdonosai, mert a kívülállók versenyhátránya ellen nincs orvosság. Termelésünknek - az 1991-es válsághoz hasonlóan - újabb csökkenést kellene elviselnie, sok tízezer ember lenne munkanélküli.