A jelek szerint Szaddám Huszein iraki elnök és családja túlélte a megölésükre indított támadást. Az iraki elnök Udaj nevű fia már csütörtök hajnali 5 órakor azt nyilatkozta a bagdadi rádiónak, hogy az egész család jól van, és senki sem sérült meg az amerikai támadás eddigi hullámaiban. "Isten megvédett bennünket a külföldi agressziótól" - fogalmazott Udaj.
Két órával később az iraki állami televízióban már maga Szaddám Huszein mondott beszédet az iraki néphez. Az iraki elnök beszédében kijelentette: "a hitetleneket, az emberiség ellenségeit a pokolba kell küldeni". Az irakiak türelmesek voltak - mondta. Hozzátette: Isten oldalán az irakiak győzni fognak, ha kivonják kardjukat az ellenség ellen. "Tartsátok életben a lángot és a szent háborút, amíg el nem érjük a győzelmet. Higgyetek Istenben" - fogalmazott. Szaddám úgy vélte, hogy az Egyesült Államokat nem érdekli a béke és az emberek élete. "Hiszem, hogy ellen tudunk állni a behatolóknak, mert Isten a mi oldalunkon áll. Irak győzni fog. Éljen sokáig nagyszerű népünk" - tette hozzá. Beszéde végén többször elismételte: Isten hatalmas.
Többen megkérdőjelezik azonban, hogy az iraki televízióban elhangzott beszédet valóban Szaddám mondta, illetve, hogy nem egy napokkal ezelőtt készült felvétel bejátszása volt-e a beszéd. Felvételről játszott adásra utal, hogy Szaddám beszédében nem említett konkrétumokat a csütörtök hajnali támadásokkal kapcsolatban. Megkérdőjelezi az anyag élő voltát az is, hogy az iraki információs miniszter sem nyilatkozott egyértelműen arról, élő volt-e az adás.
A dpa szerint a beszéddel, amelyben az elnök előre elkészített szöveget olvasott fel, Bagdad azokat a feltételezéseket akarta cáfolni, hogy egy amerikai támadásban találat érte a Szaddámot rejtő bunkert, így Irak elvesztette vezetőjét. Felmerülhet az is, hogy nem az "igazi" Szaddám Huszein szólalt meg a televízióban. Az iraki diktátor állítólag több hasonmással is rendelkezik, akiket plasztikai sebészeti beavatkozásokkal tettek szinte tökéletesen hasonlóvá hozzá.
Csütörtök délután azonban az amerikai titkosszolgálatok megerősítették, hogy Szaddám beszéde eredeti élő adás volt, így az iraki elnök vélhetően túlélte az első ellene irányuló amerikai támadást.