A menekültek közül mintegy huszonöten már a nemzetközi Vöröskereszt táborában tartózkodnak. További 250 menekült átlépte a határt, és az onnan 60 kilométerre lévő Rueised menekülttábor felé tart - közölte a segélyszervezet szóvivője. Elmondta még a jordániai hírügynökségnek, hogy munkatársai folytatják a menekülttábor építését, és 38 sátrat már felállítottak a tervezett ezerből.
Jordánia két menekülttábor felépítéséhez adott hozzájárulást irakiak és más országokból érkezők számára a határ közelében lévő Rueisedben. A táborok összes befogadókapacitása 10 ezer fő lesz.
Oroszország ugyanakkor humanitárius segítséget nyújt Iránnak, hogy fogadni tudja a háború miatt érkező iraki menekülteket. Jurij Brazsnyikov, a rendkívüli helyzetek miniszterének helyettese csütörtökön közölte, hogy a közeljövőben négy Il-76 típusú repülőgép sátrakat, ágyakat, ruhát és hordozható kályhákat szállít Kermánsáh iráni városba.