A keddi nap során amerikai kormányzati vezetők és katonák több alkalommal is felhívták a figyelmet arra, hogy a neheze még hátra van a harcoknak. Richard Myers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke az ABC televízió Jó reggelt, Amerika! című műsorában kedden közölte, hogy a legsúlyosabb harcok még hátra vannak. Myers szerint a legnehezebb összecsapások még előttük vannak, ezekre azonban már felkészültek.
A Pentagonban közép-európai idő szerint este nyolc óra körül tartott sajtótájékoztatón Myers megismételte ezt, és egyúttal válaszolt a kritikus felvetésekre is. A tábornok szerint minden Tommy Franks - a térségbeli erők parancsnoka - "briliáns" terve szerint halad.
Myers elutasította azokat a bírálatokat is - amelyek egyébként főleg egykori tábornokok részéről érkeztek -, hogy a felvonultatott erő nem elég Bagdad elfoglalására és az utánpótlási vonalak biztosítására.
A tájékoztatón részt vett Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, aki közölte: "A háború kezdetéhez még közelebb vagyunk, mint a végéhez". Rumsfeld hozzátette: "Ez a hadjárat még veszélyesebb lehet az elkövetkező hetekben" A védelmi miniszter feltehetően arra utalt ezzel, hogy az iraki Köztársasági Gárda elitalakulatai védik Bagdadot.