Kedden ismét megszólalt a nyilvánosság előtt az amerikai elnök és a brit miniszterelnök is, Szaddám Huszein iraki vezető azonban ezúttal csak közleményt bocsátott ki.
George Bush amerikai elnök 74,7 milliárd dollárt kért a kongresszustól az iraki háború finanszírozására. Megkérte az amerikai törvényhozást, hogy minden más ügyet tegyenek félre ennek érdekében, a pénzre ugyanis sürgető szükség van.
Az elnök a Pentagonban tett látogatásán mondott nyilvános beszédében közölte, a koalíciós erők szakadatlanul haladnak előre. "Nem tudjuk meddig tart a háború, de tudjuk, hogyan végződik: győzni fogunk!" - tette hozzá Bush.
Kedd délutáni sajtótájékoztatóján Tony Blair brit miniszterelnök arról beszélt, hogy a háború eddig öt napja alatt jelentős eredmény értek el a szövetségesek. A hadmozdulatokat az 1991-es Öböl-háborúhoz hasonlította a politikus, és közölte, hogy kétszer akkor területet foglaltak eddig el, mint akkor többhetes bombázásokat követően.
A brit miniszterelnök úgy vélte, az iraki egységek heves ellenállása nem számít ellenállásnak, mivel annyira függnek a rezsimtől, hogy ha az megdől, nem lesz hova menniük. A brit kormányfő kijelentette, le fogják törni az ellenállást.
Szaddám Huszein iraki elnök kedden nem jelent meg a nyilvánosság előtt, kiadott ugyanakkor két közleményt, amelyekben harcra szólított fel. Az első nyilatkozatot az iraki televízió bemondója olvasta fel. A közleményben az iraki elnök felszólította az ország törzseit, hogy hogy szálljanak szembe az amerikai-angol fegyveres erőkkel. "Harcoljatok az ellenség ellen, akárhol is van, anélkül, hogy támadási parancsra várnátok a katonai vezetőktől" - állt a nyilatkozatban.
Az iraki elnök közleményben szólította fel a Fidájín Szaddám milícia harcosait is. Ezt az egységet Szaddám Huszein idősebb fia, Udaj felügyeli. A milíciához tízezer katona tartozik. A szöveget az iraki tájékoztatási miniszter olvasta fel. Szaddám ebben arra szólította fel a milícia tagjait, hogy Irak szerte mérjenek csapást az amerikai és brit erőkre.