Táncolva várták ki a győzelmet a fideszesek -percről percre
2010. április 11. 18:04
A választás napján templomba ment és délután megnézte a Videoton-meccset Orbán Viktor, aki a Tv2 Frizbi című nűsorában válaszolt személyes jellegű kérdésekre. A Fidesz-elnök elmondta, hogy még éjszaka tartanak egy elnökségi ülést, majd a feleségével kettesben fognak elmenni egy meg nem nevezett helyre, hogy megigyanak valamit. Azt mondta, minden választás után be szoktak ülni valahova, és hol örülnek, hol szomorkodnak.
Orbán elmondta, hogy a szocialista politikusok közül Mesterházy Attila hívta fel, és közölte vele, hogy a következő két hétben keményen fog küzdeni az MSZP. Orbán arra nem akart válaszolni, hogy ki lesz a pénzügyminiszter és a belügyminiszter, azt viszont elárulta, hogy miniszterelnökként maradni akar mostani otthonában.
Az [origo] tudósítója telefonon beszélt Illés Zoltán VI. kerületi fideszes jelölttel, akire még vár egy második forduló. Illés azt mondta, meglepte őket a VI. kerületben is az LMP jó szereplése. Arra számítanak, hogy az LMP nem fog visszalépni senkinek a javára sem, és úgy kalkulálnak, hogy az MSZP-s jelöltnek nem jöhet össze annyi plusz szavazat, amivel fordítani tudna az álláson. Illés így folytatja a kampányt, amelynek részeként jövő hétvégén több tonna étolajat, lisztet és cukrot fognak kedvezményes áron osztani a rászorulóknak.
A Fidesz.hu címen először egy hatalmas, narancssárga mosolygós jel fogadja a látogatót, erről a képről lehet kattintással továbblépni a Fidesz oldalára.
A fideszes elnökségi tagok nem veszik fel a telefonjukat. Kubatov Gábor egyik munkatársa szerint azért, mert a párt elnökségi ülést tart, amely várhatóan fél-egy óráig fog tartani.
Martonyi János az [origo] tudósítójának azt mondta: véget ért az elnökségi ülés, és abban maradtak, hogy minden, a kampánnyal kapcsolatos fontos döntést a keddi elnökségi ülésen fognak meghozni.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője megerősítette, hogy valóban abban maradt az elnökség: a keddi ülésen fognak dönteni a kampány folytatásáról. Szerinte azt fogják megbeszélni, hogy kinek milyen szerepe lesz ebben. Azt mondta, kormányprogramnál és kormánynévsornál egyelőre még nem tartanak, most a kampányra kell koncentrálni. Tarlós megjegyzte: neki külön öröm, hogy Budapesten ilyen nagy fordulat következett be. Az elnökségi ülés hangulatát Tarlós úgy írta le: mint az öltözőben egy olyan meccs félidejében, ahol már az első félidőben több góllal vezet a csapat.
Áder János az [origo] kétharmados esélyekre vonatkozó kérdésére azt mondta: soha a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy párt megszerezze a kormányalakításhoz szükséges többséget már az első fordulóban, és ez most megtörtént. Az 57 körzetből, ahol még verseny van, 55-ben a Fidesz jelöltjei vezetnek, és ő azzal lenne elégedett, ha ez lenne a végeredmény is - tette hozzá. Szerinte azonban a választópolgárokon múlik, hogy mekkora felhatalmazást adnak a Fidesznek a kormányzáshoz. Áder azt mondta: bár a következő két hét arról is fog szólni, hogy meglesz-e a kétharmados többsége a Fidesznek, biztosan nem a Fidesz jelöltjei fognak erről beszélni. Ők Áder szerint csak újra el fogják mondani azt, amit korábban is: hogy mi a párt programja és mihez kérik a választók támogatását. Áder nem akart találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mikor állhat össze az új kormány, de azt mondta, hogy a lehető leghamarabb szeretnék elkezdeni a progamjuk megvalósítását.
Az [origo]-nak telefonon nyilatkozó Pokorni Zoltán szerint is jó hangulatú volt az elnökségi ülés. A kétharmadra vonatkozó kérdésre Pokorni azt válaszolta: ha összejön, akkor megköszönik a választóknak, de az sem lesz tragédia, ha nem sikerül.
Navracsics Tibor távozik - Még több képért kattintson a fotóra!
Szász Jenő romániai magyar politikus tudósítónknak azt mondta, reménykedik a kétharmadban, mert akkor meglesznek az intézményes keretek ahhoz, hogy a kárpát-medencei magyarság egyesüljön. Ezzel a kettős állampolgárságra utalt, de hozzátette, hogy nem igénylik a szavazati jogot, mert a saját szülőföldjükön akarnak boldogulni. Szerinte a kettős állampolgárság csak egy szimbolikus dolog, amely begyógyítja a lelki sebeket, de ennél többről van szó, amikor a nemzet integrációjáról beszélünk.
A Vörösmarty téren felépítették a színpadot, éppen próbál egy zenekar. Két nagy kivetítőn közvetítik a Hír Tv adását. Egyelőre nem lehet eldönteni, hogy a téren gyülekező emberek közül ki a szimpatizáns, és ki a turista. Sörpadokat helyeztek ki. A tévéstábok már beálltak, tudósítónk látott egy szlovák közveítőkocsit is. Rendőri készültség is van a téren, de tudósítónk szerint nem látványos: féltucatnyi láthatósági mellényt viselő rendőr tartózkodik a téren.
Körülbelül száz szimpatizáns gyűlt össze a Vörösmarty téri padokon, hallgatják a színpadon játszott élőzenét. Az irodaházba külön bejáraton mennek be a politikusok, és külön bejárat van az újságíróknak. A legelső sajtótájékoztató fél nyolckor lesz. A Fidesz sajtóosztályának munkatársaitól előjegyzést kell kérnie annak, aki a későbbiekben beszélni szeretne politikusokkal. Arra a kérdésre, hogy miért nem beszélhetnek az újságírók egyszerűbben a politikusokkal, Nyitrai Zsolt, a párt operatív igazgatója azt mondta az [origo]-nak: dehogynem tudnak beszélni, a sajtótájékoztatókon kérdezhetnek, egyébként pedig figyelhetik, ki mikor érkezik. Nyitrai nem tudta megmondani, mikor érkezik Orbán Viktor pártelnök. Az újságíróknak fenntartott elegáns teremben 250 forintért olyan zsíroskenyér kapható, amelyre pirospaprikával a Fidesz feliratot szórták rá.
További képekért kattintson a fotóra!
Az irodaházban működő koktélbár nagyon drága, egy leves is 1100 forintba kerül. Tudósítónk a Fidesz sajtóosztályának egyik munkatársával próbált bemenni a politikosok bejáróján, de a biztonsági őrök nem engedték be. A helyzet még a politikusoknak sem egyértelmű: Farkas Flórián például az újságíróknak fenntartott részre akart bemenni, de útba igazították.
A politikusok bejáratánál két ember azt mondta tudósítónknak: ők szimpatizánsként kaptak meghívót. Az egyikük Kolozsvárról jött.
Pozsgay Imre egykori államminiszter is a Fidesznél várja az eredményeket. Az [origo]-nak azt mondta: a Fidesz nagyarányú győzelmére számít, de arról nem akart nyilatkozni, hogy összejön-e a kétharmad. Szerinte az MSZP meg fogja őrizni a második helyét, a részvételi arány pedig nem kedvez a kis pártoknak, azok szerinte nem fognak bejutni a parlamentbe.
Sorra érkeznek az ismertebb emberek a Vörösmarty térre. Köztük van Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester is, aki azt mondja: egyelőre kivár a kétharmad ügyében. Rogán örül a részvételi adatoknak, ő alacsonyabb részvételt várt. Megérkezett Andy Vajna producer is. Fideszes barátai hívták meg ünnepelni - magyarázta. A téren van már Harrach Péter, a KDNP alelnöke is, aki arról beszélt tudósítónknak: ő is bízik a kétharmadban, de tapasztalatai azt mondatják vele, hogy előbb meg kell várni az eredményt. Felbukkant Kun Miklós történész is.
Még több fotóért kattintson a képre!
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója nem akart beszélni az [origo] tudósítójának arról, szerinte meglesz-e a kétharmad.
Az újságíróknak kijelölt kétszintes teremből belátni egy fideszesek által használt elkülönített részre, egy emelett feljebbre. Tudósítónk szerint ott egy nagy fotelben ül Szijjártó Péter kommunikációs igazgató, és éppen sminkelik, Cser-Palkovics András helyettes szóvivő pedig beszélget. Az újságíróknak ezalatt Ákos zenéje szól.
Többi képünkért klikkeljen a fotóra!
A Vörösmarty téren összegyűlt Fidesz-szimpatizánsok a Hír Tv-t nézik a kivetítőkön. A padok szinte mind tele vannak emberekkel, akik többnyire iszogatnak: üdítőket, sört, van, akinél pezsgő van. A politikusok bejárójánál hosszabb sor alakult ki: meghívott vendégek várakoznak a bejutásra. A kampánycsend kitolása miatt a politikusok továbbra sem mutatkoznak. Az [origo] tudósítója hivatalos kérést nyújtott be a sajtóosztály munkatársaihoz, hogy reagáljon a párt egyik politikusa a kampánycsend kitolása miatt kialakult helyzetre.
Rogán Antal az [origo]-nak azt mondta: ő nem tulajdonít nagy jelentőséget a kampánycsend meghosszabbítása miatt kialakult helyzetnek. Nem hiszi, hogy befolyásolnák a közvélemény-kutatási adatok azok véleményét, akik sorban állnak arra várva, hogy szavazhassanak. Ők már úgyis előre eldöntötték, kire szavaznak - tette hozzá. A politikus szerint az viszont kiderült, hogy az átjelentkezési rendszerrel, annak kivitelezésével problémák vannak, amelyeket meg kell oldani.
Kiállt a színpadra Pálffy István, az MTV riportere, aki a KDNP jelöltjeként indult a választásokon. Elnézést kért a tehetetlenségért. Ha már kibekkeltünk ennyi évet, akkor azt a pár órát is kibírjuk - mondta, és türelmet kért. A közönség bekiabálta, hogy "nem baj, kibírjuk". Pálffy végül felkonferálta a Vegas Showband zenekart. A banda most épp egy Queen-feldolgozást játszik.
Beszélgetnek, várják az eredményt - mondta az [origo] tudósítójának a párt politikusairól egy Fidesz-szimpatizáns, aki meghívottként az újságíróktól elzárt, politikusoknak fenntarton részlegen várakozik. Szerinte a párt legismertebb arcai még nem tűntek fel, ő egyedül Schmitt Pál európai parlamenti képviselőt látta. A szimpatizáns úgy tudja: Orbán Viktor sem érkezett még meg, de elképzelhető, hogy vele nem is fog tudni találkozni, mert Orbán számára a politikusok részlegén belül is kialakítottak egy elkülönített elnöki részt.
Az [origo] tudósítójának hivatalos érdeklődésére a Fidesz sajtóosztálya azt közölte: csak a kampánycsend befejeződése után reagál a Fidesz a kampánycsend kitolása miatt kialakult helyzetre.
A Vegas Showband zenekar belekezdett a Flashdance főcímdalába a Vörösmarty téren. A Hír Tv műsorát közvetítő kivetítők hangját levették.
Arra a kérdésre, hogy a kampánycsend ellenére futnak-e be a Fideszhez adatok a választási részvételről és eredményekről, Pelczné Gál Ildikó, a Fidesz elnökségi tagja kijelentette: semmiféle adatok nem jönnek hozzájuk a kampánycsend ellenére. Szájer József európai parlamenti képviselő az [origo]-nak azt mondta: csak most érkezett Sopronból, nincs erről információja.
Befejeződött a Vörösmarty téren a Vegas Showband koncertje. Megérkezett Balázs Péter színész.
Meg kell vizsgálni, hogy jogszerűek voltak-e az átjelentkezések - mondta az [origo]-nak Selmeczi Gabriella, aki a gyerekével érkezett a Vörösmarty térre. Szerinte is valóban érkeznek részadatok a párthoz, de azokról nem beszélnek a kampánycsend miatt. Martonyi János, az Orbán-kormány egykori külügyminisztere annyit mondott: ennek a kormánynak az érettségit sem sikerült rendben lebonyolítania, de a Fidesz helyre fogja tenni a közigazgatási problémákat. Megjött a rendezvényre Tőkés László európai parlamenti képviselő és Reviczky Gábor színész is.
Még több képért klikkeljen a fotóra!
Lemondásra szólította fel az Országos Választási Iroda (OVI) és az Országos Választási Bizottság (OVB) vezetőit és nem pártok által delegált tagjait a választások után Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere. Kósa szerint az OVB túllépte a hatáskörét és egyben megsértette a választási törvényt azáltal, hogy meghosszabbította a kampánycsendet, és azzal, hogy este 19 órakor nem záratták le azokat az épületeket, ahol a szavazókörök helyet kaptak. A történtekért az önkormányzati minisztert is felelősség terheli - mondta.
Várhatóan csúszni fog a Fidesz 23 óra körülre tervezett elnökségi ülésének időpontja a kampánycsenddel kapcsolatos történések miatt - tudta meg az MTI vasárnap este a párt fővárosi, Vörösmarty téri választási központjában. Az elnökség az eredeti tervek szerint 23 óra körül tartotta volna az ülését, a tagok közül többen azonban - az MTI este fél 10-es információi szerint - még saját egyéni választókerületükben vannak, és ott figyelik az eseményeket. Navracsics Tibor frakcióvezető például még Veszprémben, Kósa Lajos alelnök Debrecenben, Pokorni Zoltán alelnök a főváros XII. kerületében tartózkodik, Kövér László választmányi elnök - aki egyébként nem indul egyéniben - pedig Pápán. Orbán Viktor pártelnök már megérkezett az V. kerületi választási központba.
Fáradhatatlanul, türelmesen várakoznak a Fidesz szimpatizánsai a Vörösmarty téren. Újra játszik a zenekar, megint többen táncolnak.
"Eredményeket akarok" - kiabálta egy fideszes zászlót lobogtató férfi a Vörösmarty tér közelében lévő gyorsétteremben.
Trokán Péter színész az [origo]-nak a Fidesz rendezvényén azt mondta: a kádári három T mintájára ő is három dolgot vár a Fidesztől: tisztességet, toleranciát és tehetséget, mind a színházi élet, mind az ország vonatkozásában. Szerinte ez hosszú munka lesz, de jó irányú változás fog elindulni.
A kivetítőkön követik a Fidesz szimpatizánsai az eredmények ismertetését a Vörösmarty téren. Valahányszor bemondják, hogy első helyen a Fidesz végzett, a tömeg üdvrivalgásban tör ki.
Orbán Viktor pártelnök érkezik, hogy beszédet mondjon.
A Vörösmarty téren drukkoló Kovács István egykori bokszoló azt mondta az [origo]-nak: nagyon örül a Fidesz eredményének, a nemzeti ügyek kiemelését várja tőlük.
A Fidesznél megvárják Sólyom László köztársasági elnök beszédét, ezután fog csak beszélni Orbán Viktor - közölte Szijjártó. Addig Cseh Tamás-dalok szólnak a Vörösmarty téren.
A győzelem nem a Fideszé, a győzelem Magyarországé - jelentette ki este tizenegy óra után Orbán Viktor sajtótájékoztatóján, miután Szijjártó ismertette az eredményt. Orbán azt mondta: élete legnagyobb feladata előtt áll, de ez a feladat megoldható. A színpadon ott áll Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Martonyi János, Szájer József, Pelczné Gáll Ildikó, Tarlós István és Schmitt Pál. Orbán 1956-hoz és 1989-hez hasonlította a mostani évet.
Orbán kezében egy összehajtott papírlap volt kézzel írt, többször átfirkált szöveggel.
Még több képért klikkeljen a fotóra!
Orbán Viktor sajtótájékoztatója befejeződött. Végül kijött a színpadra a felesége, Lévai Anikó. Orbán megfogta felesége kezét, és hosszan szorongatta. A sajtótájékoztató után az újságírók nem kérdezhettek, és angolul sem hangzott el semmi, bár nemzetközi sajtótájékoztató volt meghirdetve.
Többi fotónkért kattintson a képre!
A sajtótájékoztatója után Orbán Viktor elindult ki a Vörösmarty térre, hogy beszédet mondjon az ott összegyűlt szimpatizánsok előtt is. "Megnyertük, megnyertük" - kiabálja a tömeg. "Viktor, Viktor" - skandálás is hallatszik. A téren a színpadon ismét felsorakozott a Fidesz elnöksége Orbán mögött.
"Szikár tény, hogy ezt a választást megnyertük" - kezdte a téren beszédét Orbán. Történelminek nevezte a Fidesz győzelmét, és azt mondta, a velük szemben megfogalmazott elvárások is történelmiek. Mindig is tudtuk, hogy eljön a pillanat, amikor Magyarország meg fogja mutatni az igazi arcát, és ez a pillanat most eljött - mondta a Vörösmarty téren ünneplő embereknek Orbán. Amikor a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy milyen soká kellett várniuk, a tömeg elkezdte skandálni: "nyolc év, nyolc év".
Orbán szerint csak akkor sikerülhet a változás, ha az egész nemzet mögöttük áll. A szerénység és az alázat fontosságáról is beszélt a Vörösmarty téren a Fidesz elnöke. Orbán a beszéde közben folyamatosan váltogatta a tegezést és a magázódást, szinte minden mondatában így is, úgy is megszólította közönségét. A beszéd a Himnusz éneklésével ért véget. Az elnökség többi tagja nem beszélt, a politikusok gyorsan elhagyták a színpadot.
Az [origo] tudósítójának egy befolyásos fideszes politikus neve elhallgatását kérve azt mondta: a következő hetekben, a második forduló előtt el fognak menni kampányolni mindenhova, ahol még nem nyertek. Szerinte minden választókerület megnyerhető, ezért érdemes nagy energiákat fektetni ebbe, és csak ezután fognak a kormányprogram és a kormánynévsor véglegesítésével foglalkozni.