Zárt körű borozás a Jobbiknál - percről percre
2010. április 11. 18:40
"Vissza nem lépünk senki javára, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel folytatni fogjuk a harcot" - mondta Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyéni képviselőjelölt azokról a jobbikos jelöltekről, akik Kelet-Magyarországon húsz százalék közelében teljesítettek. A következő két hétben a Jobbik ezekben a körzetekben számos lakossági fórumot fog tartani, hogy "tájékoztassák az embereket".
Murányi szerint elképzelhető, hogy a Fidesz és az MSZP egymás javára fog több helyen is visszalépni a Jobbik jelöltje ellenében.
Egy gárdista ruhában lévő fiatalember sajnálatát fejezte ki, hogy a Jobbik nem tudta legyőzni az MSZP-t, de, mint mondta, ezen nincs mit csodálkozni, mert "az MSZP az Kádár népe". A gárdista szerint a baloldal mögött nincs valódi ideológia, így "a Mesterházy-félék" nem tudják megszólítani a fiatalokat, ezért az MSZP-nek nincs jövője.
Egy katonaruhás fiatal, aki a Kossuth téri eseményeknél is ott volt, azt mondta az [origo]-nak, hogy a nemzeti oldal által elért kétharmados eredmény jó. Szerinte az LMP egyenlő a régi SZDSZ-szel, és elképzelhetőnek tartja, hogy összeáll a Fidesszel.
Morvai Krisztinát, a Jobbik EP-képviselőjét az este folymán mindenhová két csendőr- és egy gárdistaruhás férfi kísérte.
Grespik László, a Jobbik jogi kabinetjének tagja az [origo] tudósítójának azt mondta, hogy egy demokráciában alapjog a tájékoztatás, de Magyarországon a tévék félretájékoztatják az embereket.
Grespik kifejtette, hogy minden jobbikos szereti a hazáját, a népét, "a parasztságot, a földet és szent megművelőjét". Grespik szerint a Jobbik egyelőre még nem készült fel a kormányzásra, de a későbbiekben képesnek tartja rá a pártot. A Jobbik majdani parlamenti munkáját egy Kennedy idézettel világította meg: "Sose tárgyalj félelmből, de sose félj tárgyalni." Grespik rugalmas elvhűséget ígért, ami azt jelenti, hogy a Jobbik hajlandó tárgyalni, de csak a saját elveinek megfelelően.
Grespik László beszélt a vasárnap esti kampánycsend meghosszabbításáról, amit kifejezetten aggályosnak tartott, és azt mondta, elképzelhető, hogy lépéseket tesznek az ügyben. Előbb azonban meg kell várni a második forduló eredményeit, melynek során akár meg is fordulhat a Jobbik-MSZP eredmény.
"Jobb eredményre számítottam, az MSZP elé vártam a Jobbikot" - mondta az [origo]tudósítójának Vona Gábor, a Jobbik elnöke. "Bár van bennem hiányérzet, szerintem ma történelmi sikert ért el a Jobbik, ami nem adhat okot csalódásra."
Kérdésre, hogy nem érzi-e úgy, hogy a kampányban megígért győzelemmel félrevezették a szavazóikat, Vona azt mondta, hogy az EP-választáson elért 15 százalék után már a kormányra kerülést kellett célként kitűzni. "Ez egy olyan cél, amihez most még könnyűnek találtattunk" - mondta. Az őszi önkormányzati, és a következő parlamenti választásokon azonban még a mostaninál is jobb eredményre számít, utóbbi "legyen akár négy év múlva, vagy hamarabb".
A Parlamentben vállalt konkrét politikai szerepéről egyelőre nem akart nyilatkozni, mert ez majd a pártok közötti egyezetetés során dől el, Vona pedig egy túl korai nyilatkozattal nem akarja a párt esélyeit rontani. A várható munkáról csak annyit árult el, hogy a szakmai radikalizmust fogja képviselni.
Az [origo] tudósítója a második forduló esélyeiről is kérdezte Vonát, aki azt mondta, mindent meg fognak tenni, ahol reális esély van a győzelemre. "Ahol a Jobbik húsz százalék fölött teljesített, ott kutya kötelességünk megmérettetni magunkat. Erre már meg is van a stratégiánk" - erről azonban még nem árult el részleteket. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a Jobbik semmilyen alkura nem készül.
"5-6 milliárd forintba kerül a választási rendszer, de, ami ma éjszaka történt, azért nagy kár" - mondta az [origo] tudósítójának Vona Gábor a választási eredmények kihirdetésénék csúszásáról. Vona szerint a történtek rossz szájízt adtak a választásnak, ki kell vizsgálni a történteket, és meg kell találni a felelősöket. "Az Országos Választási Irodának már előre észlelnie kellett, hogy ilyen problémák lesznek" - mondta.
Aggodalommal figyeli a Jobbik a leendő Fidesz-kormány néhány tagját, mondta az [origo]-nak Volner János, a Jobbik rendvédelmi kabinetvezetője. "Egy Simicska Lajos által vezetett APEH-vel, és egy Pintér Sándor által irányított rendészeti minisztériummal kizárt, hogy változás történjen a magyar közbiztonság rendszerében" - mondta Volner.
A Jobbik, bár nem került kormányzati pozícióba, továbbra is azon lesz, hogy létrejöjjön a csendőrség, de Volner szerint ebben nem nagyon számíthatnak a Fidesz támogatására. Volner azt is elmondta, hogy a Jobbik, miként az a programjában is szerepelt, létre fog hozni egy igazságtételi bizottságot, amely felül fogja vizsgálni az állam által kötött nagy értékű szerződéseket. Volner az autópálya és a hídépítési szerződéseket említette, amelyek, véleménye szerint, a reálisnál kétszer, háromszor drágábban köttettek meg.
A Jobbik vezetősége, Morvai Krisztina, Novák Előd, Murányi Levente, Gyüre Csaba, Dúró Dóra szóvivő, Gaudi-Nagy Tamás párton kívüli jelölt, Zsiga-Kárpát Dániel fővárosi jelölt, Grespik László és a Kossuth térről ismert Gonda László a Sportmax egyik emeleti termébe vonult el, ahol borozgatás közben beszélgetnek.
A különteremben senki nem léphet be, az [origo] fotósát Szabó Gábor pártigazgató azzal küldte el, hogy már csak baráti beszélgetés folyik a teremben. Azt még látta tudósítónk, hogy Morvai Krisztina vörösborral öblíti le a hosszú napot.
Baráti borozgatás, belépés csak a Jobbik vezetőinek. További képekért kattintson a fotóra.
Néhány tucatnyian várták csak meg a Szkítia zenekar koncertjét, de ők sem valami aktívak. Pedig a zenekar kitesz magárt, az énekes Simon Pereznek üzente, hogy "nem eladó a hazánk sem egészben, sem széttörve", és van Trianon emlékére ajánlott lassú szám is, amit hangos "vesszen Trianon" kiabálás fogad.
Több mint egy órával a kampánycsend vége előtt a rendezők és a sajtó képviselőinek járművei szinte már teljesen megtöltötték a Jobbik választási rendezvényének helyt adó Sportmax szabadidő központ parkolóját. Kérdésünkre, hogy a várhatóan nagy számban érkező szimpatizánsok hol fognak megállni, Szilvási Péter, a Jobbik szervezési igazgatója azt felelte, "ott parkolnak majd, ahol tudnak".
A Sportmax környékén rengeteg, sorszámozott egyenruhába öltözött gárdista vigyáz a választási éjszaka rendjére. A Magyar Gárda Biztonsági Szolgálat feliratú karszalagot viselő gárdisták minden eshetőségre felkészültek, még egészségügyi szolgálatot ellátók is vannak a soraikban. Egy, a bejáratnál őrködő, csendőr egyenruhás férfi az [origo]-nak elmondta, "az egész rendezvényt a Magyar Gárda biztosítja. Van mindenféle szakág, úgy, mint a honvédségnél. A fekete ruhások a csendőrök, az árpádsávos kendőt viselők pedig a gárdisták." A biztonságra ügyelők néhány óránként váltják egymást, pihenésként járőröznek, de valódi pihenés ma este nem lesz. "Majd holnap pihenünk" - mondta a csendőr egyenruhát viselő férfi.
Jóformán még egyetlen szimpatizáns sincs a Jobbik rendezvényén, a szervezők felkészültek egy esetleges nagy rohamra. A sportcsarnok mögötti futballpályán hatalmas kivetítő, sörpadok és étel, ital várja az eseményre érkező Jobbik-szavazókat. A futballpálya perszen nem fedett, azaz, aki itt akar ünnepelni, az készüljön fel a hidegre. A pályán felállított sátor alatt ökörsült lesz a menü, burgonypürével és házi savanyúsággal, mondta el egy, az előkészületekkel foglalatoskodó néni.
Kevesen ugyan, de kisebb csoportok már kezdenek gyülekezni a parkolóban. Ők egyelőre csak halkan taglalják a radikális változás lehetőségeit.
"Vona Gábor eddig nem hozta meg a jó fogást" - mondta az [origo] tudósítójának egy fiatalember, aki a Sportmaxszal átellenben lévő horgásztónál pecázik. "De ma nem is ez a dolga" - tette hozzá. Majd elmondta, hogy három óra alatt eddig csak egyetlen kapása volt, abból sem lett fogás. Fogalma sem volt róla, hogy a szomszédos sportcsarnokban lesz a Jobbik választási rendezvénye, pedig ő is Vona Gáborékra szavazott. Pecázás után haza megy, de elképzelhető, hogy később visszajön a rendezvényre, mondta a férfi.
A rendezvény helyszínéül szolgáló teremben elkülönítve áll a nyilatkozó pódium, amit piros rózsából és fehér margarétából font nemzeti színű bokréták díszítenek. Itt fognak nyilatkozni a Jobbik vezetői.
A szimpatizánsok csak 19 óra után mehetnek be a rendezvény helyszínére, addig csak a párt tagjai, a hivatalos személyek és az újságírók léphetnek be a csarnokba. Közülük néhányan a kivetítőn nézik a Győri Audi ETO-Oltchim Valcea nőikézilabda Bajnokok Ligája mérkőzést. A tudósítás pillanatában 22-21-re vezetett a román csapat.
Lecsupaszított ökörcsontváz árulkodik róla, hogy lesz mit enni a rendezvényen. A büfében azonban felvilágosították az [origo] tudósítóit, hogy az ökröt, amiből hozzávetőlegesen 400 adagot lehet majd kimérni, a szervezők rendelték meg, és csak azok kaphatnak belőle, akiknek lesz erre szolgáló jegyük. Hogy jegyet ki kaphat, azt nem tudták megmondani. A büfében egyébként 300 forint egy szendvics, és 340 forint az üdítő.
Még több képért kattintson a fotóra.
A Jobbik 19.15-kor és 22 óra után tart sajtótájékozatót, utóbbin fog beszélni Vona Gábor pártelnök. Időközben megérkeztek a párt vezető tisztségviselői, így Szegedi Csanád, Balczó Zoltán, Pörzse Sándor és Szabó Gábor pártigazgató is.
25-25 lett a Győr-Valcea meccs vége, a sportolókat pedig a Jobbik plakátja váltotta fel a kivetítőn, rajta a jól ismert Radikális változást! felhívással, valamint Vona Gábor, Morvai Krisztina, Balczó Zoltán és Pörzse Sándor alakjával.
Elment az áram, sötétségbe borult a Sportmax. Senki nem tudja, hogy mi fog történni, csak az újságírók optimisták, mondván, a kamerák még így is bírni fogják egy darabig.
Tudósítóink osztrák újságírókkal találkoztak a helyszínen.
Pősze Lajos, a Jobbik szakmapolitikai igazgatója elmondta, hogy néhány perccel az urnazárás előtt semmilyen információjuk nincs a választások eredményéről. Azt is mondta, elképzelhetőnek tartják, hogy minden csúszni fog az átszavazási hercehurcák miatt. Várkonyi Zsolt, Vona Gábor elnöki kampányfőnöke ehhez hozzátette az [origo] tudósítójának, hogy a szavazókörökből nem lehet kitelefonálni, így nem tudják megbecsülni a választási eredményeket. Az átszavazások körüli problémákról pedig azt mondta, hogy volt ennek pozitív oldala is, mert az elmúlt voksolások alkalmával többször is felmerült, hogy az átszavazók segítségével próbálták manipulálni az eredményeket. Most azonban sorsolással választották ki, hogy az átszavazók hol adhatják le voksaikat.
Pősze Lajos elmondta, ma estére nincsenek meghatározott szerepek kiosztva a párton belül, csak az az egy biztos, hogy Vona Gábor pártelnök fog majd beszédet mondani, miután az eredmények ismeretében megtartották a politikai értékelést. "Ez az este a politikáról szól, nem pedig a szakmáról" - mondta a szakmapolitikai igazgató, ezzel magyarázva, hogy neki ma nem lesz különösebb szerepe.
Megint elment az áram a Sportmaxban. Időközben viszont megkezdték a szimpatizánsok beengedését. Több kapun, kényelmesen lehet bejutni a sportcsarnokba, igaz, nincsenek túl sokan, talán néhány tucatnyian lehetnek a helyszínen. Két fő téma van: az ismétlődő áramszünetek, és az átszavazók okozta káosz.
A közönség sorai között megjelentek az egykori Kossuth téri tüntetők is, akik meglehetősen trágár szavak kiséretében adtak hangot az ország sorsa fölött érzett aggodalmuknak. "Aki nincs velünk, az hazaáruló!" - mondták az [origo] tudósítójának. A magukat Kossuth térieknek vallók között feltűnt a tüntetés egykori vezetője, Gonda László is, aki nyugalomra intette őket.
Megint van áram a Sportmaxban, de továbbra is lassan gyülekeznek a Jobbik szimpatizánsai, egyelőre a lelátó legfeljebb 20 százalékát foglalják el. A küzdőtéren még ennyien sincsenek, viszont ott van a teremben látható egyetlen magyar zászló, amit egy férfi lenget. Szilvási Péter szervezési igazgató a meghosszabított kampánycsend részleteit igyekszik megtudni.
A Jobbik jogsegélyszolgálata több mint száz, törvénytelen mozgósításról szóló bejelentést kapott a választások első fordulója alatt - mondta Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke. Szegedi szerint a "fideszes és szocialista adatlisták alapján törvényen kívüli mozgósítás is szóba jöhet", több megye között például buszokkal "hordtak át cigány szavazókat", Ibrányban pedig fizikai atrocitás érte a Jobbik egyik megfigyelőjét.
(MTI)
A meghosszabbított kampánycsend miatt később lesz a Jobbik első nagyobb sajtótájékoztatója, mondta Szabó Gábor pártigazgató. A sajtótájékoztató 15 perccel azt követően lesz, hogy az OVB hivatalosan is bejelenti a kampánycsend végét. Azon a sajtótájékoztatón majd Szabó Gábor és Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke mond beszédet.
A Jobbik rendezvényén megkérdezett fiatalok azt mondták az [origo] tudósítójának, hogy nem igazán bíznak a Jobbik abszolút győzelmében, arra inkább a Fideszt tartják esélyesnek. Mint mondták, számukra az lenne az igazi győzelem, ha a Jobbik megelőzné az MSZP-t. Szerintük a radikális párt esetleges gyengébb szereplése az elmúlt két hétben a médiában ellenük folytatott lejárató kampány eredménye lehet.
Az egyetemisták, bár hangsúlyozták, hogy kitartanak a rendezvény végéig, azt nehezményezték, hogy nincs elég meleg étel, és, hogy az ökörből sem tudtak venni, mert nem tudják, hol lehet jegyet szerezni.
A Jobbik rendezvényén lévő tudósítónk elsétált a Bocskai út 47-49. szám alatt lévő szavazókörhöz, a Bocskai István Általános Iskolához, ahol továbbra is tekintélyes hosszúságú sor áll. A szavazásra várakozók elmondták, senkit nem láttak még kiállni a sorból. Mindenki nyugodt és türelmes, az önkormányzat munkatársai pedig teát és teasüteményt osztanak a várakozóknak.
Hegedűs Tamás, a Jobbik gazdasági szakpolitikusa, és gazdasági miniszterjelölte az [origo] tudósítójának elmondta, hogy egy 15-20 százalék körüli eredményt már sikernek tartana. "Az EP választáson 15 százalékot értünk el, most ugyanez az eredmény a lényegesen nagyobb részvétel mellett a Jobbikra szavazók számának megduplázódását jelentené" - mondta Hegedűs. A politikus azt is mondta, hogy nehéz megbecsülni az eredményt, mert nagyon sok a rejtett szavazó, és a második helyért izgalmas küzdelem várható a Jobbik és az MSZP között.
Hegedűs azt is elmondta, hogy az említett 15 százalékos eredménnyel nem gondolkodhatnak kormányzati szerepvállalásban, ezért ő maga szakbizottságokban szeretne majd dolgozni, ahol támogatnak minden, a nemzet érdekével egybevágó javaslatot, a Jobbik saját törvénytervezetei mellett.
Tudósítóink végére jártak az ökörhús ügyének! A többek által is csodálatosnak minősített sültre jogosító jegyet 200 forintért lehet megvenni, és ezért komplett menü jár burgonyával, csalamádéval együtt. Az ökörből befolyó pénz a Jobbik által létrehozott Attila Király Népfőiskola támogatására megy. Egy középkorú hölgy azt mondta, hogy ez a kezdeményezés is az egymással való törődést mutatja, és azt bizonyítja, hogy nem kell mindenből pénzt csinálni.
Nem nagyon gyarapodik az érdeklődők száma a Jobbik rendezvényén, még mindig csak a lelátó harmadát foglalják el a szimpatizánsok.
A Jobbik rendezvényének otthont adó Sportmax szabadidőközpontban nincs internet, ezért nem láthatnak onnan webkamerás közvetítést.
Egy árpádsávos zászlóba burkolózva, lábai között ásványvizes palackkal ülő fiatalember az [origo] tudósítójának elmondta, hogy egyedül jött ki a rendezvényre, és nagyon optimista, bőven húsz százalék fölötti eredményt vár a Jobbiktól. Azt is hozzátette, hogy marad a rendezvény végéig, megvárja a Szkítia zenekar koncertjét is, annak ellenére, hogy hétfőn reggel 36 órás műszakot kezd biztonsági őrként egy fővárosi kórházban.
Czeglédi János, a Jobbik zuglói jelöltje elmondta, hogy, amikor ő hét órakor eljött Zuglóból, akkor mintegy 350-en álltak sorba a szavazókörök előtt, de folyamatosan apadt a számuk. Czeglédi azt is elmondta, hogy a Jobbik látványosan kevesebb szavazatot kap az országos átlagnál, akkor meg fogják nézni a fővárosi szavazókörök eredményeit. A konkrét lépésekről ezek után fog dönteni a párt elnöksége.
Az eset érdekessége, hogy az elmúlt héten a Jobbik kampányt folytatott, hogy a fővárosban tanuló vidéki fiatalok ne utazzanak haza, hanem jelentkezzenek át, és szavazzanak Budapesten. Arra a kérdésre, hogy a sorban álló átszavazók elsősorban Jobbik-szavazók lehetnek, és Czeglédi nem fél-e attól, hogy meggondolják magukat, és haza mennek voksolás nélkül, a zuglói jelölt azt mondta, hogy még nem gondolt ebbe bele.
Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, és XI. kerületi képviselőjelöltje még nem tudja, hogy az átszavazók okozta problémák, hogy befolyásolhatják a választási eredményeket. Dúró is elmondta, hogy az átszavazók között feltehetően sok az egyetemista, akik között magas a Jobbik támogatottsága, de, természetesen, azt nem lehet megállapítani, hogy ki melyik pártra fog szavazni. A Jobbik szóvivője elsősorban nem is pártja eredményei miatt aggódik, hanem azért, hogy a fiatalok esetleg nem tudnak élni demokratikus jogaikkal.
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója az átszavazók ügyét úgy kommentálta, hogy "le vannak döbbenve", és nem tudják mire vélni ezt a káoszt.
Nagydarab, kopasz kísérők gyűrjében megérkezett a Jobbik választási rendezvényére Zagyva Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke.
Egy, a színpad szomszédságában ülő asztaltársaság optimistán látja a választások kimenetelét: a Jobbiknak 35 százalék fölötti, míg az MSZP-nek 5 százalék alatti eredményt jósoltak. Azt viszont nem értik, hogy mi értelme volt a kampánycsend meghosszabbításának. Szerintük egyébként sem az átjelentkezett szavazók miatt van ez az állapot, hanem, ahogy ők fogalmaztak, a buszokkal szállított, nem éppen jobbikos szavazók okozzák a gondot.
Újra van internet a Jobbik rendezvényén, és működik a webkamerás közvetítés is!
Szilvási Péter, a Jobbik elcsigázott szervezési igazgatója rendkívül csalódott a választást övező zűrzavar miatt, de megnyugatatta az [origo] tudósítóját, hogy a párt addig marad a kibérelt Sportmax szabadidő központban, ameddig csak akar. A Jobbik vezető politikusai a helyszínen lesznek, amíg véget nem ér a választási éjszaka.
Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke és Európai Parlamenti képviselője számára most az okoz fejtörést, hogy hétfőn reggel 7 óra 15-re bejelentkezett a TV2 reggeli műsorába interjúra, és nem tudja, hogy hol fog erre sor kerülni: a TV2 stúdiójában, vagy még a Sportmaxban, ahol a Jobbik a választási rendezvényét tartja.
Komolyabbra fordítva a szót, az alelnök elmondta, hogy az átjelentkezett szavazók miatt kialakult káosz felveti egyesek alkalmatlanságát. Mint elmondta, "fel kellett volna mérni, hogy ha 800 embert átküldenek egy szavazókörbe, akkor azok nem feltétlenül egyenletes eloszlásban mennek majd szavazni a nap folyamán".
Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke az [origo] tudósítójának elmondta, fájlalja, hogy a történtek "bizonyos mértékben elveszik a lehetőséget a Jobbik szavazóitól, hogy megünnepeljék a párt sikerét." Azt is hozzátette, hogy miként egy pártnak siker a választások megnyerése, úgy egy másiknak az lehet nagy eredmény, ha Parlamenten kívüli erőként bejut a Parlamentbe. "Ha mi sikert érünk el, azt szeretnénk a szimpatizánsainkkal itt megünnepelni, és nyilván országszerte így vannak ezzel a szavazóink. Éjjel két órakor azonban már nehéz önfeledten ünnepelni, mert másnap a többségnek mennie kell dolgozni."
Hegedűs Tamás, a Jobbik gazdasági és közigazgatási ügyekben illetékes szakpolitikusa kutyakomédiának minősítette a szavazás körül kialakult állapotot. "Ez megint egy kutyakomédia, a közigazgatás csődje, rajtunk röhög az egész világ" - mondta a politikus. "Ha az első szabad választáson történik ez meg, akkor még megérti az ember, de az ötödiken ilyen már nem fordulhat elő. Ez óriási technikai blama."
Hegedűst elkísérte a rendezvényre ötödik osztályos kisfia is. Hegedűs nem tervezte, hogy éjfélnél tovább marad, de mint elmondta, elképzelhetetlen, hogy haza menjen az előtt, hogy meglennének a végleges eredmények. A politikushoz hasonlóan a kisfiú is szívesen maradna a rendezvény végéig, és úgy tűnik, hogy az apán ez nem fog múlni, mint mondta, legfeljebb holnap ír egy igazolást a fiának.
A küzdőtéren hatalmasa magyar zászlóval álló nő azt mondta az [origo] tudósítójának, hogy ő ott volt a Kossuth téren is, ahol alvás nélkül éjszakázott, úgyhogy neki most ez a pár óra meg sem kottyan. Nem akart a százalékok terén jóslásokba bocsátkozni, de azt mondta, biztos benne, hogy a Jobbik olyan eredményt ér el, ami segít felszámolni a magyarországi politikai maffiát.
Azt is elmondta, hogy véleménye szerint egyértelmű választási csalásról van szó, nem pedig technikai hibáról.
A sporcsarnok oldalán körbefutó körfolyosón egy svájci sapkás, sálat viselő festő áll, aki festményen kívánja megörökíteni a Jobbik választási rendezvényét. Az [origo] tudósítójának elmondta, hogy még soha nem volt ilyen rendezvényen, és szeretett volna egy extrém szituációt a műve témájául, ahol a festménye interakcióba léphet az eseményekkel. Sajnálatát fejezte ki, hogy a plan air műfajnak ma nincs igazi megbecsültsége a festészetben. Azt is elmondta, jóval nagyobb felhajtásra számított, de az este folyamán még alakulni fog a festmény.
Továbbra is az ökörsült a Jobbik választási rendezvényének legsikeresebb fogása, folyamatosan kisebb sor áll előtte, de egyelőre még bőven van belőle, aki később érkezik, annak is fog jutni.
Mentősök is vannak a Jobbik a rendezvényén, de nincs sok dolguk, eddig csupán egy gárdistát kellett ellátniuk, aki gerincfájdalmakra panaszkodott.
Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke vélelmezett kampánycsendsértésről fog sajtótájékoztatót tartani. Az egyik esetben, állítása szerint, egy kampánycsendsértést dokumentáló aktivistájukat bántalmazta Ibrányban a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. A Jobbik feljelentést tett a bántalmazó ellen a rendőrségen.
Az OVB bejelentését, miszerint nyilvánosságra lehet hozni a voksolás eddig feldolgozott adatait, gyér taps kísérte a közönség soraiból, amit egy "Adjon az Isten!" kiáltás fűszerezett, amire érkezett néhány "Szebb jövőt!" válasz.
Az eredmények beolvasása már több érzelmet szült. Az MSZP 19 százaléka nagy füttyöt kapott, a Jobbik 16 százaléka viszont hangos tapsot és éljenzést váltott ki. A legnagyobb ellenszevet az LMP eredménye keltette, míg az MDF három százalékos eredményét kiröhögték a Sportmaxban.
Óriási tapsvihar és ováció köszöntötte Balczó Zoltánt, a Jobbik alelnökét, amikor a Magyar Televíziónak nyilatkozott. A politikus elégedett az eddig megismert részeredményekkel, és azt mondta, hogy "a Jobbik most már egy 15 százalékos, az MSZP-vel azonos súlyú párt lett". Balczó azt is elmondta, hogy konstruktív parlamenti munkára készülnek, és minden olyan indítványt támogatni fognak, ami összhangban van a Jobbik programjával.
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója a nagyszínpadon azt mondta, hogy a rendezvény "immár egy parlamenti párt eredményváró gyűlése". Azt is bejelentette, hogy 30 perc múlva a párt elnöke, Vona Gábor fog beszédet mondani.
Az [origo] tudósítója arról számolt be, hogy sok Jobbik-szavazó nem osztja Balczó Zoltán alelnök örömét. A szimpatizánsok szerint a 17 százalék "Balczónak lehet, hogy jó, mert ő bent lesz a Parlamentben", de a Jobbik nem tudott második erő lenni, nem tudta megelőzni az MSZP-t, és túl sok szavazatot kapott az LMP is, mondják a Jobbik-szavazók.
"Hazugság, legalább 25 százalékot kellett volna kapnunk" - mondta egy nő az [origo] tudósítójának. Többen is osztják a véleményét, miszerint a jobbiknak legalább 20-25 százalékot kellett volna elérnie, sokan vannak, aki csalásra, manipulációra gyanakodnak.
"Biztos, hogy csalás volt, nem véletlenül húzták ilyen sokáig" - mondta egy férfi. Egy nő pedig abban bízik, hogy sok egyetemista van, aki még mindig nem tudott szavazni, ők talán még javíthatnak a Jobbik eredményén.
Az eredmények beolvasásakor az MSZP-s politikusok eredményeit kíséri a leghangosabb véleménynyilvánítás: Tóth József, XIII. kerületi polgármester sikerét hangos fújjolás, míg Kiss Péter vereségét nagy ováció kísérte, ahogy tapsot kapnak a harmadik helyen végző jobbikos jelöltek is. A fideszes politikusok eredményei nem váltanak ki különösebb reakciókat a jobbikosokból.
Egy rövidhajú, kigyúrt társaság kevésnek tartja a Jobbik 17 százalékos eredményét, azt pedig egyenesen botrányosnak tartják, hogy az LMP bekerülhet a magyar Parlamentbe.
Czeglédi Jánost, a Jobbik fővárosi elnökét meglepte az LMP sikere, bár, mint mondta az [origo] tudósítójának, "Budapest mindig is liberális város volt". A politikus úgy vélte, hogy az LMP támogatottsága azért lehetett ilyen magas, mert az MDF-SZDSZ koalíció működésképtelen volt.
Morvai Krisztina vezetésével most lépett fel a színpadra a Jobbik vezetősége: többek között Vona Gábor, Szegedi Csanád, Balczó Zoltán, Pörzse Sándor, Szabó Gábor.
A széles mosollya színpadra lépő Vona Gábor, Jobbik-elnök, a mai nap választási kavalkádjának értékelésével kezdte beszédét, azt mondta, "furcsa, ami történt, ilyen még Botswanában sem fordulhatna elő". Vona kiemelte, hogy pártja totális ellenszélben duplázta meg egy év alatt szavazói számát (az EP-választásokon is 15 százalékot kapott a Jobbik, de akkor csak fele ennyien mentek el szavazni). Bár az MSZP-t nem sikerült megelőzni, Vona biztatónak nevezte a Jobbik eredményét a jövőre nézve. A pártelnök azt is megígérte, hogy komoly, meghatározó erő lesz a Jobbik a Parlamentben.
Vona szerint április 11. a nemzeti áttörés napjaként fog bevonulni a jövő nemzedékek történelemkönyvébe. "Végképp véget ért az elmúlt húsz év. Az MDF-et és az SZDSZ-t, a magyar közélet két, hazug szörnyszülöttjét végérvényesen eltakarítottuk. Az MSZP koporsójába nem sikerült beverni az utolsó szöget, de néhány hónapon belül ezt is meg fogjuk tenni" - mondta Vona Gábor.
Vona azt mondta, véget ért a következmények nélküli hazugságok kora, mert a Jobbik ott lesz a Parlamentben, és nem fogja hagyni, hogy a Fidesz és az MSZP játszótere legyen az ország.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke mindenkinek köszönetet mondott, az egymillió szavazó mellett a gárdistáknak is. "Mi győzelemre születtünk, nem fogjuk hagyni, hogy a magyarság elbukjon, mert Magyarország a magyaroké, és ez mindörökké így is marad" - fejezte be beszédét a Jobbik elnöke.
Ezt követően még elénekelték a magyar és a székely himnuszt, aminek refrénjét Szabó Gábor pártigazgató elfelejtette megismételni. Érkezett egy hatamas torta is, amit együtt fogyasztanak majd el a jelenlévők.
Losonczi Pál, a Jobbik kommunikációs igazgatója szerint a párt a kampány során végig az ellenséges média által gerjesztett ellenszélben küzdött. E miatt volt szükség azokra a pozitív ígéretekre, amelyekkel a párt "katonáit ráncba lehetett szedni".
Az [origo] tudósítójának kérdésére, hogy miért maradt el a kampány során többször beígért győzelem, Losonczi azt mondta, hogy kiderült, nagy eredményt csak úgy lehet elérni, ha a Jobbik is megcsinálja a maga médiáját. "Én már megcsináltam a Fidesz médiabirodalmát, a Jobbikét is meg tudom csinálni" - mondta Losonczi, a Hír TV egykori alapítója.
Tudósítónk azt is megkérdezte, hogy tudták-e, hogy valójában nem győzhetnek? Erre Losonczi azt mondta, nem tudták, mert a lakossági fórumokon és a rajongóktól olyan elementáris visszajelzések érkeztek, hogy a győzelemben is tudtak hinni. A bizonytalan szavazók elérésében azonban a médiában meglévő túlsúlya miatt a Fidesz sikeresebb volt.
Losonczi azt is elárulta, hogy ma reggel ő 21 százalékos eredményt tippelt a Jobbiknak.