A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország

Késlekedő cigitilalom és Gyöngyöspata rendőrei a parlamentben

Vágólapra másolva!
Július 1-ig meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot, nem születhet viszont végleges döntés a szigorú dohányzási tilalomról. Gyöngyöspata és az ott járőröző ostoros-pitbullos polgárőrök többször szóba kerültek, de a kormány szerint a rendőrség tartja fenn a rendet a településen. Az alkotmányozás a jövő héten kezdődik, addig is még tucatnyi törvényről szavaznak. Parlamenti tudósítás percről percre.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül24 bejegyzés
13:52
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Cigizés, kilakoltatás és alapvizsga a napirenden

A nyilvános zárt légterekben történő dohányzás betiltásáról (a javaslat esélyeiről itt olvashat részleteket), a kilakoltatási moratórium bizonyos feltételekkel történő meghosszabbításáról, valamint a köztisztviselők számára kötelező közigazgatási alapvizsga bevezetéséről is dönthetnek szerdán a képviselők a parlament egynapos ülésén. Részletek a szerdai ülés napirendjéről.

14:20
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Egyperces némasággal kezdődött az ülés

Több mint negyedóra késéssel elkezdődött a parlament szerdai ülése. Kövér László házelnök először a Japánt megrázó földrengésről és az azt követő szökőárról beszélt. A parlament a házbizottság javaslatára egyperces néma csenddel fejezte ki együttérzését a japán néppel.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Egyperces néma csend

14:23
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Vona Gábor beszél napirend előtt

"Gyöngyöspata tükröt tart" címmel napirend előtt Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője beszél a parlamentben. Vona szerint a településen járőröző Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület nem szabadcsapat, a közbiztonság segítése céljából tartózkodtak Gyöngyöspatán két héten át.

14:24
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A Gyöngyöspatára látogató LMP-t ostorozza Vona

Az LMP a cigányságot heccelte, amikor Gyöngyöspatára látogatott katasztrófaturistaként - mondta a Jobbik frakcióvezetője. Az MSZP-nek azt üzente, hogy felelőtlen gyűlöletszító módjára viselkedik. A KDNP-t is bírálta, akik szerinte struccpolitikát folytatnak a kérdésben. Próbáljon meg a stílusán változtatni - intette meg a házelnök Vonát, szavait taps fogadta.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Vona Gábor

14:27
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kontrát: Fenntartjuk az erőszak állami monopóliumát

Kontrát Károly államtitkár szerint a rendőrség fenntartja a rendet Gyöngyöspatán, ahol szerinte nem történt bűncselekmény, mióta megerősített erőkkel van jelen a faluban. Ugyanez a helyzet az összes dél-hevesi faluban, tette hozzá. A kormány szerinte teljesíti az ígéretét, és megerősíti a rendőrséget. Az erőszak állami monopóliumát is fenntartjuk - jelentette ki, hozzátéve, hogy a magyar rendőrség feladata a rend fenntartása, és ennek eleget is tesznek a renmdőrök. A politikusoktól azt kérte, hogy a tényeknek megfelelő nyilatkozatokat tegyenek, ha fontos nekik a gyöngyöspataiak biztonsága. Azt kérte, hogy helyben, békés módon keresse mindenki a megoldást a problémákra. "A rendőrségnek nincs szüksége segítségre", semmiféle polgárőr egyesületre, akik "megjelennek, és esetleg félelmet keltenek" - fogalmazott, mire a Jobbik képviselői zúgolódni kezdtek.

14:34
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Schiffer: Vonják vissza az alkotmánytervezetet!

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője napirend előtt arról beszélt, hogy a kormány alkotmányozásra alkalmatlan légkört teremtett az elmúlt hónapokban. Ennek egyik eleme volt szerinte az Alkotmánybíróság jogköreinek csorbítása. "Alkotmányozás címén éppen az alkotmányosságot számolják fel" - fogalmazott. Ezzel magyarázta, hogy az LMP nem vesz részt a folyamatban, amely szerinte az ország egészének bizalma nélkül zajlik. Szerinte a "centralizált demokrácia alkotmánya" készült el a jelenlegi koncepció alapján. Vonják vissza az egykulcsos adórendszert, vonják vissza az alkotmánytervezetüket! - szólította fel a kormányt Schiffer.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Schiffer András. Az LMP-s képviselők laptopjainak fedelén szerdán a "Nem erről volt szó!" felirat olvasható.

14:38
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az államtitkár szerint az LMP magát vonta ki az alkotmányozásból

Rétvári Bence államtitkár szerint a kormánynak van felhatalmazása az alkotmányozásra, miközben az LMP "nulla százalékosra" teljesített egyeztetésből, és blogbejegyzések helyett a parlamentben kellene vitatkozniuk az alkotmányról. Ezzel szerinte szavazóikat kivonták az alkotmányozásból. "Nem arról volt szó, hogy az első tavaszt az LMP a ház falain kívül tölti" - jelentette ki.

14:42
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A KDNP designer-drogokról beszél

Bús Balázs, a KDNP frakcióvezető-helyettese szintetikus kábítószerekről, és designer-drogokról beszél. A pszichoaktív szerekkel kapcsolatos jogalkotás csak évekkel követi egy partidrog piacra dobását - mondta. Minél előbb el kell fogadni a hazai drogstratégiát, és párbeszédet kell kezdeni az érintett szervezetekkel, és határozottabban fel kell lépni a kereskedőkkel és dílerekkel szemben - mondta a politikus.

14:51
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Az államtitkár szerint a dílerekre koncentrálnak a jövőben

Soltész Miklós államtitkár szerint nem az egyéni fogyasztót akarják kriminalizálni, hanem a drogterjesztőket - köztük azonban azokat is, akik csupán kis mennyiségű kábítószert adnak tovább.

15:00
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Mesterházy szerint nem kell új alkotmány

"Haza és szabadság" címmel szólalt fel napirend előtt Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető. Szerinte ma Magyarországon nincs alkotmányozási kényszer, ráadásul nem törekszik a kormány nemzeti konszenzusra. A jelenlegi tervezet a Fidesz rendszerét akarja ráerőltetni az országra - mondta a politikus, aki utalt arra, hogy jelenleg más égető kérdéseket kellene megoldani.

Rétvári Bence államtitkár a szocialista politikus szavaira úgy reagált, hogy a 2002-es MSZP-s kormány programjában is szerepelt az új alkotmány szükségessége. Akkor tudna a kormány gyorsan könnyíteni az állampolgárok életén, ha nem kellene az előző kormányok által felhalmozott óriási államadóssággal küzdenie. Ez még egyszer nem történhet meg Magyarországon - mondta. Arra kérte az MSZP-t, hogy térjen vissza az alkotmányozásba, és ne a Twitteren fejtse ki a véleményét.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Mesterházy Attila

15:10
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

"Jövőre életeket menthet" a dohányzás korlátozása

Heintz Tamás a nemdohányzók védelméről szóló törvényről beszél napirend előtt. A fideszes politikus az egyik benyújtója annak a javaslatnak, amely megtiltaná a dohányzást lényegében az összes munkahelyen, és a vendéglátóhelyeken. A politikus szerint viták során folyamatosan keresték a megegyezés lehetőségét, ezért Heintz szerint konszenzusos módosító javaslatcsomag az a módosító indítvány, amelyet az egészségügyi bizottság nyújtott be. A módosító indítványokról ma dönthetünk, és öt hét múlva megszavazhatjuk a törvényt - mondta Heintz. "Ha a törvény jövőre életbe léphet, életeket menthet" - mondta Heintz, aki ehhez kérte a képviselők támogatását. (A törvényjavaslatról és annak elfogadási esélyeiről itt olvashat bővebben.)

Szócska Miklós államtitkár szerint komolyabb költség nélkül nagyon hamar egészségnyereséget hozhat a törvény elfogadása. A gazdasági hatásokkal kapcsolatos aggodalmakra azt mondta, a nemzetközi példák alapján forgalomcsökkenésre egy rövid átmeneti időszak után nincs esély. "Ezzel a szabályozással több életet tudunk menteni, mint jónéhány előttünk működő parlament" - fogalmazott Szócska, aki ezért azt kérte, hogy a képviselők ne engedjenek az enyhítésre vonatkozó javaslatoknak.

15:15
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Nem születik meg szerdán a cigitilalom

Nem jött létre a szükséges konszenzus a házbizottsági ülésen a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel kapcsolatos javaslatról, ezért ebben a kérdésben nem lesz szavazás - jelentette be Kövér László házelnök. A terv az volt, hogy a házszabálytól eltéréssel lehetővé teszik, hogy a szerdai ülésen a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításáról szóló javaslat zárószavazása is megtörténjen. A javaslathoz kapcsolódó módosító indítványok mellett így már a teljes javaslatról is szavazni lehetett volna, de a bejelentés alapján ez az elképzelés még a házbizottságban sem kapta meg a szükséges többséget, így a parlament sem dönthetett róla. (Erről itt olvashat bővebben.)

Ezután az interpellációk következnek az ülésen.

15:45
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A koldusbotra jutó környezetvédelemről beszél Jávor Benedek

A jobbikos Egyed Zsolt miskolci közállapotokról szóló kérdése után Jávor Benedek "Ki vállalja a felelősséget?" címmel interpellálta a földművelésügyi minisztert. A környezetvédelmi és vízügyi ágazatból kilencmilliárdot, aránytalanul sokat vonnak ki a minisztériumi zárolásokból annak ellenére, hogy ez a hatósági rendszer nagyon kevés pénzből működik. Jávor szerint pedig éppen a környezetvédelmi szervezet ellenőrző kapacitásának hiánya játszott szerepet a vörösiszap-katasztrófában, és a vízügyi szervektől elvont pénz hiányát is megsínylik majd a belvíztől szenvedő gazdák.

15:48
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Illés: Nem elvontuk, zároltuk

Illés Zoltán államtitkár szerint nem végleges elvonásról, hanem átmeneti zárolásról van szó a környezetvédelmi és vízügyi területen. Illés azt mondta, tíz napja dolgoznak azon, hogy hogyan oldják majd meg a környezetvédelemtől és a vízügytől kieső összeg hiánya okozta problémát, és hogyan működtessék tovább a szervezetet.

Jávor Benedek nem fogadta el a választ, mert szerinte a szektor működésképtelennmé fog válni, és erre nem kapott megnyugtató reakciót. A képviselők többsége viszont elfogadta Illés válaszát.

16:04
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

A nemzeti parkokért aggódik az egykori miniszter

Szabó Imre (MSZP) egykori környezetvédelmi miniszter is a vidékfejlesztési minisztériumi zárolásokkal kapcsolatban interpellál. Szerinte a nemzeti parkok költségvetésének negyven százalékának zárolásával a környezetvédelmi államtitkár a természetvédelem halálos ítéletét írja alá. Szabó azt mondta, hogy a kormánynak úgy tűnik, nem fontos a környezetvédelem, és Illés Zoltán államtitkár úr nem képes hatékonyan kiállni a terület érdekeiért. "Soha nem volt még példa ilyen léptékű megszorításra az ágazatban" - fogalmazott a nemzeti parkokat, környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokat érintő zárolásokra utalva.

Illés Zoltán államtitkár azt válaszolta, hogy nem veszélyezteti a kormány a természetvédelmet, és nem fenyegeti elbocsátással a terület szakembereit. A hatékonyság megőrzésén dolgozunk - mondta.

16:13
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Fújolást kapott a korábbi miniszter

Szabó Imre nem fogadta el a választ, bár - mint mondta - Illés több államtitkár-társa is erre kérte, amire nagy zúgolódással válaszolt a kormánypárti oldal. Szabó még egy hangos "fúj" bekiabálást is kapott.

Az országgyűlés viszont úgy döntött, elfogadja az államtitkár válaszát.

16:15
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

"Végrehajtási maffiáról" beszél a Jobbik

Z. Kárpáti Dániel (Jobbik) a kilakoltatási moratóriumról beszélt, és a kereskedelmi bankok elszámoltatását kérte a korábbi eljárásaikért. Mit kívánnak tenni a végrehajtási maffia túlkapásaival szemben? - kérdezte.

Szatmári Kristóf államtitkár válaszol. Július elejéig fenntartják a kilakoltatási moratóriumot, addigra megszületik a végleges megoldás a kérdésben, mondta. A jobbikos képviselő nem fogadta el a választ, de a képviselők többsége igen.

Következnek az azonnali kérdések, Hiller István (MSZP) kezd.

16:24
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Felsőoktatási tandíjról kérdezett Hiller

Hiller István (MSZP) korábbi oktatási miniszter a felsőoktatásról kérdezte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt. A költségtérítéses képzés a rendszerből való "fokozatos kivezetése" szerepelt a Széll Kálmán-tervben, miközben eddig a felsőoktatási tervekben erről nem volt szó, mondta Hiller. Azt kérdezte, eddig erről miért nem beszélt a kormány, illetve mi lesz a költségtérítéses képzések sorsa.

Hoffmann Rózsa azt mondta, a költségtérítés nem azonos az önköltségességgel. Ezért jogos, hogy a terv felveti, hogy sok pénzébe kerül az államnak a költségtérítéses képzésre járók tanulmányainak részbeni finanszírozása, ezért - bár nincs még határidő - valóban tervben van ennek a képzési formának a kivezetése. Hoffmann hozzátette, ennek ellenére még sokáig megmarad a költségtérítéses képzés a felsőoktatásban.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár

Hiller erre azt mondta, hogy szerinte ez azt jelenti, hogy - mivel a költségtérítéses képzésnél a költségek felét a hallgató, másik felét az állam állja - a költségtérítéses képzések díját ezek szerint meg akarja duplázni a kormány. Hoffmann szerint viszont még nincs végleges terv, a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott felvetés ugyanakkor nem ördögtől való.

16:27
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Kiürült az ülésterem

Miután véget értek a szavazást igénylő interpellációk, a parlamenti ülésterem pillanatok alatt kiürült, a képviselőknek már csak egy része maradt a helyén, sokan kimentek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Véget értek a szavazást igénylő interpellációk

16:43
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Megint Gyöngyöspatáról van szó

Szabó Tímea, az LMP képviselője szerint Gyöngyöspatán az állam belenyugodott abba, hogy átvette a rendfenntartó szerepét egy fokossal, ostorral és harci kutyákkal vonuló csoport. Szerinte nem kellene megvárni, amíg atrocitás alakul ki a faluban. Kontrát Károly államtitkár szerint az államhatár nem ér véget Gyöngyöspatán, a magyar rendőrség bizotsítja a rendet, és az emberek biztonságban vannak. Kontrát ezzel korábbi válaszát ismételte meg, lényegében arról beszélt, hogy a rendőrség tudja garantálni az ott élők biztonságát. "Gyöngyöspatán rend van, békességnek is kell lennie" - mondta, és azt kérte, hogy senki ne használja az eseményeket politikai célokra.

Szabó szerint viszont a rendőrség határozott fellépésének hiánya a probléma, a helyi járőrök igazoltatással foglalkoznak, miközben a helyi romák félelemben élnek, hiába van jelen a rendőrség. Kontrát erre azt válaszolta: a rendőrség akkor léphet fel, ha bűncselekmény alapos gyanúját észleli. Ezért nem tudja, mit is várnak el a rendőrségtől, amennyiben ez a körülmény nem áll fenn.

17:08
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Túltervezett bevételekről és hiányról kérdezett az LMP

Scheiring Gábor LMP-s képviselő Fenntartható-e a költségvetés? címmel tett fel kérdést. Azt mondta, elérte az 560 milliárd forintot az államháztartási hiány az első két hónapban, ami az egész évre tervezett hiány nyolcvan százaléka. A kormány felültervezte a bevételeket és a gazdasági növekedést a képviselő szerint, aki azt kérdezte, hgyan biztosítja a kormány a költségvetés fenntarthatóságát.

Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár szerint a kormány tartani akarja magát a három százalék alatti hiánycélhoz, mert ez alapozza meg az államadósság csökkentését és a piacok megnyugtatását is. A költségvetés idei évi hiánya az államtitkár szerint tartható, a gazdasági növekedés biztosítja majd ezt hosszútávon. Scheiring erre azt mondta, továbbra sem látja, hogy milyen eszközökkel lehet stabilan fenntartani a hiányt, szerinte a kormány a makropályát számolta el. Ezért szerinte a tervezett rendkívüli költségvetési ülésen kell tisztázni a kérdést.

17:26
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Jönnek a sima kérdések

Az utolsó azonnali kérdést Volner János, a Jobbik képviselője tette fel, a Fidesz-kormány megszorító intézkedéseiről és az új adórendszerről érdeklődött, a válaszadó államtitkár szerint viszont a Széll Kálmán-terv nem a megszorításokról, hanem alapvetően az államadósság csökkentését tűzi ki célul.

Az azonnali kérdések után a házelnök szerint az úgynevezett sima kérdések jönnek. Az előzetes terv szerint nyolc képviselő kérdez, szó lesz a hamburgeradóról, a bérkommandóról és a "hazai gazdasági társadalom korfájának optimalizálásáról" is.

17:55
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Negyedóra szünet

Hamarosan kezdődnek a határozathozatalok, a házelnök azonban előbb negyedórás szünetet rendelt el.

17:56
március 16, 2011
Vágólapra másolva!

Tizenkét törvényről szavaznak

Először a köztisztviselői, majd az államháztartási törvény módosításáról tart szavazást és záróvitát a szünet után az országgyűlés, majd egy költségvetési módosítás következik a napirend szerint. Ezután a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása következik, majd a nemdohányzók védelméről szóló törvény kerül sorra. Ez utóbbi esetben a módosító indítványokról szavaznak, a zárószavazás egy későbbi ülésen lesz. Tartanak még szavazást egy kis- és középvállalkozókat érintő törvénymódosításról, az áfa-törvényről, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról és energetikai tárgyú törvénymódosításokról is. Tudósításunkat lezárjuk, de a fontosabb törvénymódosításokról beszámolunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!