A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Kezdődik az új alaptörvény vitája - tudósítás percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Kedden délelőtt elkezdődött a parlamentben az új alaptörvény vitája. Az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban, de a Jobbik sem nyújtott be saját tervezetet. A kormánypártok saját javaslata mellett így csak Szili Katalin egykori szocialista házelnök javaslata kerül napirendre. Kövesse a vitát percről percre az [origo]-n!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül76 bejegyzés
09:15
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Kezdődik az alaptörvény vitája

Kedden kezdődik meg az új alkotmány általános vitája a parlamentben. Az országgyűlés elé két javaslat került, a kormánypártok alaptörvény-tervezete és Szili Katalin korábbi szocialista, jelenleg független képviselő alkotmánytervezete. Bár a kormánypártok felajánlották az ellenzéki pártoknak, hogy nyújtsanak be saját tervezeteket, ezzel egyik párt sem élt. Az MSZP és az LMP nem is vesz részt a vitában, mert szerintük nem demokratikus az alkotmányozás folyamata. A Jobbik jelen lesz a vitában, de előre bejelentette, hogy nem szavazza meg az új alaptörvényt. Az alkotmányozásról szóló összes cikkünket ezen a címkeoldalon olvashatja.

09:20
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Orbán terve az új alkotmány

Orbán Viktor miniszterelnök még tavaly májusban, a kormányprogram vitájában jelentette be, hogy tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány. "Új alkotmány lesz természetesen, kétharmados fölénnyel rendelkező parlamenti erő nem teheti meg, hogy hatályban hagy egy 1949-es keltezésű alkotmányt" - fogalmazott akkor Orbán, aki már évek óta beszél az új alkotmány szükségességéről. Korábban, még ellenzéki vezetőként Orbán arról beszélt, hogy a jelenlegi alkotmány csupán "technokrata szabályhalmaz", amelyben nincs semmi tiszteletre méltó.

09:25
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Egy elvetett alkotmánykoncepció

Az új alkotmány koncepciójának megalkotását eredetileg a parlament egy eseti bizottságára bízták. Ennek munkájában eredetileg részt vettek az ellenzéki pártok is, de tavaly ősszel - tiltakozásul a kormánypártok szerintük alkotmányosságot sértő döntései ellen - mindhárom ellenzéki párt kivonult. Az alkotmány-előkészítő bizottság decemberben készült el a koncepcióval, amelyet azonban később, idén februárban a kormánypártok elvetettek, vitaanyagnak nyilvánítottak. Ennek célja az volt, hogy visszacsalogassák az ellenzéket a folyamatba. Az új alkotmány megalkotását egy háromfős szövegezőbizottságra bízták, amelynek tagja lett Szájer József fideszes EP-képviselő, Gulyás Gergely fideszes és Salamon László kereszténydemokrata parlamenti képviselő.

09:30
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Korlátozott maradhat az Alkotmánybíróság jogköre

Az új alaptörvény szövegét március 9-én hozták nyilvánosságra. Ebből kiderült, hogy a korábbi ígéretek ellenére a kormánypártok a jövőben sem engednék meg az Alkotmánybíróságnak, hogy költségvetési és adóügyeket érintő törvényeket vizsgáljon és megsemmisítsen. Ezt a módosítást még tavaly ősszel illesztették a jelenleg is hatályos alkotmányba, és ez váltotta ki az ellenzéki pártok kivonulását. A döntéshozatal részleteinek egyik ismerője az [origo]-nak azt mondta, ugyan tudják, hogy nem elegáns megoldást választottak, de egyrészt tartanak a költségvetés felborításától, másrészt úgy számoltak, hogy a tavaly ősszel nagy vihart kavaró korlátozás politikai árát egyszer már úgyis megfizették.

09:35
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Valószínűleg nem lesz plusz szavazat a gyerekek után

A kormánypárti javaslatban szerepel egy mondat, amely lehetővé tenné, hogy az anyák egy pluszszavazatot kapjanak a választásokon, ezzel növelve az aktív rétegek befolyását a passzívokkal szemben. A javaslat a kormánypártokon belül is vitákat váltott ki. Harrach Péter KDNP-frakcióvezető kedden az MTV reggeli műsorában azt mondta, hogy a gyerekek utáni szavazati jog valószínűleg ki fog kerülni az alkotmányból.

09:40
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Csak egyeztetett módosító indítványok lesznek

Mivel a kormánypárti tervezetet a Fidesz és a KDNP összes képviselője aláírta, mindannyian előterjesztőnek számítanak, így a házszabály értelmében nem nyújthatnak be módosító indítványokat. A kormánypártok így kívánják kiküszöbölni, hogy nyilvánosságra kerüljenek belső vitáik: az alaptörvény-tervezethez csak az alkotmányügyi bizottság nyújthat be módosító indítványt, vagyis a nyilvánosság csak a már leegyeztetett változásokat fogja látni.

10:07
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Balsai szerint a részországgyűlés egyszer már megbukott

Napirend előtti felszólalásokkal elkezdődött az országgyűlés keddi ülésnapja. Elsőként a fideszes Balsai István kért szót, aki nehezményezte, hogy az MSZP nem vesz részt az alkotmányozásban, de Mesterházy Attila frakcióvezető hétfőn bejelentette, hogy "részországgyűlést" indítanak. Balsai szerint ezzel 2001-ben egyszer már próbálkozott az akkori ellenzéki, de "megbukott", akik akkor részt vettek benne, ma már nem tagjai az országgyűlésnek. Felszólalására a kormányból senki nem reagált.

10:14
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Szinte üres az ülésterem

Bár még nem kezdődött el az alaptörvény vitája, egyelőre nagyon kevés képviselő van az ülésteremben a parlamenti közvetítés szerint.

Fotó: Mudra László [origo]

10:18
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Visszaszereznék a cukorgyártást

A jobbikos Gyöngyösi Márton azt kérdezte a kormánytól, hogy kit terhel a felelősség azért, hogy cukorhiány van az országban, és az elmúlt években szinte megszűnt a magyar cukorgyártás. A kormány nevében Ángyán József államtitkár válaszában hosszan fejtegette, szerinte milyen hibás gazdaságpolitika vezetett a kialakult helyzethez. Ángyán szerint a cukorrépa-termesztésnek hagyománya van Magyarországon, ezért céljuk lesz, hogy változtassanak a jelenlegi helyzeten. 

10:23
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Nyakó hiányolja a kormánypárti képviselőket

Nyakó István (MSZP) az antirasszista világnappal kapcsolatban jelentkezett napirend előtti felszólalásra, de előbb - megjegyezte: a házszabályellenesen - reagált Balsai István felszólalására, és azt mondta, az MSZP azért nem vesz részt a vitában, mert a kormánypártok elsöpörték azokat a feltételeiket, amelyek lehetővé tették volna, hogy részt vegyenek az alkotmányozásban. Nyakó megjegyezte, hogy a kormánypárti képviselők sen "sokan hömpölyögnek most sem, ahogy elnézem a sorokat".

10:32
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Pozsgay, Pálinkás és Boross élőben követik a vitát

Kezdődik az alaptörvény vitája, az ülést vezető Lezsák Sándor a képviselők előtt külön köszöntette Pozsgay Imrét és Pálinkás Józsefet, akik a páholyból követik a vitát. Pozsgay és Pálinkás tagja voltak a kormányfő mellett működő, az alkotmány előkészítésén dolgozó bizottságnak. A közvetítés szerint velük ül a páholyban Boross Péter volt miniszterelnök is.

10:40
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Szájer 1996-os beszédét idézi Kövér László

Az alaptörvényről szóló vitát a Fidesz vezérszónokaként Kövér László kezdte el. Kövér hosszan beszélt arról, miért szükséges megváltoztatni az alaptörvényt, majd azt mondta, ha ismerős, amit mondott, az nem csoda, mert azt idézte, amit Szájer József, a Fidesz képviselője mondott 1996-ban az országgyűlésben az alkotmánymódosítás vitájában.

10:43
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Orbán és Lázár János is hallgatja Kövér Lászlót

Bár a közvetítés szerint még mindig kevés képviselő van az ülésteremben, élőben hallgatja Kövér László szónoklatát Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője is.

Fotó: Mudra László [origo]

10:44
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Van-e egyáltalán alkotmánya Magyarországnak?

Kövér László szerint mielőtt arra keressük a választ, hogy mi szükség van új alaptörvényre, fel kell tenni azt a kérdést, hogy van-e egyáltalán alkotmánya Magyarországnak.

10:48
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Kövér szerint az 1949-es alkotány érvénytelen

A történelmi alkotmány jogfolytonosságát kell visszaállítani - mondta Kövér László, aki szerint az 1949-ben bevezetett, teljes módosítás után azóta is érvényben lévő alkotmányt nem lehet elismerni, ezért "kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét". Bejelentését a kormánypárti képviselők megtapsolták.

10:52
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az önazonosság megfogalmazása is elég az alkotmányozáshoz

Kövér szerint az országnak 20 évvel a rendszerváltás után szüksége van arra, hogy megfogalmazza "önazonosságát". A képviselő szerint ha csak ennyi változtatásra lenne szükség, akkor is igennel kellene felelni arra a kérdésre, hogy szükség van-e új alkotmányra.

10:55
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Nincs alkotmányozási kényszer

Kövér szerint nincs alkotmányozási kényszer, de lehetőség és szándék van rá. "Húsz éve lóg a levegőben az alkotmányozás kérdése" Kövér szerint, de az előző országgyűlésekkel ellentétben most meg is lehet változtatni az alaptörvényt.

10:58
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Nyitott vita és ultimátum

Kövér szerint a kormánypártok nyitott vitát szeretnének, de nem fogadhatnak el sem ultimátumot, sem antidemokratikus törekvéseket. Az MSZP és az LMP viselkedése szerinte "antidemokratikus időket" idéz. Szerinte azzal, hogy nem vesznek részt a vitában, saját választóikat rekesztik ki az alkomtányozásból csak azért, mert nem az lesz, amit ők szeretnének.

11:03
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Mindenki alkotmánya

Kövér szerint az új alaptörvény nem a kormánypárti szavazók vagy a velük szimpatizálók, hanem minden magyar állampolgár alkotmánya lesz, "ezt fejezi ki az, hogy az első sor a nemzeti imádságunk első sora: Isten, áldd meg a magyart".

11:09
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az emberi jogok állnak az első helyen

Kövér azt sorolja, hogyan épül fel az alaptörvény. Szerinte azzal, hogy az emberi jogok megelőzik az állam felépítését, az alaptörvény hitet tesz amellett, hogy az ember jogainak biztosítása minden más szabály alapja.

11:13
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Tartozunk magunknak az alkotmányozással Kövér szerint

Kövér szerint erre a feladatra, az alkományozára kaptak felhatalmazást a választóktól, ezzel "tartozunk magunknak és az utánunk jövő generációnak". Szerinte ez az alapja annak, hogy a jövő generáció felvirágoztassa az országot. "Úgy legyen!" - zárta beszédét. A kormánypárti képviselők hosszan megtapsolták.

11:16
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Szili szerint az otthonunkat építjük át

Kövér László után Szili Katalin ismerteti a saját alkotmánytervezetét, ezt a kormánypárti képviselők által benyújtott javaslattal együtt tárgyalja az országgyűlés. Szili Katalin szerint az alkotmányozás olyan, mint amikor a jövő generációkra is tekintettel újraépítjük az otthonunkat.

11:23
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A kétkamarás parlament csökkentené a vitákat Szili szerint

Sokan meglepődtek a kétkamarás parlamenttel kapcsolatos javaslatukon - mondta Szili, aki szerint ez nem csak jogtechnikai változás lenne. Szerinte a kétkamarás parlament lehetne a garancia arra, hogy tompuljon az elmúlt húsz évben kialakult és megszokott konfliktusos politizálás, és a konszenzusok kerüljenek előtérbe.

11:26
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Szili megújítaná az egész hatalmi szervezetet

Az alkotmányozásnak csak akkor van értelme, ha nemcsak szimbolikus dolgokat változtat meg - mondta Szili, aki szerint javaslatuk ezért megújítaná az egész hatalmi szervezetet, és rögzítene olyan, szerinte fontos elveket is, mint a jövő generációk jogai vagy a lakhatáshoz való jog.

11:33
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Egyenlőségre építené a köztársaságot Szili

Az esélyegyenlőség lenne az alapja koncepciójuk szerint a köztársaságnak - mondja Szili, aki alanyi jogon biztosítana lakhatáshoz és munkához való jogot minden állampolgárnak, de listás szavazati jog is járna minden állampolgárnak.

11:44
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Felelős gazdálkodás, áttekinthető közpénzek

Szili szerint javaslatuk elfogadása esetén garantálná az ország felelős gazdálkodását is, és azt, hogy a közpénzeket átláthatóan használják fel. A pótlólagos adókivetést például minden esetben országgyűlési felhatalmazáshoz kötnék.

11:45
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Koronás címer kerülne a lobogóba

A nemzeti szimbólumokat is megújítaná Szili javaslata, a Himnusz nemzeti szimbólum lenne, a lobogóba pedig rákerülne a koronás címer.

11:46
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Orbán ceruzával jegyzetel, Navracsics iPaden dolgozik

A képviselőknek csak mintegy egyharmada van jelen az alaptörvény vitájának első napján az ülésteremben, és nemcsak az MSZP és az LMP távolmaradása miatt: a kormánypártok és a Jobbik sorai is foghíjasok - jelentette az [origo] tudósítója. A kormány tagjai közül jelen van Orbán Viktor miniszterelnök, Navracsics Tibor kormányfőhelyettes és Hende Csaba honvédelmi miniszter. Orbán időnként ceruzával jegyzetel, Navracsics pedig iPadjén dolgozik valamit. Nincs jelen többek közt Semjén Zsolt KDNP-elnök, Kósa Lajos Fidesz-alelnök.

11:47
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Nyolc órán át vitáznak kedden

Az alaptörvényt közel 70 órában tárgyalja a parlament, ebből kedden nyolcórás időkeretet osztottak fel parlamenti arányuknak megfelelően a képviselőcsoportok között. Az expozék után a képviselőcsoportok vezérszónokai kapnak lehetőséget arra, hogy 40-40 percben mondjanak véleményt a tervezetekről. Elsőként Lázár János kap szót.

11:51
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A távol maradó ellenzéket kritizálja Lázár

Nem a kormánypárti képviselőknek kell az ellenzéki képviselők után loholni, és sajtónyilatkozatokból, blogokból összegyűjteni, hogy mit akarnak, hanem nekik kellene ezeket benyújtani - mondta Lázár, aki hosszan kritizálja az alkotmányozástól távol maradó ellenzéki pártokat.

11:55
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A tavalyi választás alapozta meg az alkotmányozást

Lázár szerint aki kétségbe vonja, hogy van-e joga a parlamenti többségnek új alaptörvényt létrehozni, az kétségbe vonja a tavalyi választások eredményét.

11:57
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Magyarország nevéről nem vitáznak a kormánypártok

"Arról, hogy Magyarországot hogy hívják, nem kívánunk vitát nyitni" - mondta Lázár, aki szerint Magyarországot évszázadok óta Magyarországnak hívják, az államforma, a köztársaság pedig következik "az értékrendünkből".
12:01
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság elnöke csak Kövérre volt kíváncsi

A díszpáholyban Boross Péteren és Pozsgay Imrén kívül tudósítónk látta Paczolay Pétert, az Alkotmánybíróság és Baka Andrást, a Legfelsőbb bíróság elnökét is, de Paczolay Kövér beszéde után távozott.

12:05
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Semjén csendben figyel

Lázár beszédének elején megérkezett Semjén Zsolt KDNP-elnök. Helyet foglalt Orbán mellett, váltottak néhány szót, de aztán mindketten csendben figyelik a felszólalást.

12:06
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Lázár szerint riogatnak az abortusz eltörlésével

Az alaptörvény egyik legfontosabb részének nevezte a magzati élet védelméről szóló részt Lázár János, aki szerint ez egyáltalán nem azt jelenti, amivel az ellenzék riogat, azaz hogy eltörölnék az abortuszt.

12:08
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Lázár szerint erősítik az Alkotmánybíróságot

Lázár szerint meghallgatták az Alkotmánybírósággal kapcsolatos módosításaikra vonatkozó kritikákat, és megváltoztatták elképzeléseiket. Szerinte az alaptörvény javaslatában megfogalmazott előírások nemhogy gyengítenék az Alkotmánybíróságot, hanem még erősítik is azt.

12:13
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A boldogulás garanciája az új alaptörvény Lázár szerint

Lázár felszólalása végén azt mondta, hogy hiányzik neki az ellenzék a vitából, majd kifejtette, hogy szerinte az új alaptörvény a jövő nemzedék boldogulásának garanciája, ezért kéri a parlamenttől a támogatását.

12:15
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Vona szerint csak a Jobbik alkotmányozhatna

A Jobbik a rendelkezésre álló időkeretét három képviselője között osztja meg. Először Vona Gábor szólalt fel. A frakcióvezető szerint az MSZP és az LMP távolmaradása nevetséges hiszti, amivel megalázzák saját szavazóikat. Vona szerint ők a választók iránti felelősség miatt vesznek részt a vitában, sőt, szerinte csak a Jobbiknak van felhatalmazása a parlamenti pártok közül alkotmányozásra. Az MSZP-t retrónak, az LMP-t pedig rajongó hippiknek nevezte.

Fotó: Mudra László [origo]

12:20
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Alkotmányozás aljas célból

Vona szerint amit a kormánypártok az elmúlt hetekben alkotmányozás címén műveltek, az tragikomikus volt, "még nevetni is tudnék, ha nem az alkotmányozásról lenne szó". Szerinte a kormánypártok "aljas célból", hatalmuk bebetonozása kedvéért kezdtek alkotmányozni méltatlan körülmények között. Szerinte ha véget ér a forradalmi hullám az arab országokban, még Bahreinben is demokratikusabb alkotmányozás lesz, mint Magyarországon.

12:23
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Vona népszavazást szeretne

"Legyenek bátrak, fegyverezzenek le egy népszavazással, bízzanak az emberek ítéletében!" - mondta Vona zárásképp a kormánypártoknak.

12:36
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az abortuszt és az öndicséretet nehezményezi Balczó

Vona után Balczó Zoltán folytatja a Jobbik álláspontjának ismertetését. Balczó azzal kritizálja az alaptörvény javaslatát, hogy "sok kérdésben nem mond A-t vagy B-t". Ilyennek nevezte a gyermekek után járó szavazatot, a házasság és a magzati élet védelmét nevesítő részeket. Balczó szóvá tette azt az "öndicséretet", hogy az alaptörvény végén feltüntetnék az igennel szavazó képviselők nevét is. Balczó szerint a kormánypártok úgy csinálnának, mintha ez a tervezet egy súlyos aranytömb volna, ő viszont csak egy arannyal futtatott rézlapot lát.

Fotó: Mudra László [origo]

12:47
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

"Alkotmány ez? Nem."

"Alkotmány ez? Nem." - folytatta a Jobbik véleményének ismertetését Gaudi-Nagy Tamás, aki a javaslatból Vona Gáborhoz hasonlóan a szentkorona-tant hiányolja az alaptörvényből, valamint azt, hogy az kimondja az 1944 előtti Magyarországgal való jogfolytonosságot.

12:54
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A KDNP nem tud sok újat mondani

A KDNP képviselőcsoportjának véleményét két képviselő ismerteti, de Harrach Péter jelezte, hogy ketten sem fogják kihasználni a rendelkezésükre álló időkeretet, mert annyi minden elhangzott már, hogy ahhoz képest nem tudnak sok újat mondani.

12:58
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A KDNP szerint teljes védelem illeti meg a magzati életet

"Mit csináljak, van egy értékrendem, és mindig előjön, most is erről fogok beszélni" - mondta Harrach arra, hogy kritikusai szerint mindig ugyanarról beszél. A KDNP frakcióvezetője közölte, pártja szerint az emberi magzatot teljes védelem illeti - ami az alaptörvényben szerepel, az ennek a lehetősége, a pontos szabályokat azonban egy törvény rendezi. "Hiába szeretnénk mi teljes védelmet adni, ha még törvény formájában sem menne át itt a parlamentben."

13:01
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Harrach szerint bátor dolog a házasság védelme

"Bátor" dolognak nevezte Harrah Péter azt, hogy az alaptörvény kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő közössége. Szerinte a házasságot erre kell fenntartani, de a házasságon kívül vannak más együttélési formák is.

13:11
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Csak használati utasítás a hatályos alkotmány Tarnai Richárd szerint

A KDNP másik vezérszónoka, Tarnai Richárd szerint a jelenleg hatályos alkotmány csak használati utasítás, amelyet nem lehet tisztelni, ellenben az új alaptörvény tervezetében talált olyan értékeket, amelyeket tisztelni is tud. Kiemelte például azt, hogy megjelenik benne az egyén felelőssége.

13:24
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság elnöke és az ombudsmanok is véleményt mondanak

A házszabály szerint most a vezérszónoki felszólalások után a parlament állandó meghívottjai kapnak lehetőséget arra, hogy elmondják véleményüket a tervezetről. Előre Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke és a három ombudsman jelezte, hogy szólni szeretne, ők 20-20 percben szólalhatnak fel. Elsőként Paczolay Péter mondja el véleményét.

13:26
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Másmilyen Alkotmánybíróság jön Paczolay szerint

Az Alkotmánybíróság elnöke szerint a tervezetben felvázolt elképzelések alapján teljesen másmilyen lenne az Alkotmánybíróság a jövőben, mint most.

Fotó: Mudra László [origo]

13:27
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az utólagos normakontrollt védené Paczolay

Régóta megfogalmazott igényt teljesít a tervezet azzal, hogy az AB jogait nemcsak törvény, hanem az alaptörvény sorolná fel, de Paczolay szerint ezek módosításra szorulnának. Érdemes átgondolni például a nemzetközi szerződések előzetes normakontrolljának kötelezővé tételét - mondja. Szerinte az előzetes normakontroll soha nem helyettesítheti az utólagos kontrollt.

13:34
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Pontosításokat szeretne Paczolay

Paczolay szerint szakmai előrelépés lehet a tervezet egy-két pontja, de az Alkotmánybíróság nem nélkülözheti teljesen az utólagos normakontrollt. Az alkotmányjogi panasz bevezetése jó, de nem egyértelmű, hogy pontosan milyen körben és milyen indítványra járhatnának el, és egy másik, speciális esetet is nevesíteni kellene: a bírói döntéstől független, de személyes sérelemhez kapcsolódó panasz lehetőségét. A tervezett változtatások Paczolay szerint szervezeti változásokat is igényelnének.

13:37
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Visszaállítaná az Ab jogkörét Paczolay

Az AB jogkörének tavalyi csonkítása egész Európában példa nélküli volt, és azonnal vissza kellene állítani - mondta az AB elnöke.

13:39
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az adatvédelmi ombudsman elégedetlen a tervezettel

A következő hozzászóló Jóri András adatvédelmi ombudsman, aki azt mondja, hogy az adatvédelmi biztosi intézmény megújításával kapcsolatban már tavaly megfogalmazta javaslatait. Az egyik probléma szerinte az, hogy az adatvédelmi ombudsman nem tud bírságolni és kötelező érvényű határozatokat hozni, a másik probléma pedig az, hogy közös költségvetése van a másik két biztossal. Jóri szerint ezeket a problémákat a tervezet sem orvosolja.

13:46
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Csorbulhat a biztos ellenőrző szerepe Jóri szerint

Jóri András szerint ha az ombudsman nem lesz önálló intézmény, hanem adatvédelmi hatósággá alakul át, nem tudja fenntartani a közhatalmat ellenőrző szerepét.

13:49
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Jóri szöveges javaslatot tett

Jóri András felolvasta a tervezethez tett azon javaslatát, amelyet írásban is benyújtott. Ennek lényege az, hogy adatvédelmi biztost nevezne ki a parlament, és fenntartaná a biztos ellenőrzési jogkörét.

Fotó: Mudra László [origo]

13:52
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Csorbulhatnak a kisebbségi jogok

Kállai Ernő kisebbségi biztos szerint az alaptörvény bevezetésével csorbulnának a kisebbségi jogok Magyarországon. Szerinte a kisebbségek azt szeretnék, ha az alaptörvénybe bekerülnének a kisebbségek jogai, és egyértelmű szabályozás lenne szükséges az országgyűlési kisebbségi képviselet pontosítsára is. Azt is kifogásolja, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos törvény a jövőben nem lenne kétharmados törvény, szerinte ezt indokolt lenne fenntartani. Kállai is kifogásolja azt, hogy a jövőben egyetlen ombudsman lenne.

14:10
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Szép eszméket lát a tervezetekben a jövő nemzedék ombudsmanja

A jövő nemzedék ombudsmanja szerint mind a kormánypártok által benyújtott javaslatban, mind Szili Katalin tervezétben vannak szép eszmék. Ugyanakkor szerinte vannak hiányosságai is a kormánypártok tervezetének: erre példaként azt hozta fel, hogy megszűnne az önálló biztosi poszt, az egyetlen országgyűlis biztoshoz rendelné a jövő nemzedék és a környezetvédelem ügyét is

14:26
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A képviselők következnek

A meghívott vendégek után most a képviselői hozzászólások következnek, elsőként az előre, írásban bejelentkező Navracsics Tibornak adott szót az elnök.

14:33
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

"Az alkotmány mi vagyunk"

Navracsics Tibor szerint a történeti alkotmány nem fog helyreállni, de a jelenlegi javaslat tekintető annak korszerűsített változatának. A miniszterelnök-helyettes alkotmánytörténeti és -filozófiai kérdéseket boncolgat. Szerinte azzal, hogy az új alaptörvényt nem alkotmánynak, hanem alaptörvénynek nevezik, kiemelik a törvények közül, magasabb szintre helyezik. "Számunkra az alkotmány nemcsak alaptörvény, nemcsak sarkalatos törvény, az alkotmány mi magunk vagyunk, a magyar politikai közösség" - mondta Navracsics, aki szerint ez magyarázza azt is, hogy MSZP nincs jelen a vitában.

15:05
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A jelenlegi alkotmány nem beszél a közpénzekről

Hargitai János KDNP-s képviselő a közpénzügyekről beszélt. Hargitai szerint minden jelenlegi gazdasági gond oka, hogy az államadósság az elmúlt két ciklusban megugrott. Az alkotmánytervezetnek nyolc cikke foglalkozik a közpénzzel, a közvagyonnal, a jelenleg hatályos alkotmánynak azonban alig van érdemi mondanivalója ebben a témában - mondta a KDNP- s politikus. Kiemeli a tervezet azon részeit, amely szerint nem növekedhet a jövőben az államadósság. A tervezet szerint a GDP 50 százalékánál nem lehet több az államadósság, ez pedig szigorúbb az EU előírásánál, ahol 60 százalék ez az arány.

15:15
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Rogán Antal és Lázár János - kép

Fotó: Mudra László [origo]

15:30
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Szijjártó szerint kétszer adósították el az országot

Szijjártó Péter fideszes képviselő szerint Magyarország problémáinak fő oka, hogy kétszer is eladósították az országot. Először ez az 1980-as évek végén történt meg, majd a Gyurcsány-kormány idején. Szijjártó szerint egyetlen olyan időszak volt a rendszerváltás után, amikor csökkent az államadósság, mégpedig 1998-2002 között, az első Orbán-kormány idején. Akik ezt tették az országgal, azoknak vállalniuk kell a felelősséget - mondta Szijjártó. Az új alaptörvény azt javasolja, hogy a parlament ne fogadhasson el olyan költségvetést, amely az államadósság növelésével jár. Az alaptörvény olyan erős lesz, hogy meg fogja tudni védeni az országot az eladósodástól - mondta a politikus.

15:50
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Rubovszky szerint az MSZP még 1998-ban akart új alkotmányt

Rubovszky György KDNP-es képviselő emlékeztet arra, hogy a Horn-kormány is új alkotmányt szeretett volna alkotni, végül azonban az MSZP-n belüli nézeteltérés vezetett oda, hogy 1998-ban nem tudták az alkotmányozást befejezni. Örül annak, hogy a Jobbik részt vesz az alkotmányozásban, szerinte az MSZP csak az ügyetlenkedés miatt maradt ki a folyamatból.

16:10
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

"Otthon van a jelenben, bízik a jövőben"

Mátrai Márta fideszes képviselő a tervezet nemzeti hitvallás című fejezetéről beszélt. Szerinte a jelenleg hatályos alkotmány nem volt alkalmas arra, hogy megvédje a közvagyont. "Az új alaptörvény tiszteli a múltat, otthon van a jelenben, bízik a jövőben" - mondta Mátrai. A politikus szerint fontos, hogy a tervezet kimondja a kommunista diktatúrával való végleges szakítást, tiszteletben tartja a Szent Koronát. A házasság férfi és nő között születik, ez a társadalom alapsejtje - mondta a politikus.

16:17
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Kövér László és Gulyás Gergely - kép

Fotó: Mudra László [origo]

16:25
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Lemondtunk a határok erőszakos megváltoztatásáról

Varga István fideszes politikus arról beszélt, hogy deklaráltuk, tiszteletben tartjuk, bár nem szeretjük a trianoni szerződés országcsonkítását. A politikus szerint a trianoni szerződés nemcsak Magyarországgal, hanem a kereszténységgel szemben is merénylet volt. A magyarság megmaradásának ügye a legfontosabb - mondta a politikus.

16:40
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Ne szerződést kössünk, hanem szövetséget

László Tamás fideszes képviselő szerint az alkotmányozás egyik legfontosabb feladata, hogy "meghatározzuk az origó-pontjainkat", hogy megfogalmazódjon, mi az, amit el akarunk hagyni a múltból, és mi az, amit megőrzésre érdemesnek tartunk. A képviselő elragadtatottan beszélt a tervezetről, azt mondta, csupán egyetlen szót javasol kicserélni a hitvallás részben: "ne szerződést kössünk, hanem szövetséget a múlttal. Sokkal többet jelent ez, mindent" - mondta. László Tamás elcsukló hangon azzal fejezte be a felszólalását az alkotmányozás folyamatára utalva: "Istenem, köszönöm különleges ajándékodat."

17:03
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A nemzeti hitvallást szeretik a fideszes képviselők

Fejér Andor fideszes képviselő szerint az alaptörvény akár évszázadokra is meghatározhatja a magyar nép sorsát. Az elmúlt fél órában felszólaló fideszes képviselőkhöz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy a javaslat legfontosabb része a nemzeti hitvallás. Szerinte ebben minden tisztességes ember megtalálhatja azokat az alapértékeket, amelyek a felemelkedéshez szükségesek.

17:04
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Alkotmányozás a folyosón

Fotó: Mudra László [origo]

17:23
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A hitvallás megalapozza a szociális biztonságot

Lakatosné Sira Magdolna fideszes képviselő is a nemzeti hitvalláshoz szólt hozzá: szerinte ez a rész megalapozza Magyarországon a szociális biztonságot, és nagy erénye, hogy a család és a házasság mellett tesz hitet. Ugyanezt emelte ki a törvényből az utána felszólaló fideszes képviselő is.

17:29
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Papírra kell vetni az önbecsülést

Nógrádi Zoltán (Fidesz) szerint önbecsülés nélkül nincs jövő, ha pedig van önbecsülésünk, önismeretünk, azt papírra kell vetni, hogy más népek arcáról is visszatükröződhessen. Szerinte az alaptörvény nagy erénye az, hogy ezt megteszi. Fontos az is, hogy az európai népekkel való együttműködésünket alapként fogalmazzuk meg. A képviselő azt mondta, ő a parlament mai ülése alatt nagyon sok szép gondolattal gazdagodott a vita során.

17:42
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Alkotmányba venné a Hangya-szövetkezeteket egy fideszes képviselő

A fideszes Patay Vilmos kiegészítést javasol az tervezethez: azt szeretné, ha bekerülne az alaptörvénybe, hogy különös társadalmi értékelt képviselnek a korábbi hangya-típusú szövetkezetekhez hasonló, keresztény-szociális értéken alapuló társulások.

17:48
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

A fideszes Vas Imre a fideszes javaslatot támogatja

Felszólalása elején a fideszes Vas Imre bejelentetet, hogy ő a két parlamentnek benyújtott alaptörvény-javaslat közül azt támogatja, amit a Fidesz és a KDNP nyújtott be. Vas arról beszél, hogyan szabályozná az alaptörvény az Alkotmánybíróság működését. Szerinte új szakasz kedődhet a magyar alkotmánybíráskodás történetében azzal, hogy bírósági határozatokat is felülvizsgálhatna a testület. Vas szerint az alkotmánybírósággal kapcsolatos rész nagyon előremutató, ezért kérte a képviselőket, hogy támogassák a tervezetet.

17:56
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Font Sándor szerint a hétköznapi embereket is érinti az alaptörvény

"Nem vagyok alkotmányjogász, nincs jogi végzettségem" - kezdte szabadkozva felszólalását a fideszes Font Sándor. Szerinte sok hétköznapi ember úgy érezheti, hogy az alkotmány elvont fogalmak gyűjteménye, amihez neki nincs köze. Azt mondja, ez nem igaz, nyilatkozataiban is mindig azt hangsúlyozza, hogy az alaptörvény sok olyan kérdést érint, ami mindenkinek az életét érinti: példaként a házasság intézményének védelmét, a gyerekvállalalás támogatását emelte ki, és azt, hogy az alkotmány szabályozza az ünnepnapokat is, ami azért is fontos, mert ezek egyúttal munkaszüneti napok is szoktak lenni.

18:03
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Font mindent védene, ami összecsorgott alattunk

Font Sándor módosítást is javasol az alaptörvényhez: szerinte indokolatlaul szűkítő az, hogy az alaptörvény - a termőföld mellett - csak az "ivóvíz-készletet" védené. Ezt egyszerűen vízkészletre javasolja módosítani, mert szerinte indokolatlaul zárná ki a föld alatti vízkészletek, köztük a termálvizek és az öntözővíz védelmét. "Mindent védeni kell, ami összecsorgott alattunk a Kárpát-medencében" - indokolta javaslatát.

18:11
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Szili Katalin az utolsó hozzászóló

A mai nap utolsó felszólalójaként Szili Katalin, az egyik javaslat benyújtója foglalta össze a nap során elhangzottakat. Azt kérte a képviselőktől, hogy lássák meg a benyújtott javaslatokban azokat az értékeket, amelyek csökkenthetik a kitettségünket és erősíthetik azt, hogy egy közösséghez tartozunk.

18:14
március 22, 2011
Vágólapra másolva!

Elnapolták a vitát

Mivel más a mai napon nem jelentkezett felszólalásra, Lezsák Sándor elnapolta a vitát. A negyven órás időkeretből a képviselők körülbelül nyolc órát használtak eddig el, a vitát holnap folytatják. Közvetítésünk ezzel véget ért.

Fotó: Mudra László [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!