A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Horn Gyula dicsérete az alkotmányozási vitában

Események

Vágólapra másolva!
Harmadik napjához érkezett csütörtökön az új alaptörvény parlamenti vitája, délelőtt az okozott izgalmat, hogy a fideszes képviselők egymással is vitába szálltak a gyermekek után járó szavazati jog ügyében. Mivel az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban, a kormánypártok mellett csak a Jobbik képviselői vannak jelen, akik közül Novák Előd Horn Gyula példáját ajánlotta a fideszesek figyelmébe. Wittner Mária Hornra utalva azt mondta: "ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni".
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül48 bejegyzés
09:50
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Harmadik napjához érkezik az alktományvita

Harmadik napjához érkezik csütörtökön a parlamentben az új alkotmány általános vitája. Az országgyűlés elé két javaslat került, az egyiket a Fidesz és a KDNP képviselői nyújtották be, a másikat Szili Katalin korábbi szocialista, jelenleg független képviselő. Bár a kormánypártok felajánlották az ellenzéki pártoknak, hogy nyújtsanak be saját tervezeteket, ezzel egyik párt sem élt. Az MSZP és az LMP nem is vesz részt a vitában, mert szerintük nem demokratikus az alkotmányozás folyamata, a Jobbik pedig előre bejelentette, hogy nem szavazza meg az új alaptörvényt. A vita kedden és szerdán is visszafogott érdeklődés mellett zajlott, a kormánypárti képviselőknek csak mintegy harmada volt rá kíváncsi. A keddi vitáról szóló tudósítást itt, a szerdait pedig itt olvashatja.

09:55
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hétórás vita várható

A csütörtöki vitára a korábbi döntés szerint tízórás időkeretet szán a parlament. Ebből az MSZP és az LMP nem használja ki két-, illetve egyórás keretét, vagyis a vita körülbelül hét óra lesz. Ebből a kormánypártok képviselők összesen öt órát beszélhetnek, a Jobbiknak 106 perce lesz, a független képviselőknek 10 perc jut.

10:02
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kezdődik a harmadik vitanap

Az elnöklő Lezsák Sándor megnyitotta az általános vita harmadik napját. A közvetítés alapján csak nagyon kevesen vannak jelen az ülésteremben.

10:08
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Szociális minimumot szeretne Szili Katalin

Mindennyiunk legfontosabb célja, hogy erősítsük a társadalom szövetrendszerét - mondta Szili Katalin korábbi MSZ-s házelnök, jelenleg független képviselő, aki pártja, a Szociális Unió nevében saját alkotmánytervet nyújtott be. Szili szerint az alkotmányban tisztázni kellene, hogy az államnak milyen szociális munimumot kellene garantálni, például a munkához vagy a lakhatáshoz való jogot.

10:11
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Szili nemzetgyűlésben alkotmányozna

Az országgyűlés helyett egy nemzetgyűlés keretében kellene megalkotni az alkotmányt - mondta Szili, aki szerint ebben a gyűlésben helyet kapnának civilek, egyházak, érdekképviseletek és kamarák, hogy "kinyissák a vitát". Még nem késő, a zárószavazásig még lehet változtatni az alkotmányon - hívta fel a kormánytöbbség figyelmét Szili.

10:15
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Örül az idősek megbecsülésének egy fideszes képviselő

"Méltató és pátosztól sem mentes" gondolatokat akar megosztani az alaptörvényről a fideszes Iván László, aki szerint a tervezet kellőképpen tükrözi az idős emberek megbecsülését. "Megváltoztatjuk az eddigi szocialista, szabad demokrata gyakorlatot, hogy senki ne fordíthassa szembe a nemzedékeket" - mondta Iván, aki szerint a jelenlegi kormánytöbbség számít az idősekre, hogy a visszavonulásuk ne jelentsen teljes passzivitást.

10:19
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Az ifjúság jogait hiányolja egy jobbikos

Az ifjúság háttérbe van szorítva - mondta a jobbikos Farkas Gergely, aki emlékeztetett arra, hogy már az alkotmánykoncepcióhoz benyújtottak egy erről szóló módosító javaslatot, de a kormánypártok lesöpörték az asztalról. A képviselő kifogásolta, hogy csak az alaptörvény-tervezet bevezetője csak elvárásokat fogalmaz meg a jövő generációja felé, és bírálta a kormány ifjúságpolitikáját. Farkas szerint a fiatalok minőségi oktatást, kiszámítható jövőt és szociális biztonságot szeretnének, hogy ne kelljen külföldre menniük.

10:26
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

"Istentől kapott kegyelem"

A kereszténydemokrata Lanczendorfer Erzsébet "Istentől kapott kegyelemnek" tartja, hogy tagja lehet a "húsvéti alkotmányt" megalkotó parlamentnek. A képviselőnő idézte a jelenlegi alkotmány bevezetőjét, amely kimondja, hogy "hazánk új alkotmányánbak megalkotásáig" érvényes. "Az új alaptörvény értékközpontú, így minden betűje vállalható" - mondta Lanczendorfer, aki szerint különösen fontos, hogy a tervezet egységben láttatja a múltat, jelent és jövőt.

10:38
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kimondaná a határon túli magyarok szavazati jogát a Jobbik

A szerdai napon elhangzott felszólalásokra reagált Balczó Zoltán, a Jobbik képviselője, aki emlékeztetett arra, hogy a kormánypárti képviselők sem értenek egyet a gyerekek után járó szavazati jogról. Balczó szerint elvárható lett volna, hogy a Fidesz és a KDNP egységes javaslattal álljon elő, amelyben oglalkozik olyan kérdésekkel is, mint például a határon túli magyarok szavazati joga. A képviselő kifogásolta, hogy ezt a kérdést az alaptörvény nyitva hagyja, és lehetőséget ad arra, hogy a szavazati jogot magyarországi lakóhelyhez kössék.

Forrás: MTI/Kovács Attila

10:42
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Balczó Brüsszel hatalmától tart

Balczó szerint nem igaz az a ffideszes érvelés, hogy Brüsszel nem birodalmi központ, Magyarország pedig egyenjogú tagállam. A képviselő szerint ugyanis az uniós jog automatikusan, hazai jóváhagyás nélkül kerül be a magyar jogrendbe, Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök pedig gyakorlatilag bármit rá tud kényszeríteni a kisebb országokra.

10:46
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Gulyás szerint tisztázni fogják a határon túli választójogot

Balczó felszólalása miatt kétperces felszólalásra jelentkezett a fideszes Gulyás Gergely, aki szerint a tervezet csak feltételes módban tartalmazza, hogy lakóhelyhez köthetik a szavazati jogot, de nincs ilyen szándék. Emlékeztetett arra, hogy még idén kétharmados törvényben szabályozzák a választójogot, az pedig megnyugtatóan tisztázni fogja a határon túli magyarok szavazati jogát. Balczó úgy reagált, örül Gulyás szavainak, de ezt alaptörvényben kellene rögzíteni.

10:49
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kósa szerint Gyurcsány miatt népszerűtlen az EU

Nem olyan nagy az EU befolyása Maygarországon - mondta Kósa Lajos Fidesz-alelnök, Debrecen polgármestere -, csak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnökökök egy idő után nem merték felvállalni saját döntéseiket, ezért "az Unio és Barroso válla mögé" bújtak. E miatt rossz az Unió megítélése Magyarországon - mondta Kósa.

10:54
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kósát Szent Istvánra emlékezteti a vármegye

A vármegye elnevezés ugyan szokatlan a fülnek, de ez az egyetlen kifejezé, amellyet a Szent István-i állam örökségeként tudunk használni - mondta Kósa Lajos, aki szerint nem szabad hagyni, hogy a Rákosi-féle "a múltat végképp eltörölni" szemlélet fogja le a kezünket.

10:57
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

"A választójog kiterjesztése egy folyamat"

A választójog a modern demokráciákban állandóan változik - mondta Kósa Lajos, példaként említve, hogy Svájc csak 1971-ben adott választójogot a nőknek. A választójog kiterjesztése egy folyamat, és a nemzetközi példák ismerik a pozitív diszkriminációt is, például Szlovéniában csak így lehet magyar kisebbségi képviselő. Kósa szerint az utolsó jelentős,szavazati joggal nem rendelkező csoport a fiatalkorúaké. Erről több helyen volt már vita, Ausztriában azt a megoldást választották, hogy 16 évre szállították le a korhatárt.

Forrás: MTI/Kovács Attila

10:59
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kósa szerint nem érdemes várni az alkotmánnyal

"Nem lesz olyan alkotmány, amit jobban elő lehet készíteni" - mondta Kósa, aki szerint a demokráciában a dolgok úgy működnek, hogy a többség előbb-utóbb eldönti, mit akar. A polgármester szerint nem érdemes elhúzni az alkotmányozást, hiszen a Horn kormány idején is "addig pepecseltek" vele, amíg nem lett új alaptörvény.

11:01
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Túri-Kovács szerint nem jó ötlet a gyerek utáni szavazati jog

A fideszes - korábban kisgazda - Túri-Kovács Béla szerint valóban hosszú folyamat a választójog kiterjesztése, de olyan sehol sincs, hogy a szavazati jogot másra ruházzák át.

11:03
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

"A gyermekes családok lesznek a vesztesei"

Révész Máriusz, a családi választójog ötletgazdája szerint Németországban épp azért nem valósult meg a gyerekek utáni választójog, mert kiderült, hogy azt az alkotmány nem teszi lehetővé. "A gyermekes családok ennek a folyamatnak a vesztesei lesznek" - mondta arra utalva, hogy valószínűleg kikerül az alaptörvény-tervezetből az erre lehetőséget adó fordulat.

11:05
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Elégedetlen a NATO-val a Jobbik

"A NATO mostanában már nem védelmi célokat szolgál" - mondta a jobbikos Németh Zsolt, aki szerint a Szovjetunió bukása után két agresszív terjeszkedő háborút folytattak, Irakban és Afganisztánban. Ilyen agresszív, nem magyar és nem európai érdekeket szolgáló háborúban nem lenne szabad részt venni - mondta Németh, aki szerint "nem akarunk gyalogok lenni az USA globális játékékának sakktábláján."

11:15
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Hová lett a gyógyuláshoz való jog?

"Mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez" - idézi a tervezetet a jobbikos Gyenes Géza, aki megdöbbentőnek nevezte, hogy kimaradt az alaptörvényből a gyógyuláshoz való jog. "Ki vagy mi tiltotta meg nektek, hogy szakemberként hozzátegyük a magunkét?" - szólította meg Gyenes a fideszes padsorokban ülő orvosokat. Szerinte ugyanis az egészség megőrzése az egészséges emberek joga, ami "nem csereszabatos" a betegek gyógyulásával.

11:21
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Rövid szünet

Technikai okokból rövid szünetet tartunk a közvetítésben. Hamarosan folytatjuk!

12:05
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Folytatjuk a közvetítést

Folytatódik percről percre tudósításunk az alaptörvény általános vitájának harmadik napjáról.

12:09
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

"Lesz-e magyar feltámadás?"

"Húsvéti alkotmány készül, és így teljesen természetes a gondolat, hogy úgy is megfogalmazzuk kérdéseinket: lesz-e magyar feltámadás az új magyar alaptörvény segítségével?" - kérdezte a kereszténydemokrata Michl József, aki a tanárképzésben, a pedagógusi munkában, az egészségügyben és az önkormányzatiságban is magyar feltámadást szeretne látni.

12:12
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Lezsák: Már Lakiteleken ott voltak ezek az értékek

Az 1987-es lakiteleki találkozóról emlékezett meg felszólalásában Lezsák Sándor, egykori MDF-alapító, a Fidesz képviselője. Szerinte az MDF-alapítók már akkor támogatták az új alkotmány gondolatát, de nem kerekasztal-tárgyalásokon, hanem egy alkotmányozó nemzetgyűlés keretében. Erre azonban az 1990-es választásokon sem kapott kétharmados felhatalmazást az MDF és szövetségesei, így nem valósulhatott meg a történelmi igazságtétel, és félresiklott a privatizáció. Szerinte már Lakiteleken ott voltak azok az alapvető értékek, amelyek most az alaptörvény-tervezetben is szerepelnek.

12:17
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Lezsák: Egy hangoskodó kisebbség ragaszkodik előjogaihoz

Már a lakiteleki nyilatkozat kimondta, hogy meg kell fosztani privilégiumaitól azt a 10-15 százalékot, amely a hatalmat gyakorolják - mondta Lezsák, aki szerint jelenleg is ez a 10-15 százaléknyi, hangoskodó kisebbség akarja határozni az alkotmányozás menetét, csak mert ragaszkodik Kádár-kori előjogaihoz.

12:20
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Büszke az alkotmányra a harmadik generációs képviselő

Harmadik generációs képviselő a KDNP-s Kenyeres Tamás, akinek nagyapja a II. világháború előtt, édesapja az első Orbán-kormány idején volt képviselő. Kenyeres mégis úgy érzi, neki jutott a legnagyob megtiszteltetés, hogy részt vehet az új alaptörvény megalkotásában. A képviselő a föld és atermészeti erőforrások mellett a magzat védelmét hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: a magzatban fogantatástól kezdve ott van minden információ, amely később, kiteljesedve emberré teszi.

12:28
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

A telefonáló képviselőket figyelezteti Balczó

Négyen is telefonáltak a teremben - mondta az elnöklő Balczó Zoltán, aki arra kért mindenkit, hogy tiszteljék meg a felszólalókat.

12:30
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Jelnyelven szólal fel Tapolczai Gergely

A siketek jelnyelvén, tolmács segítségével szólalt fel Tapolczai Gergely fideszes képviselő, aki örömét fejezte ki, hogy az alaptörvény-tervezet a diszkrimináció tilalmáról szóló részben külön kitér a fogyatékosokra, illetve védendő személyeknyek nyilvánítja az anyákat, az időseket és a fogyatékossággal élőket is. Tapolczai kitért a választójogra is, utalva az értelmi fogyatékosságokkal élők választójogának korlátozására. Szerinte a választójog alapjog, ezt a kérdést a jogalkotók bonyolítják túl ezt a kérdést, hiszen az átlagos állampolgárok is gyakran érzelmi alapon, vagy ígéretektől vezetve döntenek. "Egy, a választás napján részeg embernek van-e belátási képessége?" - mondta a képviselő, aki szerint felmerül az a kérdés, hogy milyen alapon különböztetik meg őt egy egyetemre járó autistától vagy egy enyhén értelmi fogyatékos személytől.

12:52
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

A kiugrott jobbikos is támogatja a családi szavazati jogot

Támogatja a gyerekek után járó plusz szavazati jogot Pősze Lajos korábban jobbikos, jelenleg független képviselő, aki saját bevallása szerint eredetileg a Magyar Nemzeti Bank szerepéről akart beszélni, de előbb a vitában korábban elhangzottakra reagált. Elutasította például a Jobbik ötletét a képviselők visszahívhatóságáról. A jegybankról Pősze azt mondta: szerint benne kellene lenni az alaptörvényben, hogy mi is a célja a Nemzeti Bank tevékenységének. A képviselő szerint a központi bankok hibája, hogy kialakult az a túlhitelezés, amely a gazdasági válsághoz vezetett.

12:58
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Megfeleződő generációkról beszél Révész Máriusz

A világ egyre több országában folyik vita a gyermekek után járó szavazati jogról, különösen azokban, amelyek hasonló demográfiai helyzetben vannak, mint Magyarország - mondta Révész Máriusz, aki a családi választójog egyik szószólója Magyarországon. A képviselő szerint jelenleg kétmillió ember - a kiskorúak - nem tudják befolyásolni sem közvetlenül, sem közvetve a sorsukat érintő döntéseket. A jelenlegi adatok szerint Magyarországon két generáció alatt megfeleződik a generációk létszáma, vagyis az unokák száma már csak 45 százaléka a nagyszülőkének. Ennek Révész szerint az egyik oka, hogy a kiskorú állampolgárok ki vannak zárva a döntéshozatalból, másodrendű állampolgárok lettek, családjaik pedig életszínvonal-csökkenést kénytelenek elviselni.

13:04
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

"A politikusok szeretik megnyerni a választást"

"A politikusok szeretik megnyerni a választást" - érvelt a gyerekek szavazati joga mellett Révész Máriusz, aki szerint alapvetően alakulna át a pártok családpolitikája, ha megjelenne kétmillió új szavazat. A képviselő szerint nem igaz, hogy a szegény sorban élő cigányság befolyását növelné a kiterjesztett szavazati jog, hiszen egyrészt a gyerekeknek csak mintegy 20 százaléka cigány, másrészt épp azon kellene változtatni, hogy a szegény családokban születnek gyerekek, a munkából élőkben pedig nem.

13:07
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

A Jobbik szerint agyrém a gyerekek szavazati joga

Egyedül Németországban folyt vita a gyerekek szavazati jogáról - vetette közbe a jobbikos Szávay István, aki szerint pártja továbbra is agyrémnek tartja az ötletet. A szintés jobbikos Volner János szerint 20 százaléknyi cigánygyerek önmagában növelné a cigányság befolyását, de szerinte ma már a megszülető gyerekek fele roma.

13:10
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely nem támogatja a gyerekek szavazati jogát

A fideszes Gulyás Gergely nem támogatja a gyermekek után járó szavazati jogot, de szerinte semmit nem old meg, amit a Jobbik képvisel, legfeljebb később jelentkeznek a demográfiai problémák.

13:35
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Alktományba venné a kultúra támogatását L. Simon László

A fideszes L. Simon László azt javasolta az országgyűlésnek, hogy "ezt a kiváló alaptörvény-tervezetet" egészítsék ki azzal, hogy az állam nemcsak védi a kultúrát, de támogatja is, azaz kötelezettsége is van ezzel kapcsolatban. L. Simon idézte a tervezetből a többek között a Magyar Művészeti Akadémiára vonatkozó részt, amihez hozzáfűzte: a Művészeti Akadémia egyelőre egyesületként működik, de helyzetét a másik művészeti akadémiával, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával együtt egy külön jogszabályban kell rendezni, és köztestületi státuszt biztosítani nekik, és támogatni kell őket, de úgy, hogy közben biztosítani kell az államtól való művészi-alkotói függetlenségüket is.

14:23
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté szerint a hadseregen is segít az új alkotmány

A fideszes Kocsis Máté arról beszél, hogy az alaptörvény-tervezetben megnyilvánul a haza védelmének kötelezettsége. A képviselő azt mondta, hogy szükség van a tartalékos katonákra, mert például a vörösiszap-katasztrófa is bizonyította, hogy szükség van plusz segítségre, ha baj van.

14:44
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos felszólal - kép

Forrás: MTI/Kovács Attila
Kósa Lajos fideszes képviselő a vitán

14:56
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

A világ bajai is előkerülnek

Kővári János fideszes képviselő a világot sújtó katasztrófákról beszél, például a Japánt sújtó földrengésről, amelyekről szerinte tudomást kell venni. A politikus azokat az általános értékeket sorolta, amelyeket szerinte tükröznie kell az alkotmánynak.

15:07
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Nem tetszik a bíróságokról szóló rész Baka Andrásnak

Az új alkotmány célja az, hogy átmenetet jelentsen a múlt és a jövő között, és segítségével modern európai jogállamot építsünk - mondta a húszperces időkeretet kapó Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Szerinte a tervezetben nem elég hangsúlyos a bíróságok szerepe. Azt mondta, nem igazán fejezi ki jól a bíróságokra vonatkozó rész, hogy a tervezet csak annyit ír róluk, igazságszolgáltatási tevékenységet végeznek. Szerinte a bíróságok szerepe ennél jóval jelentősebb, mert szerinte az állam rendjét és stabilitását egyedül a bíróságok biztosítják.

15:14
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

A szocialista gondolkodás miatt nem támogatták a bíróságokat Baka szerint

"Az igazságszolgáltatás problémáiért sokakat terhel felelősség" - mondta felszólalásában Baka. Szerinte a rendszerváltozás után sokáig hatott a szocialista gondolkodás, amely szerinte szükséges, de nem nélkülözhetetlen szervekként tekintett a bíróságokra. Azt mondta, emiatt nem kaptak elegendő támogatást, és ellehetetlenítette a bírósági struktúrák működését.

15:21
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Kevesli a bíróságok függetlenségét Baka

A bíróságok függetlenségét is kevesellte Baka András felszólalásában. Azt is mondta, hogy jogértelmezési döntésekkel nem az alkotmánynak kell foglalkoznia. Szerinte ezt minden országgyűlés feladatának tekintette a rendszerváltás óta, és arra kérte a parlamentet, hogy jogértelmezési döntésekről ne legyen szó az alkotmányban. 

15:25
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Színjátéknak tartja a tervezet több részét Novák Előd

Többek között "cigánybűnözésről", a multinacionális vállalatokról és a képviselői költségtérítések jogtalan felvételéről beszélt felszólalása elején Novák Előd jobbikos képviselő. Szerinte ezek a dolgok beárnyékolják az alkotmánytervezet vitáját. Azt mondta, a tervezet számos rendelkezését színjátéknak tartja, például a gyerekekért járó szavazati jogot.

15:33
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Horn Gyulát dicsérte Novák Előd

"Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint önök" - mondta a fideszes képviselőknek a jobbikos Novák Előd. Arra utalt ezzel, hogy szerinte hiába volt kétharmados többsége az MSZP-SZDSZ koalíciónak 1994 és 1998 között, sokkal jobban tekintetbe vette az ellenzéket, mint a most kormányzó Fidesz. Ezt követően a tervezetben szereplő helyesírási hibákat sorolt fel.

15:36
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Jelnyelv az alkotmányvitán - kép

Forrás: MTI/Kovács Attila
Tapolczai Gergely fogyatékossággal élő fideszes képviselő jelnyelvet használ felszólalásánál

15:44
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Középiskolai végzettsége miatt bírálták Novákot

Hoppál Péter és Wittner Mária fideszes képviselők is amiatt bírálták Novák Elődöt, hogy megtörte az "alkotmány emelkedett vitáját". Wittner azt rótta fel neki, hogy helyesírásórát tart, ahelyett, hogy az alkotmánnyal foglalkozna, Hoppál pedig amiatt bírálta Novákot, mert csak középiskolai végzettsége van, és így kritizál professzorokat.

(Az MTI tudósítása szerint Wittner azt mondta: "Köszönöm szépen Önnek, hogy Horn Gyulát a nemzet nagy királyának kiáltotta ki. Ha nem tudná, Horn Gyula hóhér volt. Hóhér volt a javából". Wittner hozzátette: " és most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik, és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni".)

15:50
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Az egyházak fontosságáról beszél egy fideszes képviselő

A szekularizációról, azaz az állam és az egyház szétválasztásáról beszélt felszólalásában Csöbör Katalin fideszes képviselő. Szerinte az állam világnézeti semlegessége nem jelenti azt, hogy ne vállalhatna társadalmi szerepet. Szerinte emiatt fontos az egyházak támogatása, amelyeknek nélkülözhetetlen a szerepe a társadalom számára.

15:57
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Meghatódottságáról beszél egy fideszes képviselő

Kovács József, a Fidesz képviselője a következő felszólaló, aki hosszasan beszélt az egészséges élet fontosságáról. Őt Pesti Imre fideszes képviselő követte, aki meghatódottságáról beszélt felszólalása elején. Azt mondta, külön öröm számára, hogy az alkotmány preambuluma szót ejt a kereszténységről. Szerinte a nemzeti hitvallás a múltból indul ki és illeszkedik a jelen és jövő Európájához. "Az emberi munka előbbre való, mint a tőke" - mondta Pesti Imre, aki szerint ennek az alkotmányban is helye lenne.   

16:04
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Választójogot adna a súlyos fogyatékkal élőknek egy fideszes EP-képviselő

Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője a következő felszólaló. A siket képviselő arról beszélt, hogy fontos a fogyatékkal élők védelme az alkotmányban, de szerinte még egy lépés szükséges ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Ez pedig szerinte a súlyos fogyatékossággal élők választójogának megadása.

16:13
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

A megyék átnevezését védi egy fideszes képviselő

Sok támadás érte az alkotmányterv által javasolt névváltoztatásokat Szakács Imre fideszes képviselő szerint. Példaként említette, hogy a tervezet megye helyett vármegyét, a Legfelsőbb Bíróság helyett Kúriát és a Magyar Köztársaság helyett Magyarországot használna. Szerinte azonban sokan félreértik ennek a jelentőségét. Percről percre közvetítésünkben most szünet következik.

16:30
március 24, 2011
Vágólapra másolva!

Szünet

Az alkotmányozás vitája folytatódik, az [origo] közvetítésében szünetet tartunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!