A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

A Közgépet és Simicskát emlegették a parlamentben

Események

Vágólapra másolva!
Az oligarchákat, a Közgép Zrt.-t, Nyerges Zsoltot és Simicska Lajost is emlegették hétfőn a parlamentben. Több szocialista képviselő próbált kérdést feltenni a fejlesztési miniszternek, de ő nem volt jelen, így a képviselőknek várniuk kell. Főszereplő volt Budai Gyula államtitkár is, aki keményen vágott vissza a kormányt kritizáló MSZP-nek. Tudósítás percről percre!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül47 bejegyzés
13:25
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Felállhat a Malév-bizottság

Budai Gyula fideszes elszámoltatási kormánybiztos javaslatára a képviselők dönthetnek hétfőn a Malév-bizottság felállításáról. A testület a közelmúltban csődbe jutott légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációjának körülményeit, valamint a Malév visszaállamosításának folyamatát vizsgálhatja a 2002-2010 között hozott intézkedések elemzésével.

13:30
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Elfogadják a vörösiszap-jelentést

Az Országgyűlés hétfőn dönthet a vörösiszap-katasztrófa ügyében korábban felállított vizsgálóbizottság jelentéséről is. A parlament ennek elfogadásával kimondaná, hogy a 2010-es ipari katasztrófáért döntően a tulajdonos Mal Zrt. okolható, de a felelősségben osztoznia kell a társaság létesítését engedélyező hatóságoknak, továbbá az ellentmondásos szabályozást elfogadó jogalkotóknak és a hatóságok működtetéséért felelős kormányoknak. A vörösiszap-jelentés megállapításairól itt olvashat bővebben.

13:35
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Elfogadják Balsai jelentését 2006 őszéről

A képviselők szavazhatnak arról a jelentésről is, amelyet Balsai István korábbi fideszes miniszterelnöki megbízott készített a 2006-os erőszakos rendőri fellépésekről. A jelentés még tavaly március 15-én készült el, de csak szeptemberben hozták nyilvánosságra az országgyűlés honlapján. Bár közvetlen bizonyítékot nem tartalmaz, Balsai szerint "megalapozottan feltehető", hogy a rendőrség nem gondatlanságból, hanem tudatosan tűrte el a túlkapásokat. Balsai szerint a rendőrök "legfelsőbb politikai utasításra", vagyis Gyurcsány Ferenc parancsára cselekedtek. A Balsai-jelentésről itt olvashat részletesen.

13:40
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Megemlékeznek a kitelepítettekről

Az ülésnapon egy negyedik határozati javaslatról is döntés várható: az Országgyűlés a kommunista diktatúra által kitelepítettekről és az őket befogadókról emlékezhet meg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi, valamint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére.

13:45
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Még rövidebb határidők a környezetvédelemre

Elfogadhatják továbbá Pintér Sándor belügyminiszter törvénymódosító javaslatát, amely jelentősen csökkentené a környezet- és természetvédelmi törvényben előírt engedélyezési határidőket az úgynevezett nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások esetében. Bírálói szerint a javaslat indokolatlanul kivételez bizonyos beruházókkal, illetve korlátozza azok jogait, akik elleneznek valamilyen, az életüket és környezetüket közvetlenül érintő beruházást.

13:50
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

A nyugdíjasokért aggódik az MSZP

Az interpellációs időszakban az MSZP a nyugdíjasokért aggódik majd: Pél Béla "Miért tesz tönkre a kormány a rokkant nyugdíjasok szerény kiegészíto jövedelmet biztosító vállakozásait?" címmel, Kiss Péter korábbi miniszter pedig "Lesz-e nyugdíjuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak?" címmel interpellálja Matolcsy Györgyöt. A szintén szocialista Józsa István szintén Matolcsytól szeretné megtudni, hogy "Hol születnek a döntések?"

13:55
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Konkrét kérdés a Jobbiktól

A jobbikos Bertha Szilvia olyan interpellációval készült, amelynek már a címa elárulja, mit is szeretne megtudni a képviselő: "Meddig tartja meg a Fidesz-KDNP kormány a miniszterelnök úr és a fogyatékosügyi kormánybiztos által már 2010-ben pazarlónak, igazságtalannak ítélt rehabilitációs költségtámogatási rendszert, és mikor fogják megadni a beígért azonnali segítséget a csod szélén álló, rokkantakat foglalkoztató cégeknek?"

14:00
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Lassan szivárognak a képviselők

A hivatalos kezdési időpontban még a képviselők alig negyede van a teremben, és nincs a helyén Kövér László házelnök sem. A kormányt Tállai András és Rétvári Bence államtitkárok képviselik.

14:06
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Kezdődik az ülés

Megérkezett Kövér László, elfoglalta a helyét az elnöki emelvényen, vagyis hamarosan kezdődik az ülés. A teremben körülbelül félház van.

14:11
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Simicskát és Nyergest emlegeti az LMP

Az LMP-s Karácsony Gergely kezdi a napirend előtti felszólalások sorát. A képviselő a Transparency International tanulmányára hivatkozik, amely szerint annyira átláthatatlan a jogalkotás, annyira összefonódott a politika és az üzleti élet, hogy a korrupció új szintre lépett, befolyásos érdekcsoportok rabul ejtették a magyar államot. Karácsony idézi Ángyán József, lemondott vidékfejlesztési államtitkár levelét, amely szerint "maffiacsaládok" irányítják a politikát. Simicska Lajos vagy Nyerges Zsolt közvetlen munkatársai foglalták el az állami intézmények és cégek fontos posztjait. Ez az érdekcsoport jól keres, zászlóshajójuk a Közgép Zrt., amely annak ellenére 200 milliárdos megrendelést kapott, hogy nem lehet tudni, kik a valódi tulajdonosok. Önök szerint ez így rendben van? - kérdezte Karácsony a kormánypárti képviselőktől.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

14:15
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Rétvári a feljelentéseket hiányolja

Nagy szeretettel várjuk önöket a korrupció feljelentésében - reagált a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár, aki kifogásolta, hogy az LMP nem jogi fórumokon emleget korrupciót, nem tett feljelentéseket. Az, hogy egyszer sem tettek feljelentést, Rétvári szerint azt jelenti, hogy az LMP sem tartja ezeket megalapozottnak és nincs bizonyítékuk. "Ön magyar cégeket korholt, és külföldi cégeket mintha hiányolt volna a beruházásokból" - állította be hazafiatlannak az LMP kifogásait az államtitkár, aki szerint a kormány a közjó és nem a külföldi cégek javára fordítja az erőforrásokat. Rétvári idézte az Állami Számvevőszék jelentését is, amely hiányosságokat tárt fel az LMP gazdálkodásában.

14:19
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Állami cselédséget kifogásol az MSZP

Az MSZP részéről Haramgozó Tamás jelentkezett napirend előtti felszólalásra. A képviselő szomorúnak nevezte, hogy a kormány a kitűzött céljaival szemben nem tudta beindítani a gazdaságot és nem tudott valódi munkahelyeket teremteni. A közfoglalkoztatás Harangozó szerint nem valódi megoldás, mert az csak éhbérért robotoló "állami cselédséget" hozott létre. A képviselő a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelentését idézi, amely szerint ezer közalkalmazottat bocsátottak el, és a helyükre közfoglalkoztatottakat vesznek fel, jóval alacsonyabb bérért. Ez szerinte azzal fenyeget, hogy tízezrével fogják kirúgni az embereket, hogy havi 47 ezer forintért dolgozó közfoglalkoztatottakat vegyenek fel.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

14:20
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Kerecsend közbiztonságáról kérdez a Jobbik

Kerecsend közbiztonságát kérte számon a belügyi államtitkáron a jobbikos Sneider Tamás, aki szerint a településen egyre nagyobb számban élnek "eltérő kultúrájú" emberek. A képviselő szerint a cigány bűnözők kihasználják, hogy a rendőrség nem lép fel ellenük, sőt, félnek a betonvassal és sarlóval fenyegető bűnözőktől, akit az ügyészség sem helyez előzetes letartóztatásba.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Kontrát Károly államtitkár szerint Magyarország valamennyi településén a törvény az úr, a kormány elkötelezett híve a törvényességnek, azt mindenkivel szemben érvényesíti. Kerecsenden a rendőrség fellépett a bűnelkövetőkkel szemben, két elkövető ellen a nyomozó ügyészség eljárást folyatat. Az ígéreteinket betartjuk - jelentette ki Kontrát.

Sneider szerint ha egy magyar ember akarta volna levágni egy rendőr fejét, azt évekre börtönbe zárnák, de azokon a településeken, ahol a cigányság van többségben, a rendőrségnek nincs tekintélye. Kontrát csak abban bízik, hogy a helyiek másként értékelik a rendőrség és a kormány erőfeszítéseit.

14:24
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Hitelességi problémát lát az államtitkár

A kormány nevében Tállai András reagál Harangozó szavaira. Az államtitkár szerint hitelességi probléma van a szocialista képviselő kérdéseivel, hiszen a korábbi kormányok idején 250 embert bocsátottak el a katasztrófavédelemtől, próbálták megúszni a tűzoltók pótlékának kifizetlését, ráhagyták ezt a hatmilliárdos tartozást a jelenlegi kormányra. Tállai szerint igaz, hogy átszervezés van a tűzoltóságoknál, de a cél az, hogy minél több hivatásos, vonuló tűzoltó legyen az irodákban ülők helyett. Az államtitkár szerint minden polgári alkalmazottnak felajánlottak új munkakört, azt pedig megmosolyogtatónak tartja, hogy 400 közfoglalkoztatottól féltik a katasztrófavédelmet, hiszen ez tűzoltólaktanyánként egy embert jelent.

14:27
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Németh Zsolt az alaptörvény díszkiadásával - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

14:31
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Vona a föld miatt is kilépne az EU-ból

A magyar termőföld védelmét kérte számon a kormányon Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki idézte Orbán Viktor miniszterelnök és más kormánypárti politikusok korábbi szavait, amely szerint a Fidesz nem kívánja feloldani a külföldiek földvásárlási tilalmát. Vona azt kifogásolta, hogy a szavakat nem követte jogalkotás, az alaptörvénybe nem írták bele a föld védelmét, és a tavaszi menetrendben sincs benne a földtörvény. A kormány által emlegetett dán modell az Európai Bizottság döntése érdekében nem működik - mondta Vona, aki szerint a jelenlegi helyzetben a magyar kormány nem fog tudni szembemenni Brüsszellel. A pártelnök szerint az az eldöntendő kérdés, hogy EU-tagok maradunk-e vagy megvédjük a magyar földet, de ez a kettő együtt nem megy.

14:34
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Budai Gyula szerint védik a földet

A kormány nevében Budai Gyula államtitkár válaszol, de először nem működik a mikrofonja. Azt mondta: a megművelt földterületeknek csak 10 százaléka van állami kézben, ezt kell a kormánynak megvédenie. Budai szerint a kormány már eddig is több olyan jogzsabályt hozott, amely védi a termőföldet, például azt a törvényt, amely szerint az államnak elővásárlási joga van az eladásra szánt földekre. A Nemzeti Földalap Budai szerint az elmúlt napokban 130 hektár esetében élt is ezzel, így megakadályozta, hogyspekulánsok kezébe kerüljön. A külföldiek földvásárlási morariumának meghosszabbítását is ez a kormány harcolta ki Brüsszelben - mondta Budai.

14:40
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Harrach a szegényekre is figyelne

A liberalizmus dekadens világának zavaros fejű képviselői próbálják megmondani, mit kell tennünk - mondta a magyar kormány érő nemzetközi kritikákról Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, aki szerint a kormány kifejezetten védeni akarja a középosztály alatti rétegeket is, akik nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak. A minimálbér emelése segített azokon, akik dolgoznak, de keveset keresnek - mondta Harrach -, a közmunka pedig a munkanélkülieket vezeti vissza a munka világába. Hamarosan a parlament elé kerül a magáncsőd intézménye, amit a KDNP a családi csőd intézményével kíván kiegészíteni - mondta a frakcióvezető, aki szerint az előre fizetős mérőórák és a végrehajtási költségek csökkentése is segít majd a szegényeken.

14:45
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Az államosítás is esélyegyenlőséget szolgál

Rétvári Bence reakciójában azt mondta: az esélyegyenlőséget szolgálja az oktatási és egészségügyi intézmények államosítása is, mert így nem függ majd az ellátás színvonala attól, hogy hol él. Az államtitkár szerint természetesen a családi adórendszer is a családokat segíti, illetve azt ígérte: idén is inflációt követő nyugdíjemelés lesz.

14:47
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Uzsonna a parlamentben - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Iván László fideszes képviselő falatozik az ülésteremben

14:51
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Bíznak a befektetők Magyarországban

A munkahelyteremtés fontosságáról beszélt a fideszes Zombor Gábor, aki szerint nem csappant meg a befektetők bizalma Magyarország irányába. Példaként az elmúlt egy hónapban átadott beruházásokat sorolt: Oroszháza, Csenger, Győr, Somogyvár, a képviselő szerint mindegyik az új Széchenyi-terv segítségével valósult meg. Kecskemét polgármester-képviselője szerint az adóterhek csökkentése és a büórokrácia leépítése kiemelt feladat, és ebben a frakció támogatja a kormányt.

14:55
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Nem sírják vissza a szocializmust

Czomba Sándor munkaügyi államtitkár szerint nem azt az időszakot sírják vissza, amikor papíron mindenki dolgozott, de nem fog tudni kitörni az ország a jelenlegi helyzetből, ha nem dolgoznak többen. Czomba szerint akkor sem lenne meg az 5,5 millió dolgozó ember, ha holnaptól minden munkanélküli munkába állna, ezért szem előtt kell tartani a demográfiai problémákat is.

14:57
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Novák Előd már kitűzte a kokárdát - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

15:00
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Turi-Kovács Béla nem balek

Személyes megtámadtatás miatt két percre szót kap Turi-Kovács Béla fideszes képviselő, akit Vona Gábor idézett korábban. A képviselő reméli, hogy Vona sem gondolta komolyan, hogy balek lenne az a több száz kisgazda, aki részt vett egy hétvégi rendezvényen, mert ők elkötelezettek a magyar föld megvédése iránt.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

15:04
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Nem tárgyalnak az ellenzéki javaslatokról

Továbbra sem hajlandó napirendre venni a korménypári többség a Jobbik javaslatát a kiemelt szocialista nyugdíjakról, illetve az LMP javaslatát a kampányfinanszírozásról. Mindkét javaslatot leszavazták.

15:11
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Mi lesz a rokkantnyugdíjas vállalkozókkal?

Egy friss törvénymódosítást kifogásol a szocialista Pál Béla. Szerinte közel 15 ezer rokkantnyugdíjast érint, hogy vállalkozásukat főállású vállalkozóként kell működtetniük, így tízszeresére nőttek az adó- és járulékterheik. Ha ez érvényben marad, tömegesen lesznek kénytelenek megszüntetni a vállalkozásaikat, amivel senki, így az állam sem jár jól. A képviselő azt kérdezte, van-e lehetőség ennek a törvénynek a módosítására.

Czomba Sándor államtitkár szerint a nyugdíjreform célja, hogy biztosítsák a nyugdíjrendszer hosszútávú finanszírozhatóságát. Ezért alapelvként kellett rögzíteni, hogy nyugdíj csak annak jár, aki betöltötte a korhatárt. Ezzel párhuzamosan járulékkedvezményt nyújtanak a rehabilitálható rokkantakat foglalkoztató munkaadóknak. Az államtitkár szerint a vállalkozói terhek növelése nem 15 ezer, csak mintegy háromezer embert érint, de a kormány érzékeli a problémát, és már dolgoznak a megoldásán.

Burány Sándor, az interpelláció másik MSZP-s benyújtója azt mondta: a kormány előre megfontoltan teszi tönkre azok életét, akik nem rokonai vagy ismerősei a fideszeseknek, így nem fogadta el a választ. A parlamenti többség viszont igennel szavazott.

15:21
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Mennyit keresnek az EU-s intézményeknél?

A mai magyar valóságtól elrugaszkodott fizetéseket talált az európai uniós támogatásokkal foglkozó intézményrendszerben a jobbikos Szilágyi György, aki korábban írásbeli kérdéssel követelte ki ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalát. Mennyiben tartja vállalhatónak ezeket az arcátlan fizetéseket? - kérdezte a képviselő, aki olyan vezetőt is talált, akinek a miniszterelnöki fizetés másfélszerese, plusz juttatások járnak.

Fónagy János államtitkár szerint ezek a fizetések nem a hazai költségvetést terhelik, mert elszámolhatók az EU felé. Uyganakkor a kormányváltás óta átlagosan 20 százalékkal csökkentették a vezetők fizetését. Közben felgyorsították a támogatások kifizetését, heti 103-ról 201-re emelkedett a hetente megkötött szerződések számát, és heti 35 milliárd forintot is képes kifizetni a rendszer.

Szilágyi György szerint az államtitkár nem válaszolt a kérdésre, és nem mondta meg, miért vett az egyik állami cég egy Mazda típusú sportautót. A képviselő nem fogadta el a választ, de a parlamenti többség igen.

15:27
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Pénzbehajtóként csap le a Tigáz

A Tigáz szakemberei pénzbehejtókként csapnak le a lakosságra, és azzal vádolják az embereket, hogy az órát mágnesezve lopják a gázt, és több százezer forintot követelnek - mondta a fideszes Pócs János, aki szerint a gázszolgáltató így akarja behajtani azt a pénzt, ami a kormány intézkedések miatt kiesett.

Fónagy János egyet értett a képviselővel, szerinte is elfogadhatatlan a Tigáz gyakorlata, ezért kezdeményezték a Magyar Energiahivatal jogkörének pontosítását, hogy egyértelműen ehhez a hivatalhoz tartozzanak a szabálytalan vételezéssel kapcsolatos panaszok. A Tigáz eljárásaival kapcsolatos panaszok több mint felét jogosnak találták.

A képviselő elfogadta a választ.

15:36
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Lehet egy hónapnál több gyógyszert is felírni

Megfelelő indokoltság esetében a jövőben is felírhat az orvos egy hónapnál hosszabb időre elegendő gyógyszermennyiséget, ha megjelöli a pontos időszakot, illetve hogy miért van szükség erre - mondta a KDNP-s Puskás Tivadar kérdésére Szócska Miklós egészséágügyi államtitkár. Krónikus betegség esetén továbbra is lehetőség lesz arra, hogy háromhavonta írják fel a gyógyszereket.

15:40
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

LMP: Az apák egy hónapig kötelezően babázzanak

Nagy zsongás közepette beszél Ertsey Katalin LMP-s képviselő annak az uniós irányelvnek a magyar át nem ültetéséről, amelyek a szülői felelősség megosztását írják elő. Az apák szülői szabadságáról van szó, amely szerinte nagyon fontos: ma az apák igénylik azt, hogy a gyermekükkel legyenek, és szeretnének minél inkább részt venni a gondozásában. Ertsey szerint a gyermekgondozási segély időtartamának egy hónapját kötelezően az apáknak kellene igénybe venniük, mert a jelenlegi helyzetben a munkáltatók miatt az apák jellemzően nem tudják igénybe venni ezt a lehetőséget.

Czomba Sándor államtitkár szerint az irányelv átültetése részben megtörtént, és az átültetett szabályok tartalmazzák azokat az elveket, amelyek az apának is lehetőséget biztosítanak a gondozásban való részvételre. Ha az önök által kezdeményezett népszavazás esetleg sikeres lenne, "van fogalma róla, hogy hány százezren vesztenék el a munkájukat?" - fűzte hozzá az államtitkár a végén.

15:44
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Kiss Péter papírból kérdez

Kiss Péter (MSZP) interpellálta a nemzetgazdasági minisztert, arra kíváncsi, hogy a magánnyugdíjpénztári tagoknak lesz-e nyugdíjuk. A mintegy százezer magánnyugdíjpénztári tagnak egy hónapja maradt a döntésre, hogy visszatér-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy a pénztáránál marad - magyarázza Kiss Péter a papírjából olvasva. Milyen nyugdíjra számíthat, aki továbbra is pénztári tag akar maradni? - kérdezi.

15:48
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Nem veszít, aki pénztártag marad

Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint a magánnyugdíjpénztári tag, ha tag marad, akkor sem éri veszteség: mert az állami pillérből származó nyugdíja 75 százalékára jogosult az elmúlt évre vonatkozóan. A jövőben azonban kizárólag az állami nyugdíjrendszerbe lehet befizetni a járulékot. Vagyis 2011 végétől kezdve ezeknek a tagoknak is a teljes állami nyugdíj jár majd, mondta az államtitkár. Kiss Péter nem fogadta el a választ

15:50
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Graham Greene-t olvas Tukacs István

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Tukacs István MSZP-s képiselő Graham Greene A tiszteletbeli konzul című könyvét olvassa

16:02
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Ki küldte Brüsszelbe a trafiktörvényt?

Mutyi-jogalkotással vádolta a kormány a dohányzással kapcsolatos törvények miatt az MSZP-s Józsa István, aki szerint Lázár János úgy küzd az oligarchák ellen, hogy velük íratja meg a törvényt. Azt kifogásolta, hogy az egyik dohánycég vezetőjének számítógépén írták a trafiktörvény javaslatát, amit Lázár János Fidesz-frakcióvezető be is nyújtott. Hogyan fordulhat elő, hogy a magyar kormány nevében egy törvényjavaslat olyan változata kerül-e az Európai Bizottság elé, amit az Országgyűlés még nem is fogadott el? - kérdezte a képviselő, aki arról is érdeklődött, hogy van-e a minisztériumnak Sánta János nevű munkatársa.

Cséfalvay Zoltán szerint a trafiktörvénynek nevezett javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium küldte meg az Európai Bizottságnak előzetes egyeztetésre, úgynevezett notifikációra, ehhez nincs szükség a parlament jóváhagyására. Az államtitkár szerint az előterjesztők konzultáltak a piaci szereplőkkel, ez után küldték meg a minisztériumnak a tervezetet. A jogszabály-alkotás során mindig fontos az érintettek bevonása - mondta Cséfalvay, aki szerint a minisztériumnak nincs Sánta János nevű alkalmazottja.

Sajnálom, hogy mellébeszélt és nem tudta tisztázni az összefondást - mondta Józsa István, aki nem fogadta el a választ. A parlamenti többség viszont igennel szavazott.

16:04
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Vége az interpellációknak

Véget ért az interpellációk sora, az azonnali kérdések következnek. Mivel már nem kell szavazni, a képviselők nagy része elindult kifelé a teremből. Az elnöklő Ujhelyi István figyelmezteti őket, hogy igyekezzenek.

16:06
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Az MSZP megvárja Németh Lászlónét

Józsa István, Burány Sándor és Kovács Tibor is azonnali kérdést kíván feltenni Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek, amelyben azt kérdezik: hol volt egy, a címben meg nem határozott időpontban. A képviselők nem fogadták el, hogy Fónagy János államtitkár válaszoljon, megvárják a minisztert, akinek a harmadik következő ülésen kell válaszolnia.

16:08
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Steiner megvárja Pintér Sándort

A szocialista Steiner Pál a belügyminisztert kérdezné, ő sem fogadja el, hogy helyette az államtitkár válaszoljon.

16:13
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

A Közgép és a Zsolnay gyár kapcsolata

Harangozó tamás szocialista képviselő elfogadta, hogy Fónagy válaszoljon. Arra kíváncsi, hogy a Közgép Zrt. hogyan lehet biztos abban, hogy olyan pályázatokon nyer majd, amelyeket még ki sem írtak. Harangozó arra alapozza kérdését, hogy a "Nyerges Zsolt érdekeltésébe tartozó" Közgép megvette ugyan a pécsi Zsolnai gyárat, de az ígért tőkeemelést nem hajtotta végre. A cég vezérigazgató ezt nagy állami beruházások, például a Várbazár felújításának csúszásával magyarázta. A képviselő szerint ezeket még ki sem írták, a Közgép mégis ebből vállalt kötelezettséget. Honnan tudja a Közgép, hogy ezek ki lesznek írva? Talán tudták, hogy előírás lesz a Zsolnay kerámia használata? - kérdezte Harangozó.

Fónagy János szerint a Közgép nem lehetett biztos ebben, de ezt hívják piacnak. Szerinte annak idején a gyár alapítója is csak feltételezte, hogy egy jó minőségű termék piacra talál. Az államtitkár szerint azt már a választások előtt tudni lehetett, hogy a Várbazárral kezdeni fognak valamit, így a vállalkozók számíthattak erre.

16:14
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Varga Géza megvárja Orbánt

Varga Géza, a Jobbik képviselője Orbán Viktort kérdezné a Darányi-tervről, de a korményfő Navracsocs Tibort bízta meg a válaszadással. A képviselő inkább megvárja a miniszterelnököt.

16:22
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Zagyva György Gyula a páholyból kiabál be

A jobbikos Zagyva György Gyula a páholyból kiabált be az államtitkárnak, mire az elnöklő Ujhelyi István figyelmeztette, hogy üljön vissza a helyére és ne kiabáljon be kívülről az ülésbe.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

16:29
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Államtitkár vagy kamarai elnök?

Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a magyar kormány már a demokrácia látszatára sem ad - mondta Scheiring Gábor, az LMP képviselője, aki azt kifogásolta, hogy Szatmáry Kristóf gazdasági államtitkár úgy tölti be posztját, hogy egyben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke maradt, Vereczkey Zoltán pedig úgy lett az uniós pályázatoknál fontos szerepelt játszó VÁTI ügyvezető igazgatója, hogy egyben a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is egyben.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes önmagában nem lát összeférhetetlenséget ebben, szerinte nyugaton is van ilyesmire van példa, illetve a szocialista kormány idején is kaptak kormányzati tisztséget szakszervezeti vezetők. Ha törvénytelenséget, visszaélést lát, tegyen feljelentést - ajánlotta Navracsics. Scheiring szerint őket az nem nyugtatja meg, hogy az MSZP idején is így volt, és nem a konkrét személyekkel, hanem a kormány általános gyakorlatával van bajuk.

16:35
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Ki titkolja a földbérleti szerződéseket?

Gőgös Zoltán az állami földbérleti pályázatok eredményeire lenne kiváncsi, de szerinte a Nemzeti Földalapkezelő titkolja ezeket. Az alapkezelő honlapján vannak ugyan részleges adatok, de ezek hiányosak, nem tartalmaznak minden meghirdetett földterületet. A képviselő arra kíváncsi, hogy mikor tartják be az adatok nyilvánosságára vonatkozó kérdést, és mi lesza  még hátra lévő 33 ezer hektárral.

Budai Gyula államtitkár szerint a szocialisták titkolták és játszották ki a földbérleti pályázatokat, és példákat is említett az előző kormány idejéből, amelyekben szerinte Gőgös is érintett volt. Jobb lenne, ha önmagukba néznének! - mondta Budai, de nem válaszolt a kérdésre, hogy miért nincs a honlapon a nyertesek névsora.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Gőgös Zoltán szerint ő béketűrő ember, de most már ő is azon gondolkodik, hogy bepereli Budait jó hírnév megsértése miatt. Kifogásolta, hogy Budai nem válaszolt arra, nyert-e fideszes képviselő rokona a pályázatokon. Budai szerint viszont az MSZP csak vádaskodik, fantomképviselpőkre hivatkozik. Nevezze meg, hozza nyilvánosságra! - mondta az államtitkár.

16:45
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Ki segít a kilakoltatottaknak?

Több ezer család kerülhet az utcára - jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képiselője, aki kevesellte a kormány intézkedéseit a devizahitelek megmentésére. Cséfalvay Zoltán ragaszkodott hozzá, hogy a kormány és a bankszövetség megállapodása minden nehéz helyzetben lévőnek kínál megoldást, a legvégső esetben az eszközkezelő vehet meg ebben az évben nyolcezer lakást.

Z. Kárpát szerint viszont az a baj, hogy a kormény lepaktált a bankszövetséggel, pedig a bajt éppen a bankok okozták. A képviselő szerint idén 12 ezer családot lakoltatnak ki, vagyis négyezerrel többet, mint amennyinek az eszközkezelő segíteni tud. Önök mellébeszélnek, nem válaszolnak, milyen sors vár rájuk - mondta  képviselő. Az államtitkár viszont azzal vágott vissza, hogy az adósok vették fel a hitelt a bankoktól, az állam csak segíthet a probléma megoldásában.

16:51
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Kupaktanács a Jobbik-frakcióban - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

17:00
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Ki védi meg az országot a GMO-tól?

A genetikailag módosított (GMO) vetőmagok miatt aggódik Szabó Rebeka, az LMP képviselője, aki szerint a hatóságok jelenleg nem a vetőmagok, hanem az élelmiszerek ellenőrzésére koncentrálnak. A képviselő szerint hiba volt az is, hogy engedélyezték a GMO-kukorica felhasználását disznók takarmányozására. Azt kérdezte, mit tesz a kormány azért, hogy ne szennyeződjön GMO-val az ország.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Budai Gyula szerint ebben a kérdésben egyetértenek, a kormány nulla toleranciát tanúsít a GMO-val szemben, és megtesz mindent azért, hogy az ország mentes maradjon, hiszen ez benne van az alaptörvényben is. Szabó Rebeka szerint jó, hogy egyetértenek, de fontos lenne ellenőrizni a vetőmagokat, amelyek a  földbe kerülnek. Hiányolta a GMO-stratégiát is, amelyre hivatkozva korábban elutasították a korábbi törvényjavaslatukat.

17:08
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Mi lesz az ócsai szociális házakkal?

Az ócsai szociális házak ügyében kérdezett az MSZP-s Simon Gábor, aki furcsállta, hogy titokban kiemelt beruházássá nyilvánították a projektet, illetve zártkű pályázatot írtak ki a tervezésre. A képviselő szerint a korábbi ötszáz helyett most jóval kisebb léptékű beruházás tervezésére adtak megbízást.

Tállai András szerint már kihirdették a győztes tervezezők a házakra és a közművesítésre is. A tervezés folyamatban van, amikor elkészül, várhatóan két hónap múlva, elindulhat a közbeszerzési eljárás a kivitelezésre. Az államtitkár szerint nyár végére elkészül nyolcvan lakás, amelybe beköltözhetnek a lakók.

Simon Gábor épp azt kifogásolta, hogy a korábbi ötszáz helyett csak nyolcvan ház épül, és azt sem lehet tudni, kiket és milyen alapon választanak kia  aköltözésre. A képviselő idézett egy tanulmányt, amely károsnak és fenntartjhatatlannak nevezte az ócsai építkezést. Tállai szerint viszont szükség van szociális lakásokra, hogy az állam közvetlenül is tudjon segíteni. Ez szerinte csak a kezdet, később több lakás is épülhet.

17:10
március 12, 2012
Vágólapra másolva!

Vége a tudósításnak

Az azonnali kérdések végére ért a parlament, percről percre tudósításunk ezzel véget ért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!