Bejárták a várost a hídfoglaló diáktüntetők
2012. december 10. 15:03
Események
![ELTE TTK, hallgatói tiltakozás, A Hallgatói Hálózat és más csatlakozó szervezetek fórumának résztvevői a Kossuth téren](https://cdn.origo.hu/2023/12/4l3B_e6iHJvQulquWwgr1xRILCzjl8Ax0Mhivw31BlU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlmYjNkMjQ5ZGVhYTQxMjc5Yzk1MmNhYTBjMWQwY2Jk.webp)
Az ELTE-nél az [origo]-nak a tüntetés szervezésében részt vevő diákok azt mondták, az egyetemhez olyan információk jutottak el, hogy a diákok el akarnak foglalni termeket, ezért zárták le az épületet. Hétfőn délelőtt Szegeden három egyetemi tanár és negyven egyetemista, köztük a Hallgatói Hálózat aktivistái, elfoglalták a Csongrád Megyei Kormányhivatal földszintjét. Bár kora este már nem voltak sokan az ELTE épületében, a diákok az [origo]-nak azt mondták, továbbra is szeretnének termet foglalni.
A tiltakozáson tudósítónk szerint mintegy ezer-ezerkétszáz diák vett részt, az egyetemi épületben rendezett fórumon öt alappontot fogadtak el. Ezek között szerepelt az is, hogy töröljék el a hallgatói szerződést, illetve, hogy egy évvel a tanévkezdés előtt legyenek nyilvánosak a felsőoktatási keretszámok.
Tiltakozók az ELTE-n. Kattintson a galériáért!
A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata (SZTE EHÖK) és a Hallgatói Hálózat (Ha-Ha) szegedi csoportja a múlt héten alakított sztrájkbizottságot, azt követően, hogy a kormány elfogadta az új felsőoktatási törvényt, valamint a 2013-ra vonatkozó felsőoktatási keretszámokat. Ezek alapján jövőre csupán 10 480-an vehetnének részt teljesen finanszírozott állami ösztöndíjas képzésben, ez a szám 16 670-nel kevesebb az ideinél.
A képre kattintva galéria nyílik!
A kormány a hallgatókért csökkenti a keretszámokat
"A hallgatókért és nem ellenük irányulnak a változások" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn délután. Azt írják, bíznak abban, hogy a diákok megértik a változásokat, és tudatosítják, hogy "ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait". Megemlítik, hogy az állami kamattámogatással folyósított, a képzés teljes költségét fedező Diákhitel 2 konstrukció esetében a kormány garanciát vállal arra, hogy a végzést követően a közszférában elhelyezkedők hitelét az állam átvállalja, továbbá a gazdasági szereplőket adókedvezmények nyújtásával ugyanerre ösztönzi.
A képre kattintva galéria nyílik!
"Míg korábban 50 ezer diák tanulhatott állami segítséggel az egyetemeken, főiskolákon, mostantól a rendszer lényegében teljesen nyitottá válik, és akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen" - írják. A minisztérium szerint a hallgatók és az intézmények egyaránt érdekeltté válnak abban, hogy végzettséget szerezzenek, ezért megszűnik az a jelenség, hogy a hallgatók 40-45 százaléka az előírt 4-5 év alatt nem szerez diplomát.
Az LMP hétfőn jelentette be, hogy parlamenti frakciója részt vesz a tiltakozáson. Közleményükben azt írták, hogy a Fidesz-KDNP kormányzat a korábbi ígéreteit megszegve "gőzerővel elindult a felsőoktatás elsorvasztásának útján". A kabinet az állami férőhelyeket minimálisra szűkíti, amivel gyakorlatilag "Bokros Lajos és Gyurcsány Ferenc elképzelései után Orbán Viktor kormánya is be akarja vezetni a tandíjas felsőoktatást" - fogalmaztak. A párt szerint egyértelműen kiderült, hogy a kormányfő "szemrebbenés nélkül hazudott", és "hazugság volt" a Fidesz 2008-as, tandíj elleni népszavazási kezdeményezése.
A Jobbik is részt vesz a Hallgatói Hálózat tüntetésén, szerintük a kormány a felsőoktatás átalakításával hiteltelenné vált, mert 2008-ban még a Fidesz és a KDNP szervezett népszavazást a tandíj bevezetése ellen. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője azt mondta, a felsőoktatási hallgatóknak nincsen igényük sem a tandíjra, sem a résztandíjra, sem pedig a fiatalokat "külföldre száműző" kormányzati politikára.
A Petőfi híd elfoglalására indult az a mintegy háromszáz egyetemista, akik korábban az ELTE Társadalomtudományi Karán tüntettek a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen - jelentette a helyszínről az [origo] tudósítója.
A Petőfi hídon két villamos torlódott fel, közben az egyetemisták megindultak a Boráros tér felé, mögöttük mintegy 150 méteres dugó alakult ki. Tudósítónk szerint mintegy 300-400-an lehetnek a diákok, mögöttük az autósok folyamatosan dudálnak. A diákok azért indultak a Boráros tér irányába, hogy a Corvinus Egyetemen további diákokat állítsanak maguk mellé. Ez után három rendőrautó elzárta a Petőfi híd pesti hídfőjénél lévő lehajtót, a diákok a pesti rakparton folytatták a vonulást.
Az egyetemisták megállították a forgalmat, egy ideig a villamos sem tudott továbbmenni, később azonban elengedték a szerelvényeket, az autósok viszont nem tudtak haladni. Tudósítónk szerint a diákok azt kiabálják, hogy "Nem hagyjuk!".
Háromnegyed hétkor a tüntetőkkel vonuló tudósítónk azt jelentette, hogy a tüntetők a Kossuth térre indultak a Kiskörúton, ahol minden sávot elfoglalnak. A tömeg mintegy 400-500 fősre duzzadt, többen a 47-es, 49-es villamosokról leszállva csatlakoztak a tüntetőkhöz, de tudósítónk szerint már vannak néhányan, akik inkább beülnének valahová, mert nagyon fáznak.
A Kálvin térnél egy rendőrautó próbált a tömeg elé vágni, de a dugó miatt ez nehézkes volt. Tudósítónknak a tüntetők azt mondták, azért mennek a Kossuth térre, hogy felolvassák a délutáni fórumon elfogadott öt pontot.
A hallgatói fórumot szervező Hallgatói Hálózat és a csatlakozó szervezetek este közölték, hogy nem vállalnak felelősséget azokért az eseményekért, amelyek a fórum után történnek.
A Hallgatói Hálózat délután négyre tervezett tiltakozást az épület aulájába a kormány felsőoktatási keretszámai miatt. A tüntetés tervezett helyszínére bárki bemehet, de az egyetem más részeire csak ELTE-s diákigazolvánnyal lehet továbbmenni.
Az egyetemisták este hét órakor az ELTE BTK kiskörúti épületébe akartak bemenni, de mivel az épület zárva volt, nem jutottak be. Így az Astoria felé vették az irányt, és továbbra is a Kossuth térre vonulnak. A diákok tömegét 8-10 rendőrautó követi, de sem hangosbemondón, sem másképp nem kezdték el oszlatni a tömeget. Közben a Deák tértől egészen a Fővám térig áll a kocsisor, a Kiskörút teljesen bedugult a tüntetés miatt.
A Deák tértől egészen a Fővám térig áll a kocsisor, a Kiskörút teljesen bedugult a tüntetés miatt.
Az [origo] tudósítója senkit nem látott a Parlament előtti téren.
Lezárták a tér környékét nem sokkal az előtt, hogy az egyetemisták megérkeztek a Parlament épülete elé. A mintegy ötszáz diák azt skandálja, hogy "Hoffmann Rózsa mondjon le!" és hogy "Le a tandíjjal!".
Rendőrök a Kossuth téren
Az Alkotmány utca és a Kossuth tér torkolatánál a diákok kifeszítettek egy transzparenst, amelyre azt írták: "Aki hülye, az is marad!". A diákok ugrálva azt kiabálták, hogy Hoffmann Rózsa mondjon le.
Egy piros sálas egyetemista hangosbemondóban elkezdte felolvasni a délutáni hallgatói fórumon elfogadott öt pontot, amelyre az ötszáz fős tömegből azt skandálják, hogy "nem hagyjuk!".
A diáktüntetők között tudósítóink találkoztak az LMP és a Jobbik politikusaival is: ott van a Kossuth téren Jávor Benedek, Szabó Tímea, Szabó Rebeka és Vágó Gábor, valamint Szávay István és Z. Kárpát Dániel is a Jobbikból. A jobbikos Szávay István azt mondta [origo]-nak, hogy tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz szembement a saját népszavazásával. Azt mondta, akkor is tiltakozna, ha ezt az MSZP tenné, de akkor is, ha a Jobbik.
A diákok most azt találgatják, hogy melyik hidat zárják le. A legnépszerűbb a Lánchíd volt. Közben Nagy Dávid, a HÖOK elnöke azt mondta, hogy szerdára még ennél nagyobb megmozdulást terveznek.
Elindultak a tüntető diákok a Lánchíd felé, hogy elfoglalják. Az [origo] tudósítója szerint többen azt találgatták a tömegben, hogy vajon hány rendőr várja majd őket. Másik tudósítónk szerint páran már fáradnak.
A Kossuth térnél leszállították az utasokat a 2-es villamosról, mert az egyetemisták elfoglalják a síneket. Tudósítónk szerint néhány idősebb utas felhúzta a szemöldökét, rácsodálkozva az eseményekre, de látott olyat is, aki csatlakozott a tömeghez.
A tüntetők tömege nagy üdvrivalgással haladt át a Lánchíd oroszlánjai között, amikor a hangosbemondóba bemondták, hogy a Lánchidat lezárták a rendőrök. "Keressünk egy másik hidat, mert ezt így nem tudjuk elfoglalni" - mondta a szónok, majd felszólította tömeget, hogy menjenek az Erzsébet híd irányába.
Tudósítónk szerint a tömeg több ezresre duzzadt, ugyanis amikor a menet eleje átért a Lánchídon, a menet vége még csak az MTA épületénél járt.
A diákok elénekelték a Himnuszt és a Nemzeti dalt is, amelyben különösen hangosan nyomatékosították a "rabok tovább nem leszünk" részt.
A HÖOK és Hallgatói Hálózat vezetői állnak a menet élén. A diákok megálltak tanakodni a Clark Ádám téren, azt találgatják, mi legyen a további program.
"Bár most csak ezren vagyunk, megmutattuk, hogy lehetünk tízezren vagy akár százezren is" - mondta be az egyik szónok a Clark Ádám téren, felszólítva az egyetemistákat, hogy szervezzék meg az ellenállást, és alakítsanak sztrájkbizottságokat. "Kurva jók voltunk" - mondta a hangosbemondóba a fiú, aki arra szólította fel a diákokat, hogy jöjjenek szerdán délután 4-kor a Műegyetemnél tartott tüntetésre, és mindenki hozza el magával tíz barátját. Amikor azt kérdezte, hogy hányan leszünk a Műegyetemnél, akkor a többség azt skandálta, hogy tízezren, tízezren.
Néhányan torkuk szakadtából kiabálták, hogy százezren. Ez után a szervező megkért mindenkit, hogy menjenek haza, és készüljenek szerdára. A diákok egy része még tanácstalanul álldogál, de többen már elindultak haza.
Hiába szólították fel a tüntetőket arra, hogy távozzanak, mégis több százan álldogálnak a Clark Ádám téren, és megy a tanakodás a diákok között. "Mit akartok? Egyetemet foglalni? Hidat foglalni?" - kérdezte a szónok, majd amikor a Margit hidat említette, akkor a tömeg üdvrivalgásban tört ki. Közben a Lánchídon nyolc rendőrautó várakozik.
A diákok azon gondolkoztak, hogy felmennek a Sándor-palotához, hogy az államfő hivatalának is átadják a követeléseiket tartalmazó öt pontot. De aztán úgy döntöttek, hogy nem fárasztják tovább magukat, és erőt gyűjtenek - jelentette tudósítónk.
Ez után a diákok megköszönték a rendőröknek, hogy korrektül biztosították a tüntetést, majd megkértek mindenkit, hogy békésen menjen haza.
Nem történt rendőri intézkedés a hétfő esti fővárosi spontán diáktüntetésen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a vonulás útvonalát 35 rendőr biztosította.