Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
2013. május 21. 13:25
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. Pünkösdhétfő miatt ezúttal kedden lesznek a napirend előtti felszólalások, interpellációk és kérdések. A képviselők emellett kedden szavaznak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, és arról, hogy fagylaltot is lehessen árulni a trafikokban.
Várhatóan minden frakció a kedvenc témájával jön, a Fidesz ismét a rezsicsökkentést szajkozza, a labdát ezútta az új Fidesz-szóvivő, Zsigó Róbert adja fel Cséfalvay államtitkárnak. "Várható-e a fogyasztói jogok további szélesítése és a rezsiárak újabb mérséklése?" - interpellál Zsigó, és a válasz persze kiszámíthatóan pozitív lesz. Az MSZP ismét a trafikügyeket nyomja, Tóth Csaba "A nagy átverés - elfüstölt a remény" című interpellációjában bizonyára elmondja, hogy már hányszor nem tudott betekinteni a nyertes pályázatai anyagokba. A Jobbik ezen a héten ismét a föld védelmét találja a legfontosabbnak, Magyar Zoltán "Átláthatatlan, zavaros és titkos állami földbérletek, avagy zsákmányszerzés Fidesz módra?" címmel nyújtott be interpellációt.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter napirend előtti felszólalásával indult az ülés. Varga megveregette a saját vállát, ugyanis a múlt héten nyilvánosságra került 0,7 százalékos első negyedéves gazdasági növekedést dicsérte. Az ellenzék persze nem ilyen boldog, az MSZP-s Szekeres Imre szerint nincs ok az örömre, soha nem gondolta volna, hogy egy kormány "lehet a saját gazdaságának ellensége, de bebizonyították, hogy lehet".
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint jó lenne, ha a szocialisták figyelembe vennék a saját kormányzati teljesítményüket, mielőtt beszélni kezdenek. "Amikor 7 százalékos gazdasági visszaesést produkáltak, nem Bajnai Gordonnak hívták a miniszterelnököt?" - vágott vissza Szekeresnek Rogán Antal.
A devizahiztelesekért aggódik Z. Kárpárt Dániel, és azt kérdezi a kormánytól, hogyan segít a devizahiteleseknek, mert az eddigi intézkedések messze nem oldották meg a problémákat. Z. Kárpát a magáncsőd intézményéről beszél hosszan. Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár azt mondta, eddig is sokat vitatkoztak itt a parlamentben az intézkedésekről, a magáncsőd intézményét pedig vizsgálja a kormány.
Lukács Zoltán szocialista frakcióvezető-helyettes a trafikügyeket foglalja össze röviden, és hangsúlyozza, hogy erre azért van szükség, mert "egyre nagyobb hullámokat vet a trafikmutyi". Lukács bírálja a Fidesz tervét, amelyről ma szavaznak a képviselők, hogy fagylaltot is lehet majd árulni a trafikokban. "Lassan vattacukrot meg lánfűrészt is lehet már árusítani" - jegyzi meg Lukács, megnevettetve a mellette ülő Tóbiás Józsefet.
Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár először is köszönetet mond a felszólalásért, mert így felhívhatja a figyelmet arra, hogy a még ki nem adott koncessziókra ma éjfélig lehet még pályázni. Fónagy feleleveníti az intézkedés eredeti célját, vagyis azt, hogy a gyerekektől elzárják a cigarettát, majd hosszan ismerteti a trafikpályázatok feltételeit és a lebonyolítás részleteit.
A KDNP-s Lukács Tamás Csíksomlyó üzenete címmel szólal fel, és úgy beszél, mint egy pap. A KDNP-s képviselő például ilyeneket mond: "a Szűz Anya Csíksomolyóban összegyűjti a tékozló fiúkat és tékozló lányokat, hogy megerősítse őket magyarságukban". Lukács úgy zárja: "Isten, áldd meg a magyart!".
Lukácsnak párttársa, Soltész Miklós KDNP-s szociális államtitkár válaszol, és mélyen egyetért Lukáccsal, hogy minden magyarnak érdemes az életben egyszer résztvenni a csíksomlyói búcsún. Soltész köszönetet mondott a román hatóságoknak, akik szerinte ugyan nem értették a magyar és árpádsávos zászlükat, de rendben biztosított a rendezvényt.
Rogán Antal következik. A fideszes frakcióvezető ott folytatja, ahol Varga Mihály és ő az előbb abbahagyta, szerinte nagy pozitív nemzetközi visszhangja van a múlt héten nyilvánosságra hozott gazdasági növekedési adatnak. "Magyarország jobban teljesít, mint az EU más országai" - bólogat magának Rogán. Ez szerinte nemcsak a kormány, a magyar emberek teljesítményét is dicséri, ezért határozottan visszautasítja a szocialisták lebecsülő megnyilvánulásait. Rogán tűrhetetlennek nevezi az európai szocialisták támadásait is, és például Martin Schulz EP-elnök véleményét is, aki szerinte az egész országot leantiszemitázta.
Cséfalvay Zoltán persze egyetért Rogánnal abban, hogy jól teljesít az ország, és ő is megkéri az ellenzéket, hogy segítse az országot.
Az internetes tartalmak blokkolásával kapcsolatban nyújtott be módosító javaslatot az alkotmányügyi bizottság kedden az Országos Bírósági Hivatal és a Nemzeti Adatvédelmi és a Információszabadság Hatóság kezdeményezése alapján. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági javaslatról azt mondta: az féléves türelmi időt enged arra az esetre, amikor nem a tárhelyszolgáltatónak kell eltávolítani a bűncselekményt megvalósító tartalmat, hanem az internetszolgáltatónak kell blokkolni azt. Ez a türelmi idő alatt önkéntes, 2014. január 1-je után viszont bírsággal is rákényszeríthető lesz az internetszolgáltató a blokkolásra.
A 3500 új rendőr mellé hamarosan mintegy 1200 tiszthelyettes is szolgálatba állhat - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén kedden. A belügyminiszter - éves meghallgatásán - azt is elmondta, hogy átalakították a rendészeti továbbképzést, amely nemcsak a fiatalokat, hanem magasabb rangú állományt is érinti. Céljuk, hogy ne véletlenszerűen, hanem teljesítményük és tehetségük alapján válasszák ki a rendőri vezetőket, a megfelelő rendőrök kerüljenek vezetői beosztásba - szögezte le Pintér Sándor.
Az ülés elején a múlt héten elhunyt Gellért Kiss Gábor volt MSZP-s képviselőre emlékeztek
A napirendről szavaznak a képviselők. A Jobbik ismét megpróbálja napirendre venni a kommunista nyugdíjak ügyét, de ez ezúttal sem sikerül. A kétharamados többség megszavazta a háromnapos ülés napirendjét, szerdán vitaktoznak a kampányfinanszírozásról és a Margitsziget Fővárosi Önkormányzathoz csatolásáról.
Jönnek az interpellációk, és az MSZP ismét a trafikokkal próbálja kínos helyzetbe hozni a kormányt. Tóth Csaba szocialista képviselő arról beszél, hogy a vesztes pályázóknak kiírt feltételek teljesíthetetlenek. Fónagy János fejlesztési államtitkár ismét nem válaszol érdemben, hanem elmondja nagyjából ugyanazt, mint napirend előtt: a kormány a fiatalkorúakat védi a dohányzástól, és a magyar kisvállalkozókat segíti.
Tóth Csaba a viszontválaszában keményebben fogalmaz, szerinte a kormány megalázta és becsapta a vesztes trafikosokat, akik reménykedtek, hogy a vesztes pályazatuk után segít nekik a kormány. A szocialista képviselő nem fogadta el a választ, a parlamenti többség viszont igen.
"Átláthatatlan, zavaros és titkos állami földbérletek, avagy zsákmányszerzés Fidesz módra?" - teszi fel a kérdést a jobbikos Magyar Zoltán, aki ismét az állami földpályázatokon tapasztalható állítólagos visszaélésekről beszél. Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár szerint Magyar minden héten megsérti az 1600 nyerte gazdálkodót, aki nyert a földhaszonbérlet pályázatok során. "Többször elmondtam, nem tudok mit kezdeni önnel" - mondja Budai, aki kéri a jobbikos képviselőt, hogy "ne narancsbárózzon" hétről hétre. Magyar nem fogadja el a választ, Budai igen.
Zsigó Róbert fideszes képviselő a rezsicsökkentésről beszél, amely szerinte bizonyítja, hogy a kormány a magyar családok mellett áll. Zsigó szidja a szolgáltatókat, és közben arról érdeklődik, lesz-e további rezsicsökkentés. Mivel mindenki tudja a választ, már meg is szavazták, hogy lesz, a fideszesek nem is nagyon figyelnek Zsigóra, körülötte mindenki a társával diskurál. Kíváncsiak lennék, hogy a képviselő mögött ülő Horváth István szekszárdi polgármester például most miről beszélget padtársával.
Fónagy János államtitkár nem okoz meglepetést, a kormány bizony elszánta magát a rezsicsökkentésre, tehát lesz. Zsigó Róbert éppen ezt akarta hallani, elfogadja a választ.
Az MSZP-s Nyakó István a kormány szociális temetésről szóló terveit bírálja. Nyakót felháborítja a koncepció, amely szerint az elhunyt hozzátartozóinak is segítenie kell például az elhunyt felöltöztetésében, és a sír kiásásában. "Aki szegény, az szó szerint ássa meg a saját sírját?" - kérdezi Nyakó.
Tállai András belügyminisztériumi államtitkár szerint Nyakó nem készült fel rendesen az interpellációra, mert nem szűnik meg a köztemetés. Tállai szerint a szociális temetés azoknak szól, akik nem tudnak élni a köztemetéssel. Ez nekik teljesen ingyenes lesz, mindent (sírhelyet, urnát) a kormány biztosít az elhunyt temetésénél, és erre egymilliárd forintot különít el a kormány. Nyakó a válaszában a Halotti beszédből idéz: "por és hamu vagyunk, az emberek most láthatják, hogy önök micsodák". Nem fogadja el az államtitkári választ, a parlamenti többség persze igen.
Varga Mihály napirend előtti szólalt fel
A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás Guiness-rekorda hajt, olyan hosszú címet adott interőpellációjának, hogy a házelnök alig bírta egy szuszra felolvasni. Ezt kérdezi Gaudi-Nagy: "Mit kíván tenni a Kormány az MSZMP, KISZ, DEMISZ, MSZP, valamint a Magyar Úttörőszövetség neve alatt ítéletekkel és más okiratokkal bizonyított törvénysértések sorozatával elvont milliárdos értékű állami vagyonok visszaszerzése és az állapot-bűncselekményekben közreműködő és haszonélvező személyek felelősségre vonása érdekében?".
Miután Kövér felolvasta a maratoni hosszúságú címet, Ujhelyi István szocialista alelnök átvette az ülés vezetését.
Fónagy János államtitkár egyetértett azzal, hogy az MSZMP jogutódja elherdálta a vagyont, és megemlíti, hogy az MNV már régóta szeretné visszavenni a csillebérci birtokot. Gaudi-Nagy nem fogadja el a választ, és megjegyzi, hogy ha sikeres lenne az elszámoltatás, az MSZP-sek jó része a börtönebn ülne. Az MSZP-s Ujhelyi megvonja a szót a jobbikos képviselőtől, mivel megbélyegzett egy csoportot.
A jobbikosok felhördülése után Ujhelyi megenyhül, és közli, hogy ez csak figyelmezetetés volt, és Gaudi-Nagy befejezheti a felszólalást. Pár másodperccel később azonban megint megvonja a szót a jobbikostól, mert kifutott az időből. Minden megy tovább, a parlament elfogadja az államtitkári választ.
A KDNP-s Stágel Bence a kommunista nyugdíjprivilégiumokról kérdez. Nem véletlenül, mivel Rétvári Bence államtitkár a hétvégén bejelenetette, hogy a kormány megvonja a III/III-as ügynökök nyugdíjpótlékát. Stágelnek és Rétvárinak lehetősége van percekig masszívan kommunistázni.
A KDNP-s Lukács Tamás a csíksomlyói búcsúról beszélt
Szabó Tímea független képviselő a családon belüli erőszakkal kapcsolatos kormányzati álláspontról érdeklődik ("Miért hagyta cserben, Miniszter Úr, a magyar nok és gyerekek százezreit?"). A PM-es politikus felszólalásában persze előkerül a fideszes Varga István nőket szülni küldő felszólalása, és a feleségét a gyanú szerint bántalmazó fideszes Balogh József, majd kérdőre vonja a kormányt, hogy a miniszter ígérete ellenére még mindig nem született meg a megfelelő szabályozás a családon belüli erőszakról.
Doncsev András államtitkár hosszan sorolta, hogy mit tettek a minisztériumi munkacsoportok, az úgynevezett kodifikációs bizottságban mi történt, és szerinte miért kielégítő a most benyújtott kormányzati javaslat. Szabó Tímea ezt azonban nem fogadja el, mert szerinte a kormány javaslatából kikerült minden civil megjegyzés, és ezért tartanak a nőjogi szervezetek tüntetést a kormány ellen.
Vége az interpellációknak, jönnek az azonnali kérdések. Az MSZP-s Szekeres Imre rejtélyes című azonnali kérdést tett volna fel Orbán Viktornak: "Tiszán innen Tisztán túl". Mivel a miniszterelnök nincs a teremben, Navracsics Tibor tudna válaszolni, őt azonban Szekeres nem fogadja el válaszadónak, inkább vár még Orbánra.
A szocialista Szabó Imre földmutyira gyanakszik a Hortobágyon. Azt kérdezte, miért utasít vissza egy megkötött szerződést a kormány a Hortábágyi Nemzeti Park területén, és ezzel miért kockáztat 3 milliárd forintot. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a kormány elé viszi az ügyet, és rendben le akarja bonyolítani a pályázatot.
A jobbikos Balczó Zoltán ezt az azonnali kérdést tette volna fel a miniszterelnöknek: "Miniszterelnök Úr szerint rendelkezik a Kormány gazdasági-költségvetési kérdésekben a szükséges szuverenitással vagy a gyarmati helyzetünket tudomásul véve hozzá meg végso döntéseit?". Megvárja ezzel Orbánt.
"Miért támogatja a Kormány az internetcenzúra bevezetését?" - kérdezi a Lex Kuruc.info miatt a jobbikos Volner János. Eredetileg a kormányfőnek szánta a kérdést, de ő megelégszik Navracsics Tiborral. A közigazgatási és igazságügyi miniszter felhívja a figyelmet, hogy a cenzúra előzetes szűrést jelent, majd arról beszél, hogy szükséges a tartlamat blokkolni, mert az internet tele van például pedofil tartalmakkal, bár a miniszter még nem találkozott ezzel.
Két fideszes (Hoppál Péter és Koszorús László) fogott össze, hogy feltegye ezt az azonnali kérdést: "Mennyivel emelkedtek a vasútdíjak a szocialisták kormányzása alatt?". Miközben az Orbán-kormány a napokban vezette be a pótdíjat a gyorsvonatokon, a fideszes Hoppál Péter mégis inkább arra kíváncsi, hogy a szocialisták alatt mennyit emelkedett a vasútjegyek ára. Nyolc év alatt 140 százalékkal emelkedtek a tarifák - kapja meg a választ Fónagy államtitkártól.
"Inkább az erkölcsi lenullázás?" - kérdezi a szocialista Nemény András, aki elfogadja válaszadónak Navracsics Tibort. Persze a trafikügyekről van szó, Nemény azt kérdezi, miért nem történt semmi azután, hogy nyilvánosságra került a hangfelvétel a szekszárdi trafikügyről. Azt kérdezi Navracsicstól, hogy miért nem tett feljelentést, ha háttérben maga is bírálta ezt az eljárást. "Ön miért nem tett feljelentést? Én nem gondolom, hogy itt hivatali visszaélés történt volna" - emeli fel a hangját Navracsics. Nemény azzal vág vissza, hogy ő bizony tett feljelentést.
Navracsics Tibor megismétli, hogy nem tartja hivatali visszaélésnek a szekszárdi trafikügyet. A DK-s Vadai Ágnes valamit beszólhatott, mert a miniszter kijelenti: "még akkor is, ha Vadai Ágnes képviselő asszony a napi rosszkedvét rajtam kívánja elmúlatni".
"Amikor döntenek arról, hogy a nyugdíjpótlékokat kiktol vonják meg, akkor a Kubatov-listákat is felhasználják?" - provokálja Navracsics Tibort a jobbikos Novák Előd, aki szerint a III/III-asok nyugdíjpótlékának megvonása rossz félmegoldás. Novák szerint ki kellene terjeszteni azok körét, akiktől megvonják a nyugdíjat, és például Biszku Blától is el kellene venni a juttatását. Navracsics azt mondja, hogy egy történészekből álló bizottság állította össze a listát. A miniszter szerint azért kíváncsiak a jobbikosok a kommunisták listájára, mert nemsokára tisztújítás lesz a Jobbikban, és össze akarják hasonlítani a két névsort.
A jobbikos Voler János és a háttérben Novák Előd
"Burkolt vasúti jegyáremelésről" beszél az MSZP-s Varga László arra célozva, hogy a kormány pótdíjkötelesse tette a gyors- és sebesvonatokat. A felszólalásban nem nagyon hangzik el kérdés, Varga főként a megemelt árakat sorolja. "2002 és 2010 között tönkretették a magyar vasutat" - jelenti ki Fónagy János államttitkár, aki szerint nem történt sem burkolt, sem nyílt ármelés.
Gaúdi-Nagy Tamás (Jobbik) Szima Judit, a Tettrekész Rendőr Szakszervezet főtitkára elleni büntetőeljárások ügyében kérdezte, hogy miért törvényellenesen hosszabbították meg az ellene zajló nyomozásokat. Szerinte ez súlyos jogállami válságot jelent. Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese válaszában közölte, a két párhuzamosan zajló nyomozásról volt szó, és emiatt nem tekinthető törvényellenesnek az eljárás.
Pál Béla (MSZP) másodjára kérdezi Doncsev András államtitkártól, hogy miért vették el a támogatást az asztmás gyerekektől. Az államtitkár erre azt válaszolja erről nem volt szó.
Bertha Szilvia (Jobbik) a 98 százalékos, a végkielégítésekre vonatkozó különadó károsultjai érdekében szólalt fel. Felelősségre vonást vár. Cséfalvai Zoltán államtitkár ismerteti a rendeletet, amely szerint az nem sújtotta azokat, akik arányos végkielégítést kaptak. Eddig csupán 50 ember nyújtott be jogorvoslati kérelmet, és idéz egy strassborugi ítéletet, amely az adózónak ítélt, de szerinte ez egyedi eset volt.
A Mezőzombor-Sátoraljaújhelyi vasútvonal teljes felújítását, villamosítását követeli Hörcsik Richárd (Fidesz). Fónagy János államtitkár szerint már megtörtént a teljes felépítménycsere a vonal egy részén, és előkészítik a villamosítást is. Utóbbira a következő 7 év es fejlesztési ciklusban kerülhet sor uniós támogatással.
A marcali kórházról érdeklődik Zakó László (Jobbik), aki szerint folyamatosan sorvasztják el az intézményt. A mélyszegénységben élők a mentőben fognak szülni - fenyeget, a szerinte 25 ezer ember ellátását végző kórház ügyében. Doncsev András államtitkár szerint nem áll szándékukban bezárni a szülészetet, és nem marad ellátatlanul gyermek Marcaliban, mert újraszervezik a gyermekgyógyászatot. A kórház a kistérség vezető kórháza lesz, fejlesztik a sürgősségi osztályt is, és 150 milliós fejlesztésről beszél.
Staudt Gábor (Jobbik) A nemzeti kommunikációs ügynökségről kérdezné Orbán Viktort, de csak Fónagy János államtitkár kapja. Azért megkérdezi, azt várják-e a nem politikai kommunikáció összevonásától, hogy a kormány intézkedéseire kíváncsi turistákat csábítson, hogy mennyit költhet majd a cég, és ki kapja a megrendeléseket? Fónagy szerint Nemzeti Marketingkommunikációs Ügynökség lesz a neve a cégnek, és nonprofit lesz. Ráadásul olcsóbb lesz, és közös irányítás alá kerülnek az eddig külön dolgozó, "értékes tudással rendelkező szakemberek".
Farkas Gergely (Jobbik) a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) pénzügyi hátteréről és függetlenségéről érdeklődik. Simicskó István államtitkár szerint egy iroda és egy fő koordinátor fenntartását és az éves tanácskozásokat fedezi majd a kormány.
Ezzel végződtek a kérdések, a technikai szünet után a határozathozatallal folytatódik az ülés, a percről-perce tudósítás viszont itt bezárul. Az MSZP-s Nyakó Istvánnal intünk búcsút mára: