Nem tetszik az ellenzéknek az új közbeszerzési törvény
2015. június 09. 13:31
Mindenkit megnyugtat, hogy nem fog kétszer harminc percig beszélni.
Az európai közbeszerzési irányelvek 2014-ben megváltoztak; a változást 2016 tavaszáig kell átültetni a nemzeti jogba. Az átültetés folyamatos egyeztetések mellett zajlik az Európai Bizottsággal. A közpénzeknek kiemelt szerepe van az európai versenyképességben; az unió ezért minél nagyobb átláthatóságot szeretne. A közpénzek az európai GDP 20 százalékát biztosítják.
Az elmúlt 20 év minden strukturális változása európai forrásból történt Magyarországon is. A következő hét évben a közbeszerzési irányelv betartatása várhatóan szigorodni fog - mondta Lázár János.
Az elmúlt hét év költségvetéséből kiderül: Ha az uniós forrásokat kivonnánk, az uniós befizetéseink nélkül is jóval kevesebb jutna fejlesztésre. A fejlesztések 60 százaléka a gazdaság, 40 százaléka a humán erőforrás fejlesztésére irányul.
Magyarországon egy millió ember dolgozik az állami szektorban, ami nagyon nagy szám. Az uniós bürokráciát, az adó- és építési eljárásokat is csökkenteni kell. Az OECD-jelentés szerint kifejezetten káros és komoly versenyhátrányt jelent az adóeljárás: Messze kerültünk a söralátéttől - ismerte el Lázár János.
Az elektronikus közbeszerzés megoldhatja a nyilvánosságot: Vége a csehszlovák barkácsolásnak a közbeszerzéseknél. De nem szerettem volna senkit megbántani, a jegyzőkönyvet majd javítom - viccelődött a képviselőkkel.
A kis- és közepes vállalkozások és a magyar vállalati szektor támogatását technikai eszközökkel igyekszik megvalósítani a tervezet. Lázár János riasztónak nevezte az épitési szektor adatait: A magas és mélyépítések kétharmadát külföldi cégek vitték el, különösen igaz ez a közútfejlesztésekre. Az uniós irányelv ezen nem biztos, hogy önmagában tud változtatni. Nehéz megtalálni a patrióta gazdaságpolitika vékony mezsgyéjét, de a tervezet kísérletet tesz rá - ismertette az előterjesztői törekvéseket.
Az egyszerűsítésekről szólva első helyen a nyilatkozati elv bevezetését említette Lázár János. A jövőben csak a nyertes pályázóknak kell beszerezniük az igazolásokat állításaik alátámasztására.
A nyilvánosságra szánt adatok köre bővül, az üzleti, gazdasági titkok körébe tartozó adatok radikálisan csökkennek.
"Schiffer András véleményét valószínűleg nem fogják befolyásolni az általam elmondottak: Nyilván már előre megírta a felszólalását" - reagált az LMP képviselőjének a megjelenésére.
Nem a legalacsonyabb ár lesz a legfontosabb, hanem a közpénzek ésszerű elköltése. A fenntarthatóság, a munkahelyteremtés is szempontok lesznek - részletezte. Ezt a pontot nyilván vitatni fogja az ellenzék - előlegezte meg a kritikát Lázár János. A kkv-k szempontjából döntő, hogy referenciaként, a becsült érték 70 százalékát el kell fogadni. Korábban úgy zárták ki a kkv-kat, hogy többszörösére becsülték a kivitelezési költséget; ezen próbál változtatni a kormány.
Egyetlen, kijelölt bíróság fog dönteni minden vitatott közbeszerzésről - közölte Lázár János.
Csökkennek az értékhatárok a szolgáltatások és az építési beruházások esetén is. Bizonyos értékhatárok között új, egyszerűsített eljárás lesz, és szigorodnak az összeférhetetlenségi szabályok is. A kormány csak az őszi ülésszakban fogadná el a törvényt, addig egyeztetne az ellenzékkel és az Európai Bizottsággal - tájékoztatott Lázár János.
A koncessziós irányelv is változik. A törvényt valamennyi kamarával egyeztette a kormány - tudtuk meg. A közbeszerzések a jövőben olyan fontos stratégiai célokat is szolgálhatnak, mint a gazdasági innováció, vagy a szociális célok.
Schiffer András tánc- és illemtanár figyelmébe ajánlom, hogy az offshore cégek kizárásra kerülnek - fogalmazott Vantara Gyula. A Fidesz vezérszónoka a minőségi szempontok magyarázataként elmondta: A drágább ajánlat nyerhet, ha az életciklus alatt olcsóbb lesz egy adott épület üzemeltetése. A túlárazást is igyekszik megakadályozni a törvény.
Mivel a törvény már ebben az évben hatályba lép, módosítani kell a 2015-ös költségvetési törvényt is - mondta a Fidesz vezérszónoka.
A kifizetéseket az elmúlt ciklusban egyre szorosabb ütemterv mellett szórták ki. A forrásvesztés félelme miatt a GDP 6 százalékát kellett rövid időn belül elkölteni.
Az Európai Bizottság kifogásolta az átláthatóság feltünő hiányát, a korrupció aggodalmakra ad okot Magyarországon. 2007 és 2014 között vitatható volt a pályázatok kiválasztása, ezért közel 700 milliárd forint szabálytalan elköltése miatt utólag a kifizetett összeg akár 10 százalékának a visszafizetésére is kötelezheti Magyarországot az Európai Bizottság.
Indokolatlanul korlátozzák az indulást, a közbeszerzésekhez csak néhány cég fér hozzá - idézett az uniós jelentésből, tipikusak a cégekre kiírt pályázatok. A novemberben átnézett 50 pályázatból 16 elbukott az unió ellenőrzésén. Tóth Csaba felsorolta a konkrét eseteket. A túlárazás 46 százalékos volt.
Az új operatív programok elfogadásának feltétele az új közbeszerzés elfogadása volt. Évi átlagban 1300 milliárd forint elköltéséről-, tavaly 2300 milliárd forintról volt szó.
Az MSZP szerint az új szabályozás nem növeli a versenyt. Csökkenek a minimum határidők, akár 15 napra is. A legalacsonyabb árat eltörlik, a szabályok nehezen értelmezhetők közgazdász-szakértők nélkül. Nem derül ki, hogy mi a különbség a legalacsonyabb ár, és a legalacsonyabb költség között.
A kizárási okokat túl tágra nyitja a kormány. A befolyásolás kísérlete nem mérhető fogalom, a tiltott információszerzés tilalma sem alkalmazható. A hatóság jogerős határozatokat írhat felül, ami sérti a jogbiztonságot.
Új jogintézmény az öntisztázás azok számára, akik nem fogadják el a kizárást: vagyis bárkit ki lehet zárni és vissza is lehet fogadni. Az MSZP szerint az új jogintézmény nem javít, hanem ront a törvényen.
A jövőben sem lesz egyszerű áttekinteni, hogy kik nyertek el állami pénzeket. Az üzleti titok korlátozása indokolt, de a javaslat itt sem elég pontos; az alkalmazás a joggyakorlat terhe marad, ami egységes alkalmazás hiányában sérti a jogbiztonságot.
Az iratbetekintés továbbra is kiüresített maradt, akár az egész ajánlat üzleti titokká nyilvánítható. Az iratbetekintés további szűkülése a versenytársak számára lehetetlenné teszi a betekintést.
A szerződéskötési moratórium és a jogorvoslat lehetőségi is 5 napra csökken a korábbi 10 naphoz képest. Az értesítő mellett a jövőben az érintett honlapokat is figyelni kell, ami dupla terhet ró a pályázókra. Nem csak ajánlatot kell tenni, hanem érdeklődni is kell. Előfordulhat, hogy egy tájékoztató csak négy napig elérhető. A korábbi 20 napos közzétételhez képest ez is visszalépés.
A három-szereplős meghívásos álpályázatok nem jelentenek valódi versenyt, ezek köre a jövőben nőhet. A közbeszezések többsége valójában egyszereplős: Szoros a kapcsolat a politika és a piaci szereplők között. A szabályoknak formálisan megfelelő pályázatok is korruptak, még akkor is, ha a közbeszerzésekkel kapcsolatban 2009 óta az ügyészség nem észlelt korrupciót.
Tóth Csaba bírálta, hogy az új közbeszerzési törvény elfogadása előtt a költségvetési törvényben már rögzítik az értékhatárokat.
Vejkey Imre a kereszténydemokraták vezérszónoka. A tervezet az irányelvnél szigorúbb átláthatósági feltételeket szab. Csökkennek a jogrovoslati díjak. Az átültetés két lépésben valósul meg. Az elektronikus közbeszerzésekre vonatkozó részek később lépnek hatályba, ennek részleteit rendeleti úton dolgozzák ki.
A védelmi- biztonsági célú beszerzésekre külön irányelv létezik. A törvény pontosítja az üzleti adatok körét. Az összeférhetetlenségnek a szerződés teljes szakaszában érvényesülnie kell. A szerződések módosítása nem irányulhat a kockázatok indokolatlan átvállalására. A törvény a közbeszerzési hatóság részére lehetővé teszi a hatósági eljárást. Az offshore kizárások köre kiegészül. A jogtalan előnyök keresése három évre kizárná az ilyen előnyök megszerzését megkísérlő ajánlattevőt.
A legalacsonyabb ár csak akkor választási szempont, ha a minőségi szempontok kizárhatók. A KDNP szerint nő az átláthatóság és gyorsulnak a közbeszerzések.
Apáti István a Jobbik vezérszónoka szerint lehet, hogy gyorsabb lesz, de semmiképpen sem lesz átláthatóbb a közbeszerzés; a törvény számos új bonyolítást tartalmaz.
Általánossá vált a túlárazás, amiből pártállami kasszák és magánzsebek híznak. Sajnos ezt csak titkosszolgálati eszközökkel lehet feltárni, bár ehhez, az offshore-cégek esetén, egy egyszerű telefon is elég. Amíg a túlárazás révén tartalékok vannak a rendszerben, amiből vissza lehet osztani, addig nincs remény arra, hogy a korrupció hétfejű sárkányának egyik fejét is levágjuk. E nélkül viszont minden csak "lepapirozás" marad. A túlárazás megakadályozására költségkorlátokat kellene alkalmazni a közbeszerzéseknél a szakmai szervezetek bevonásával és ellenőrzésével, bizonyos rugalmasság biztosítása mellett.
Ezermilliárdokról van szó, ami valóban a gazdaság motorja lehetne, ha nem sülne be folyamatosan ez a motor. Az elektronikus közbeszerzés határideje 2017, a nem állami szereplőknek 2018 - tájékozatott a Jobbik vezérszónoka. A meghívásos, három ajánlattevős pályázatok esetén nem bontják ki a valóság minden, fontos részletét. A meghívásos pályázatoknál a szereplők számát legalább ötre kellene növelni a Jobbik szerint. A részletrebontás és az egybeszámítás szabályait fellazítva a Fidesz 2010 óta a lecsökkentett értékhatárok mellett is tág teret ad a közbeszerzés nélküli beszerzésnek - mondta Apáti István.
Legalább az alacsony értékhatároknál a kkv-knak kizárólagos részvételt kellene biztosítani - véli a Jobbik. Az ellenzéki párt az ajánlattevők számára megfizethető dokumentáció érdekében a dokumentáció értékhatárának a maximalizálását is indokoltnak tartaná, különösen a kkv-k és a kistelepülések esetén.
Egy ponton túl, a határidők szigorítása nem segít, hanem a pályázat minőségének a rovására megy. A 70 százalékos referencia még mindig túl magas, főleg úgy, hogy a kkv-k kifizetései akár fél évet is késhetnek.
Nem feltétlenül kell minden fogalmat átírni. Az öntisztázást a Jobbik a bíróságokra bízná és nem érti, hogy miért nem lehet az ár alapján elbírálni a pályázatokat olyan esetekben, amikor konkrét kiírásról van szó: az építési beruházások jellemzően nem ilyenek. A szociális szempontokat a Jobbik támogatja, az építési beruházások csodákat művelhetnének a munkahelyteremtésben. Itt szemléletváltásra lenne szükség: A gépesítést csak ott kellene alkalmazni, ahol az emberek nem tudják elvégezni a munkát. A közmunkából így valóban lenne átjárás a valódi munka világába.
A 3000 önkormányzat döntő többsége nem rendelkezik a megfelelő kompetenciával. A pénzügyi, gazdasági szakemberek mellett kevés a közbeszerzési gyakorlattal bíró szakember.
Milyen alapon tartoznak kivételi körbe a politikai kampánybeszerzések? - kérdezi a Jobbik vezérszónoka. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó a jövőben felelős akkreditált tanácsadó lesz; képesítésének feltételeit rendeletben határozzák meg, amit Apáti István "pult alatti jogalkotásnak" nevezett.
A közzétételi kötelezettséget szankcionálni-, nem elvárni kell. A konkrét jogsértést is érdemes definiálni, mivel a versenytársak nem fogják tudni összehasonlítani az ajánlatokat. A Jobbik jelen formájában nem támogatja a javaslatot.
2010 óta ez a Fidesz második közbeszerzési törvénye. A törvénymódosítást egyedül a Fideszen belüli bandaháború indokolja - véli Schiffer András. Reméli támogatásra talál az LMP azon módosítása, hogy a kormánytagok és polgármesterek rokonai nem pályázhatnak és nem is befolyásolhatják a kiírás műszaki tartalmát, mint történt a világítási pályázatoknál. Kiváncsian várjuk, hogy a Fidesz-KDNP betartja-e Orbán Viktor szavát - kezdte felszólalását.
Óriási a korrupciós nyomás, éppen ezért a közbeszerzés az egyik pont, ahol a pénzszivattyút le kell állítani. A másik szempont a gazdasági célok támogatása. Ebből a szempontból azt lehet mondani, hogy a jelenlegi törvény nem kkv-barát.
A 30 legnagyobb nyertes a kormányváltáskor helyet cserélt a korábbi 30 legnagyobb nyertessel - derült ki egy korrupcisó felmérésből. Magyarul, 2010 előtt és utána ugyanaz a játék folyt: Az aktuális elit a közbeszerzést a saját oligarchái feltőkésítésére fordította. Nincs hatékony eljárás. Tíz beszerzésből hét korrupt, de ezt lehetetlen bizonyítani; a túlárazás akár 25 százalékos is lehet. Ezek a pénzek hiányoznak az iskolákból és az egészségügyből. Az átláthatóság számottevően csökkent az utóbbi években - állapítótta meg a Korrupciókutató Központ vezetője.
Az uniós forrásoknál még magasabb a korrupció aránya. A rendszerváltás óta ez a negyedik törvény. Nő a kiszámíthatatlanság, ami szintén a zavarosban halászóknak kedvez. Az új közbeszerzési törvény is tágra nyitja a rendeletalkotás lehetőségét. Magyarország a közbeszerzési tanácsadók paradicsoma, a tanácsadók kiválasztására azonban nem kell közbeszerezést kiírni.
Innovatív csatornák és utak fognak épülni, innovatív szökőkutakkal. A jogosulatlan adatszerzés gyanújával már elég ahhoz, hogy bárkit ki lehessen zárni, ami tág teret ad az eljárások manipulálására, a személyre szabott pályáztatásra.
Magyarország akkor lesz élhető hely, ha nemcsak a pénzbehajtásnál, hanem a közpénzek elköltésénél is a legmodernebb információs és átláthatósági szabályok érvényesülnek. Arra van szükség, hogy ne a döntéshozók tisztességén múljon, hanem garanciális szabályok biztosítsák a közpénzek megfelelő elköltését.
Az LMP Lex Tiborcz törvénye megtiltaná, hogy az ajánlattevők befolyásolhassák a kiírásokat. Valamennyi dokumentáció legyen nyilvános! Az offshore cégeket teljes mértékben el kell tiltani a közbeszerzésektől, az alvállalkozók köre is legyen átlátható! A közbeszerzések gyorsítását tiltani kell. Az ajánlatok kiválasztói vállaljanak felelősséget döntésükért. Ezen javaslatok egyike sem szerepel az új törvényben.
A tárgyalásos eljárások 60 százaléka egyszereplős. Ha nem az ár az egyetlen szempont, akkor az új feltételeket pontosan fel kell sorolni.
Továbbra sincs szankciója annak, ha a hivatalos személy a közzétételi kötelezettségének nem tesz eleget. Az LMP azt szorgalmazza, hogy a kötelezettséget elhalasztók kerülhessen börtönbe. A közadatokat továbbra sem nyilvánosak: online, könnyen kereshető adatbázisra van szükség. Az üzleti titok terén számos gumiszabály megmarad.
Bontás előtt megismerhető lehet a fedezet összege - idéz a törvényből Schiffer András. Miért nem teszik kötelezővé? - kérdezi. A jogi szolgáltatások miért kerültek ki a közbeszerzési szabályok alól? Természetesen várom a cáfolatokat a kormánypárti képviselőktől.
Az LMP azt követeli, hogy a sáros cégeket zárják ki a pályázatból, mert a mérlegelési jogkör felhívás korrucióra. A kartellezők és az alvállalkozókat ki nem fizetők takarodjanak a közbeszerzésektőlT
A magas jogorvoslati díjakkal akadályozzák meg a kereseteket, a jogorvoslati szabályok teljes egészében a rendeleti szabályozás körébe tartoznak.
Uniós ajánlás az integritási megállapodás, amelynek keretében egy független szereplő vizsgálhatná a közbeszerzéseket - az LMP mindenképpen alkalmazná az ajánlást.
Az új közbeszerzési törvény az új nemzeti burzsoázia révbe érését és feltőkésítését szolgálja. Fel lehet sorolni azt a tucatnyi családot, akiknek az érdekében Önök kormányoznak - fogalmazott Schiffer András.
Magas, húsz százalékos állami bürokrácia. Távol kerültünk a söralátéttől, elképesztő a bürokrácia - idézi Lázár szavait az első független felszólalóként Varjú László. Ezekkel mind egyet lehet érteni az ellenzéki frakciókból.
A szuverenitásunk egy részéről lemondtuk - hangsúlyozta a miniszter, de az elvek 25 éve nem változtak. Mit biztosítanak Önök? Kezdjük az átláthatósággal és a nyilvánossággal. A becsült érték megemelése a kézi- és meghívásos beszerzéseknél a maffiaállam működésének felel meg: Úgy működik, hogy "hozz magaddal még két vállalkozót!". Varjú László becsült értéknek a legmagasabb piaci értéket javasolta.
Az értékelési szempontok tág teret engednek a szubjektív értékelésnek és ezzel a korrupciónak és szembemennek valamennyi korábban felsorolt elvvel. Beláthatlan következményekkel jár az ajánlatok szerződéskötés utáni módosítása, amit az uniós bírósági gyakorlat is tilt, és felelslegessé teszi az egész közbeszertést.
A kkv-k számára a törvény rosszabb helyzetet teremt, az új szabályok továbbra is a kizárásukat szolgálják. A nemzeti eljárási rend elfogadhatatlan - összegzett Varjú László.