Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A tanítás elindult, a forgalom megnőtt, miközben a főváros budai oldalán számos építkezés akadályozza a közlekedőket.
A Belvárosból a Szépvölgyi út közelébe igyekszünk. Lali biciklivel, Tamás és Gábor személyautóval, Imre pedig a BKK járműveivel indul útnak.
A mobilitási héthez kapcsolódva többször rendeztek már Budapesten olyan versenyt, ahol összemérték, hogy közösségi közlekedéssel (például vonattal) vagy autóval gyorsabb-e a haladás. Csakhogy ezeken egy vasúti megállóból egy másik állomásra kellett eljutni, ráadásul pont akkor, amikor éppen indult a vonat. Így általában győzött is a vasút.
Csakhogy a legtöbb ember nem pont mondjuk Rákoskerten lakik, és nem pont a Keletinél dolgozik, ráadásul adott időpontra akar beérni, nem akkor, amikor a vonat jön. Bármennyire kívánjuk is tehát a közösségi közlekedés sikerét, akkor igazságos a mérés, ha nem a megállóból indulunk. Bizony a valós BKK-s utazásokhoz hozzátartozik a rágyaloglás és a várakozási idő is.
Ezért mi a város egy véletlenszerűen kiválasztott pontjáról indultunk kerékpáral, autóval és tömegközlekedéssel az első tanítási nap reggelén.
Magamtól a 9-es busszal mentem volna; a Fővám tértől nincs messze a Kálvin téri megálló. A Google Térkép menetrendtervezője viszont azt ajánlotta, hogy menjek át a Gellért térre, és az onnan induló villamospótló 17-es busszal utazzak. Persze így pont a fonódó villamos építése miatt feltúrt budai oldalon kell menni, meglátjuk mennyire lesz dugó.
Villamossal akartam menni a tesztre, de látom az Astoriánál, hogy valami baj van, a tuja nem jár. El fogom késni már az indulást is! De nem, azonnal indul a pótlóbusz, így pontosan odaérek a találkozóra.
Hiába lakom a Fővám tértől 2 percre, reggel fél 7-kor kelek, hogy odeérjek a versenyre. Tegnapra ígértem meg a barátnőmnek, hogy nála alszom, így a MOM Park fölött kezdtem. Innen hazagurulni viszont gyerekjáték reggel 7-kor. Csak egy mellékutcában és az Alagútban dudáltak le, amikor az úthibákat kerülgettem.
Keményre fújtam a kerekeket. Ha nem üt el a villamos, akkor Tevant tuti lehagyom. Attól viszont tartok, hogy sehol se lesz dugó, és akkor kocsival lehagynak.
Fehérben és feketében sétálnak a diákok a Fővám téren, miközben a Molnár utca felé tartunk, ahová megbeszéltük a találkozót. Szerencsére engem nem érint egy ideje az ünneplős évkezdet, de egyik ismerősömmel beszéltük, hogy milyen mélyen megviseli az embert az iskola. A mai napig vannak olyan álmaink, hogy aznap van az érettségi, de elfelejtettük, és nem tanultunk semmit. Pedig ez már több mint 10 éve volt.
Mielőtt a fonódó miatt szétcseszték volna a budai rakparton a bicikliutat, ott jártam. Most már a pesti oldalon, és a Margit hídon megyek át. A budai oldalon pedig az utolsó kilométereken járdázom.
Már indulnánk, de egy kukásutó elfoglalja a szűk Molnár utcát. Még rákoskeresztúri élményem, hogy minden kedden végignézte egy busznyi utas, ahogyan a kukásautó az egész utcában begyűjti a szemetet. Előzni ugyanis nem lehetett.
Gáborral reménytelennek látjuk a budai közlekedést, ezért ahelyett, hogy felhajtanánk a Szabadság hídra, inkább az Astoria felé vesszük az irányt. Elsőre ez sem tűnik jobbnak, a Kálvin térig áll a sor. Szendvicset pakoltunk, hosszú útra számítunk.
Csoportos szelfi a Molnár utca Fővám téri torkolatánál, és indulás. Lali teker a Molnár utcán északra, az autósok pedig végig a Kiskörúton. Én az esélytelenek nyugalmával indulok a Szabadság híd felé.
A Sörháznál egy irodát bontanak, ahonnan kiáll egy sittet szállító kamion. A szűk utcában ez lelassít, mert ki kell kerülnöm az álló kocsikat. Hasonló a helyzet a Molnár utca végén, ahol bontják az épületeket. Itt inkább kimegyek a Március 15. tér felé, ahol csak a járdán tudok a rakpart felé menni, ahonnan van bicikliút.
Közhely, Budapest a Dunáról a legszebb. Reggel óriási a bringaforgalom a Szabadság híd járdáján, de furcsa módon csak szemből, azaz Budáról pestre suhannak el mellettem a kerékpárok.
A Váci utca felé kellene menni szabályosan, de nem akarom a macskaköveken szétrázni a vesémet, ráadásul ott időt is vesztenék a kocsival szemben. Reggel szinte teljesen üres a Korzó, simán végig lehet tekerni.
Már lefelé andalgok, túl a híd felén, amikor megnézem a BKK Futár appjában, hogy egy perc múlva indul a 17-es. Ha lekésem, 7 perc múlva megy a következő, és teljes szégyenben marad a közösségi közlekedés. Úgyhogy sport következik.
Itt is lelassít, hogy a teljes buszsávot elfoglalja egy indexelő kocsi. A belső sávban állnak, így még azokat is ki kell kerülnöm, hogy átérjek a Széchenyi téren.
Általában egy órával később járok erre, amikor már szinte teljesen üres a Kossuth tér. Most viszont alig tudom kerülgetni a kiskosztümös kisasszonyokat. Aki meg ezt a hülye követ teszi a bicikliút alá, az megérdemelne egy pofont.
Elérem az FKU-906-os alacsonypadlós Volvót, és indulunk is a Gellért téri végállomásról.
Kár, hogy pont 1 perc alatt végigmegyek rajta, és jön a Jászai, ahol ilyenkor nincsenek egymáshoz hangolva a gyalogoslámpák. Pont 3 kilométert tekertem eddig.
Hipp-hopp, a hosszú sor ellenére már az Astorián vagyunk, éppen kezdeném dörzsölni a kezem, hogy esélye sincs Imrének és Lajosnak, amikor hanyagul azt mondja nekem Gábor: „Ja, reggel hallottam a rádióban, hogy az Astoria és a Deák között baleset volt, le van zárva az egész.” Idáig viszont szépen jöttünk.
Még ülőheyek is maradtak a 17-esen, és ez végig így is maradt.
Innen a legszebb a város. Látszik a Parlament, a Vár és a Gellért-hegy is. Én viszont a gyalogosokra figyelek, akikből szerencsére most nincs annyi, mint később vagy délutánonként szokott.
Szerencsére mások is hallgatnak rádiót, úgy tűnik, mindenkit elijesztett a baleset. Már a Deákon vagyunk, autó, baleset sehol.
A Várkertbazárnál elvileg ki vannak tiltva a magánautók, így persze dugónak nyoma sincs.
Forgalom nincs ugyan, de a díszkövön csak 20 km/h körüli sebességgel mehetünk.
Elértem a Clark Ádám teret, torlódásnak eddig nyoma sem volt. Az önkéntes hozzáértők szerint most jön majd a kritikus szakasz.
De az Elvis Presley park mellett meg főleg. Egyébként Selah Sue megy a fülesemben, most épp a Together.
Mellettem bőszen épül a budai fonódó villamos. Azt ígérik, karácsonyra kész lesz. Vajon villamossal mennyivel lesz gyorsabb ugyanez a táv, mint busszal?
Egy kicsit járdázom, majd az uszoda előtt újra az úton, majd megint járda.
„Na, most jön majd az üldögélős rész” – mondja Gábor, miközben közeledünk a Nyugati tér felé. Hatalmas meglepetés ér minket, sehol senki, pár perc alatt a Margit hídon is átmegyünk. Minden reggel erre megyek, de ennyire kevés autót régen láttam.
Túrják az utat. Alig tudok átvergődni az Ürömi útra.
Az Ürömi már kicsit meredek, de gyorsabban lehet menni biciklivel, mint kocsival.
A többiek lassan beérnek, de nekem sincs okom panaszra, a busz tartja a menetidőt. A Batthyány téren vagyunk.
A Szépvölgyin a felújítás előtt vagy 5 perc alatt jutottam át. Két lámpát is meg kell várni, hogy pirosra váltson a kocsiknak, így csak az után lehet átérni a túloldalra. Most ez 5 másodperc.
Már az Árpád fejedelem úton vagyunk, még akár nyerhetünk is – mondtuk egymásnak meglepve.
Lelakatolom a bicóm, és megyek is be. Megjelent az első Magyar Idők, alig várom, hogy elolvassam.
Néha már-már olyan, mintha torlódának előttünk a kocsik, de nem, a megállóknál elfogynak előlünk, a forgalom miatt gyakorlatilag nem kell lassítanunk.
Megcsörrent a telefonom, Lali hív, hogy ő már bent van. 18 perc az ideje, miközben mi csak araszolunk a Lajos utcában. A Szépvölgyi út le van zárva, ezért nekünk kerülni is kell a Cserfa utca felé. Remélem azért Imre nem aláz meg minket azzal, hogy ő is előbb ér be.
Az Árpád fejedelem útja fel van túrva, egy szakaszon csak egy sáv van, mégsem alakul ki dugó.
Elérkeztem a teszt legizgalmasabb részéhez. A sofőr mellett egyensúlyozva próbálok fotókat készíteni úgy, hogy ne zavarjam a kilátását. Hátha sikerül némi torlódást megörökíteni. A derék vezér persze látja, mit ügyködök. Többször is beadja a "Tessék mindig kapaszkodni!" kezdetű szignált. Majd egy igazán erőteljes fékezés következik. Bár mindkét kezem foglalt, kiváló lábmunkával dolgozom föl a fölösleges mozgási energiát, majd a végén finoman rátámasztok az üvegre, de nem fejelem le a szélvédőt, úgyhogy minden rendben.
Mielőtt akár véletlenül az jutna eszembe, hogy a derék vezér szándékosan próbált feldönteni, gyorsan a segítségemre siet, kikopog a fülkéből, és elmagyarázza egyrészt, hogy ő sem fotózza az én munkahelyem (stimmel, én se az övét), másrészt azt, hogy egy hirtelen bevágó motoros miatt kellett fékeznie.
A Zsigmond téren egy picit várni kell, de nem mondható nagynak a dugó. Különben is, mindjárt leszállok.
Beértünk! Illetve…. csak én, engem Gábor kirak a szerkesztőségnél, ő pedig elkezd parkolóhelyet keresni. Ez feleannyi időt vett igénybe, mint a tényleges utazás.
Amióta fel van túrva a Szépvölgyi út, rászoktam arra, hogy eggyel előbb, a Zsigmond tér nevét viselő megállóban szállok le, és az Ürömi úton sétálok föl a szerkesztőségbe. Így teszek most is, miután kedvesen elköszönünk egymástól a kedves sofőr bácsival.
Az út utolsó szakasza, séta a szerkesztőségbe. Persze ez a bő tízperces út eleve esélytelenné teszi, hogy tömegközlekedéssel hamarabb beérjünk ezen a távolságon és ilyen forgalmi körülmények között, mint kerékpárral vagy autóval. De nem is lehet ez a cél, a közösségi közlekedés jó esetben versenyképes, vagyis nem sokkal lassabb.
Beérek, a liftben mellém száll Szabó Gábor fotós, most sofőr, és magyarázni kezdi, hogy ők már rég itt vannak, csak parkolt. Aha. Hát szerintem meg az is hozzátartozik az úthoz, úgyhogy 40 perces eredménnyel valójában döntetlenre hoztuk ki. Én és a BKK.
Ahogy az várható volt, viszonylag rövidebb távon, a budapesti belvárosban a bicikli verhetetlen sebességben: Lali 20 percen belül teljesített. Autóval 27 perc alatt érte el a szerkesztőséget a két kolléga, de a parkolóhely keresésére fordított idő ebben nincs benne. Ha azt is beszámítjuk, pont annyi, azaz 40 perc kellett, mint tömegközlekedéssel és gyaloglással. Dugónak szinte nyomát se láttuk.
