A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Orbán Viktor nyitja az őszi szezont

Események

Merényletek Párizsban - Orbán Viktor felszólalása az Országgyűlés plenáris ülésén
Orbán Viktor: A kvóta meghívó a menekülteknek
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka. Orbán azt mondta, hogy a népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy, ezért "ne kockáztassuk Magyarország jövőjét. Azt is mondta: az EU-nak fel kell ébredni. A miniszterelnök továbbá fel fog lépni a naív bevándorlási politikával szemben. Inkább önvédelmi migrans politika kell. A bevándorlók pedig áldozatok, ezért a segítséget oda kell oda vinni és nem a bajt idehozni.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül46 bejegyzés
14:43
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Minden frakció reagálhat majd

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka. A házelnök napirendi javaslata alapján a kormányfő 13 órától szólhat képviselőtársaihoz, amire valamennyi frakció reagálhat majd.

14:47
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Új ellenzéki képviselők

Két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét: a Jobbik padsoraiban Pintér Tamás váltja Novák Elődöt, a párt korábbi alelnökét, míg az LMP-ben Schiffer András volt frakcióvezető, társelnök helyét Hadházy Ákos Ányos veszi át.

Hadházy Ákosnak ma lesz az első munkanapja a parlamentben Forrás: MTI/Bruzák Noémi
14:55
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Új tagot választhatnak a monetáris tanácsba

A képviselők a mandátumigazolások után új tagot választanak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába, amire azért van szükség, mert Bártfai-Mager Andrea távozott a testületből, mivel postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos lett. A tanács új tagja Kardkovács Kolos, a jegybank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatója lehet, akinek jelölését a Fidesz-frakció egyhangúlag támogatta.

14:58
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Gyülekeznek a képviselők

Már gyülekeznek a képviselők az ülésteremben.

15:02
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Késés

Késéssel kezdődik a parlament őszi ülésének a kezdete. Kövér László házelnök még nem érkezett meg. 

15:11
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Még mindig nem jött meg Kövér

Továbbra sem érkezett meg Kövér László, így az ülés sem kezdődik. 

15:16
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Negyedórás késés

Már több mint negyedórás késésben van az Országgyűlés. 

15:16
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik

Megjött Kövér László, kezdődik.

15:18
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Lengyel vendégek

A házelnök köszöntette a lengyel szenátus elnökét és kíséretét. 

15:19
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Új frakcióvezetők

Kövér bejelentette, hogy Schmuck Erzsébet az LMP, és Volner János a Jobbik frakciójának a vezetője lett. 

15:21
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: Sűrű hónapok vannak mögöttünk

Orbán Viktor napirend előtt azt mondta, hogy sűrű hónapok vannak mögöttünk, az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból, terrortámadások történtek az unióban, és itthon is haladtak a dolgok. Ma általános európai életérzés, hogy zűrzavaros időket élünk. 

15:23
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Sokkal többen dolgoznak, mint 2012-ben

A miniszterelnök szerint munkás évek állnak mögöttük, a pénzügyeket rendbe tették, az áremeléseket és munkanélküliséget megfékezték. Visszafizették a szocialisták által fölvett hiteleket, és növekszik az emberek keresete - mondta Orbán. A rezsicsökkentés eredményeit megőrzik, és segítik a családokat. 2012 óta 450 ezer fővel dolgoznak többen, miközben jelentősen csökkent az állástalanok száma.  

15:26
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Egyre többet keresünk

Ha munka van, minden van - mondta Orbán. A miniszterelnök szerint a hazai gazdasági növekedés míg 2012-ben negatív volt, addig idén két százalék fölött lesz, miközben az államadósság is csökkent. Saját erőnkből, és nem a felvett hiteleknek köszönhetően felfelé kapaszkodnak a bérek - tette hozzá. A bruttó átlagkeresetek négy év alatt 40 ezer fölött nőttek. 

15:27
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: Végre van jövőnk

Még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk, mivel el kell érni, hogy a megélhetéshez szükséges költségek ne jelentsenek gondot a családoknak. Előrébb tartunk, mint négy éve - mondta a miniszterelnök. Orbán szerint végre megint van jövőnk. 

15:29
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vészterhes idők

Orbán Viktor szerint Európa vészjósló időket él át. Ha nem lesz képes határozott válaszokat adni a fenyegetettségekre, akkor hiába büszkélkedhetünk az elért eredményekkel. 

15:32
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

A naivitás okozta a problémát

Nem London okozza a fejtörést, hanem Brüsszel. A brexit oka a brüsszeli vezetők politikája - mondta Orbán. Most nem belső leszámolásra, hanem értelmes vitákra van szükség. Nemcsak a britek elégedetlenek Brüsszellel, hanem az egész európai kontinens. Ami Belgiumban, Franciaországban, Németországban megtörtént, az bárhol megtörténhet az unióban. Orbán szerint a hagyományos európai pártok naivitással válaszoltak a bevándorlásra, ami óriási hiba volt. Ma ez a naivitás általános Brüsszelben - tette hozzá.  

15:33
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: Nemzetállami Európa kell

A dolgok maguktól nem fognak megjavulni, csak súlyosbodni, ezért az EU-nak fel kell ébrednie. Pozsonyban az uniós csúcson azt fogjuk javasolni, hogy Európát a tagállamok alapján kell megerősíteni, így a nemzetállamok Európáját támogatjuk. 

15:34
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Közös uniós hadsereget akar Magyarország

Európának vissza kell szereznie a versenyképességét - mondta Orbán. Nem kilépni akarunk, hanem meg akarjuk javítani azt, ami nekünk fontos. Magyarország támogatja a közös európai hadsereg felállítását - mondta Orbán. 

15:37
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: Nőni fog a migrációs nyomás

Ha a korábban nem látott népvándorlás folytatódik, és a brüsszeli politika folytatódik, akkor civilizációs katasztrófa lesz. Ez nem egyik napról a másikra zajlik majd, hanem lassan - mondta Orbán. Szép lassan egyre több lesz a muszlim, és nem fogunk ráismerni a kontinensre - tette hozzá. Senkinek se legyen kétsége, a migrációs nyomás növekedni fog - mondta a kormányfő. 

15:39
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Csodálatos az élet Európában

A miniszterelnök szerint ma a Földön hárommilliárd ember él napi két dollárnál kisebb jövedelemből. 2050-ben Egyiptomban 138 millióan, Nigériában 390 millióan, Ugandában 98 millióan élnek majd. Mivel ezek az államok nem korlátozzák a területükön való áthaladást, ezért Európa kapuin dörömbölnek majd - tette hozzá. Minden belső bajunk ellenére Európa továbbra is egy csodálatos hely, és jó benne az élet.   

15:40
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: A segítséget oda kell vinni

A migránsok egyébként maguk is áldozatok, a hamis ígéretek politikájának az áldozatai - mondta Orbán. A miniszterelnök szerint olyan választ kell adni erre a kihívásra, ami észszerű és erkölcsös. A segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni - mondta a kormányfő. 

15:44
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Zuglóba kerülhetnek a menekültek

Kell a kerítés, és kellenek az Európán kívüli védett területek - mondta Orbán. A kvótanépszavazás értelme, hogy megváltoztassuk a brüsszeli bizottság által meghozott döntéseket. Van egy felső határ nélküli bevándorlószétosztási mechanizmus, ami egy matematikai képlet alapján osztja szét a bevándorlókat, valamint könnyíteni akarják a családegyesítés eddig sem túl nehéz folyamatát - mondta a miniszterelnök. Ha nem boldogulnak az országgal, akkor városi szinten osztják szét a menekülteket, így Salgótarjánban, Szegeden és Zuglóban oszthatják szét a menekülteket. 

15:45
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Településszintű szavazás

Az október 2-i népszavazás nem egy országos népszavazás, hanem településszintű népszavazás. Németországban is széttelepítik a menekülteket a települések között. Orbán arra kérte a településeket, hogy tiltakozzanak a betelepítés ellen. A miniszterelnök felidézte, hogy Martin Schulz beszélt arról, hogy ha az ország nem enged, akkor a baloldali települések között oszthatják szét a migránsokat. 

15:48
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Tóth Bertalan: Milliók élnek létminimum alatt

A frakciók közül elsőként Tóth Bertalan (MSZP) reagált. A politikus szerint négymillióan élnek a létminimum alatt, miközben egy szűk réteg gazdagodik. Több százezren dolgoznak külföldön és közmunkában - tette hozzá. Betöltetlen álláshelyek az oktatás problémái miatt vannak.   

15:52
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Aljas hazugságokról beszélt az MSZP

Az MSZP frakcióvezetője szerint miközben világszinten csökken az olaj ára, akkor nálunk növekszik. A politikus szégyennek nevezte, hogy a paralimpikonok feleannyit kapnak az érmekért, mint a sima olimpikonok. Tóth Bertalan aljas hazugságoknak nevezte Orbán Viktor kijelentéseit a kötelező betelepítési kvótáról. 

15:55
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Bojkottra szólított föl Tóth Bertalan

Tóth Bertalan szerint a letelepedési kötvények haszna a Fidesz-közeli üzletemberek zsebében landolt. Orbán belülről bomlasztja az uniót, ami Oroszország érdeke - tette hozzá. A menekültválságot komolyan kell venni, és nem szabad gyűlöletet kelteni, ezért az unió az egyetlen hatékony eszköz a menekültválság megoldásában. Tóth Bertalan szerint a Fidesz több mint 10 milliárd forintot költ kampányra, és arra kért mindenkit, hogy ne menjenek el szavazni.  

15:58
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vona: Nem akarunk multikulturális társadalmat

A Jobbik nevében Vona Gábor reagált a miniszterelnök felvetésére. A Jobbik elnöke szerint a multikulturális társadalom Nyugaton már kialakult, ezért Kelet-Európának arra kell szavaznia, hogy mi nem akarunk ilyen társadalomban élni. A politikus szerint elég furcsa volt, hogy Orbán burkoltan megfenyegette a baloldali vezetésű településeket. A baloldal migrációpárti viselkedése azt mutatja, hogy nem is akarnak 2018-ban választást nyerni. 

15:59
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Adu ász Brüsszel kezében?

A népszavazás egy drága megoldás - mondta Vona. Ennek a népszavazásnak a tétje, hogy jogilag érvényes lesz-e, vagy nem. A Jobbik azt szeretné, hogy jogilag érvényes legyen. Ha nem lesz érvényes a népszavazás, akkor Brüsszelnek adunk egy adu ászt a kezébe - mondta a Jobbik elnöke. 

16:02
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vona lemondatná Orbánt

A Jobbik elnöke szerint Orbán hazárdjátékot játszik a népszavazással, és ha nem lesz érvényes, akkor annak a miniszterelnök esetében is következményének kellene lennie. Orbánnak le kell mondani, ha nem lesz érvényes a referendum - tette hozzá. A politikus szerint az ország szempontjából a kormányzati korrupció jelenti az igazi problémát, ez az igazi terrorizmus. Ez a közvetlen oka, hogy ennyi ember elhagyja az országot - mondta Vona Gábor.  

16:05
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

A szegénységről beszél az LMP

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy az ország legfőbb problémája a szegénység és a társadalom kettészakadása. A Fidesz minél inkább a víz alá akarja nyomni az alsó-középosztályt - tette hozzá. A KSH szerint a társadalom közel harmada él szegénységben, ami az unióban az ötödik legnagyobb arány. 

16:07
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs közel a válság megoldása

Az LMP szerint a migráció mellett a környezeti válság mélyülése a másik fő probléma. A kormány plakátkampánya csak gyűlöletet kelt a társadalomban és az emberek között. Schmuck szerint az unió nem került közelebb a migrációs válság megoldásához. Korlátozni kell a globális kapitalizmust - javasolta az LMP, akik szerint így lehetne megoldani a migrációs válságot.  

16:10
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Saját hatáskör

A gazdasági bevándorlók esetében minden államnak a saját hatáskörében kell döntenie - mondta Schmuck Erzsébet. Az LMP szerint a kormány minden biztonsági ellenőrzés nélkül juttatott bevándorlási kötvényt rengeteg embernek, ami azt mutatja, hogy csak a pénz számít a kormánynak. 

16:13
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Kósa: Nem uszít a Fidesz

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője gratulált Schmuck Erzsébetnek, hogy előre megírt, felolvasott szöveget osztott meg a képviselőkkel. A migráció és az ezzel kapcsolatos álláspontok a nyári hónapok vezetői témái voltak. Nem uszítóak a Fidesz állításai - mondta Kósa. A politikus emlékeztetett a 2004-es kettős állampolgársági népszavazáára, amikor szerinte a szocialisták egy szomszéd ország ellen uszítottak. 

16:15
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Schulz Szegedre telepítene bevándorlókat

Kósa Lajos arról is beszélt, hogy az Eurostat adatai arról szólnak, hogy az ország 95 százaléka jobban él, mint hat éve. A Fidesz frakcióvezetője felidézte, hogy Schulz arról beszélt, hogy Szegeden befogadják a menekülteket, ez ellen nem tiltakozott az MSZP, ezért ezt úgy lehet értelmezni, hogy támogatják. Nem a problémát kell Európába hozni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol válság van.

16:17
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Kósa: Farizeus módon viselkednek a szocialisták

A Fidesz frakcióvezetője arra is emlékeztetett, hogy az MSZP több esetben nem támogatta azokat az előterjesztéseket, amelyek a magyar hadsereg külföldi szerepvállalásairól szóltak. Farizeus módon viselkednek a szocialisták - mondta Kósa.  

16:20
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Bájos összhangot lát Harrach

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője bájosnak nevezte azt az összhangot, ami szerinte a baloldali újságírók és a baloldali politikusok között van. A migránsinvázió mindazt veszélyezteti, amit az utóbbi években elért Magyarország, de ezenfelül azt a közös kultúrát is, ami Európában kialakult, mint az emberi méltóság védelme és tisztelete - mondta.

16:23
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Harrach: Emberséges önvédelem kell

Harrach Péter szerint, ha egy idegen kultúrából jött ember elfogadja a kultúránkat, akkor az nem probléma. Az emberi életet mi közösségben képzeljük el, az individualizmusnak nincsen mondanivalója a családról és a különféle közösségekről. Ebben a helyzetben önvédelemre van szükség, de csak emberséges önvédelemre - mondta Harrach. 

16:26
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Mindent megteszünk

A KDNP frakcióvezetője arról is beszélt, hogy az ország a lehetőségeihez képest mindent megtesz, hogy a válságos régiókban segítsen. Felelősek vagyunk minden emberért, a legbelül azok vannak, akik a legközelebb állnak hozzánk. Ha ezeket betartjuk, akkor megvalósul az önvédelem szempontja - tette hozzá. 

16:29
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Erre kérte az LMP-t Orbán

Orbán Viktor viszonválaszában elmondta, akik azt állítják, hogy nem javult az ország helyzete, azok tudják, hogy hazudnak. A miniszterelnök szerint a hazai jövedelmi különbségek lényegesen kisebbek, mint az unió legtöbb tagállamában. A kormányfő azt kérte, hogy az LMP ne terjessze a defetizmus ideológiáját, miszerint nem lehet védekezni a népvándorlás ellen. 

16:31
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Kik finanszírozzák a népvándorlást

Orbán Viktor szerint óriási károkkal járhat, ha azt terjesztik, hogy nem lehet védekezni a népvándorlás ellen. Nem fogjuk letenni a fegyvert, és védekezni fogunk - tette hozzá. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a nyáron napvilágot látott, hogy kik és miért finanszírozzák a népvándorlás megszervezését.

16:32
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: A Jobbik tele van korrupciós ügyekkel

A korrupciós ügyekről azt mondta, hogy a Jobbik tele van korrupciós ügyekkel, és így próbálják elterelni a figyelmet - mondta Orbán. Mindenkivel szemben föl kell lépni, és ha van tudomása ilyen ügyekről, akkor forduljon Vona a hatóságokhoz - tette hozzá. 

16:34
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Egyetértési pontok

A népszavazásról azt mondta a miniszterelnök, hogy van jelentősége annak, hogy egyes ügyekben egyetértési pontokat hozzanak létre a nemzettel. Orbán szerint nem tudták volna megalkotni a kettős állampolgársági törvényt, ha 2004-ben a népszavazáson részt vevők többsége nem mondott volna igent a kérdésre. Súlyos következményei vannak a népszavazásnak - tette hozzá. Emberek nélkül nem lehet megnyerni ezt a csatát. 

16:36
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Orbán: Miért becsülik le ezeket az embereket?

Orbán Viktor az MSZP fölvetéseire azt mondta, hogy nem érti, miért támadják a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat. Miért bántják ezeket az embereket? - tette föl a kérdést. Ők a magyar gazdaság és nemzet részesei, és óriási hiba az ő lebecsülésük - tette hozzá. 

16:39
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Keményen kiosztotta Orbán az MSZP-t

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy van egy vita, ami átszeli a hagyományos pártcsaládokat. Ez nem tűnt fel a szocialistáknak? - tette fel a kérdést a kormányfő. Ön téved - szegezte Orbán Tóth Bertalannak. Az Európai Bizottság döntött a felső határ nélküli szétosztási mechanizmusról - tette hozzá. "Hogyan jönnek ide vitázni, ha ezzel nincsenek tisztában?" 

16:41
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Brüsszeli tehetetlenség

Orbán szerint a nemzeti megoldások működnek a védekezésben, miközben a nemzetközi megoldásokra várhatunk. Még korábban felvetettük, hogy legyen közös európai megoldás a bevándorlás ellen, de mivel ez elmaradt, ezért építettünk kerítést - mondta Orbán. A brüsszeli tehetetlenség bizonyítéka a magyar kerítés - mondta a miniszterelnök. 

16:41
szeptember 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vége Orbán válaszának

Véget ért a miniszterelnök viszonválasza. Befejeztük a percről percre tudósítást. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!