A zord időjárásról is megkérdezzük Lázár Jánost
2017. április 20. 13:35
A Kormányinfón megkérdezzük a Miniszterelnökség vezetőjétől, hogy a zord időjárás miatt mekkora támogatásra számíthatnak a kárt szenvedett gazdák, valamint módosít-e a növekedési kilátásain a kabinet a várhatóan gyengébben teljesítő mezőgazdaság miatt.
Arról is érdeklődünk, hogy a kormány figyelembe veszi-e a munka törvénykönyvének módosítása kapcsán a szakszervezeti aggályokat, mivel szerintük a multik érdekeit nézi a kabinet.
Megkérdezzük majd Lázár Jánostól, hogy a kormány tervezi-e, hogy a védőnőkre is kiterjeszti az egészségügyi bértáblát, ha igen, akkor mennyivel nőhet a fizetésük 2018-ban?
Ismét késéssel kezdődik a Kormányinfó.
Továbbra sem érkezett meg Lázár János és Kovács Zoltán.
Kezdődik a Kormányinfó, de a névtáblákat összecserélték, majd visszacserélték.
Lázár János arról beszélt, hogy az egyik sajtótermék azt állította, hogy nem válaszolt egy kérdésre, miközben ott sem volt. Reméli, hogy most majd kiderül, hogy ki hazudott.
A Miniszterelnökség vezetője közölte, hogy a kabinet a 2018-as költségvetésről tárgyalt. A büdzsé azt mutatja, hogy stabilitás van, és kiszámíthatóság jellemzi a tervezetet. Június 15-én fogadhatják majd el a költségvetést - tette hozzá. A munkából élők költségvetése lesz a büdzsé.
Segít a munkavállalóknak és a munkát keresőknek a jövő évi büdzsé - mondta a miniszter. Lázár közölte, hogy módosítják a 2017-es büdzsét, de a parlament elé kerülnek a 2018-as adóváltozások is. 5 százalék lesz jövőre az internet áfája, míg a hal áfája is 5 százalékra csökken - tette hozzá. Minden tárca legalább annyit kap, mint tavaly, de várhatóan többet.
Lázár János arról is beszélt, hogy a földárverésekből befolyó jövedelmek az államadósság csökkentésére fognak elmenni. A büdzsé vitája május elején kezdődhet el - tette hozzá.
Magyarország komoly támadás alá került, mivel Európában többségben vannak azok az erők, amelyek szerint a kontinens problémáit a bevándorlás oldja meg. Lázár szerint ezek az erők Brüsszellel karöltve meg akarják szervezni a bevándorlást. Az európai határ megvédhető, és az tesz jót, ha nem engedjük be az illegális bevándorlókat - tette hozzá.
Az Európai Bizottság nyíltan kettős mércét alkalmaz, mert Ausztriát megdicsérik azért, mert megállítják a határon az uniós polgárokat, míg Magyarországot büntetik azért, mert megállítják az illegális bevándorlókat - mondta Lázár. A miniszter visszautasította azokat a támadásokat, melyek szerint náci haláltáborokra hasonlítanának a szerb határon lévő tranzitzónák.
Lázár János arról is beszélt, hogy Brüsszel további nemzeti szuverenitás elemeket venne vissza, így például az adómegállapítás jogát. A támadások mögött az európai szocialisták állnak - tette hozzá. Magyarországnak esze ágában sincsen, hogy kivonuljon az EU-ból, hanem átalakításban gondolkozunk - mondta a miniszter.
Május 2-án esküt tesz Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter - mondta Lázár. A hazai energiapolitikáról azt mondta, hogy a magyar áramfogyasztás 50 százalékát a paksi bővítésből kell előállítani, míg a maradék 50 százalékot zöldenergiából. A miniszter szerint a napenergia lehet a zöldenergia hazai alapja.
A paksi beruházás előkészítésének semmi akadálya sincsen, az összes uniós engedély megvan - mondta a miniszter. A kormány az unió támogatása mellett fogja fenntartani a paksi kapacitást, az üzemanyagot bárhonnan be lehet majd szerezni, így nem függünk Oroszországtól. Eddig 100 millió euróba került a paksi bővítés, aminek a forrása nem csak az orosz hitel lesz.
Lázár János arról is beszélt, hogy az új miniszter gyakorolja majd a paksi projektcég feletti felügyeleti jogot, de az Európai Bizottsággal a Miniszterelnökség tárgyal majd.
A kormány versenyképességi javaslatokat nyújtott be, így például az ipari áram bekötésének az ideje jelentősen csökkeni fog - mondta Lázár. A helyi adórendszerben is változások lesznek, például a helyi adót beszedő önkormányzat megállapodhat majd a helyi befektetővel az adóbeszedés ütemével kapcsolatban - mondta a miniszter.
A NAV megújulásával kapcsolatban azt mondta, hogy ez nem lesz egyszerű dolog. Lázár arról is beszélt, hogy 2018 nyarán már 60-90 ezer gyerek vehet részt nyári táborozásban.
A stratégiai kabineten döntöttek arról, hogy a kormány támogatja a civil törvényt. A kormány által támogatott szervezetekre teljes bevallási kötelezettség vonatkozik, míg körülbelül 100 külföldről támogatott szervezet esetében nincsen ilyen kötelezettség - mondta a miniszter. Ha nem szégyen külföldről elfogadni pénzt, akkor a bevallása sem szégyen - tette hozzá.
A nemzeti konzultációról azt mondta, hogy az egy kiállás. 12 nappal a kiküldés után 204 ezer ív érkezett vissza - mondta Lázár.
Az Európai Unió jogszabályai nem terjednek ki a CEU-ra - mondta Lázár, aki szerint a CEU egy offshore egyetem. A kormány semmilyen egyetemet nem akar bezárni, így a Közép-európai Egyetemet sem, de a CEU-val való jogviszonyát tisztázni kell.
A kabinet döntött a magyarországi kutakról, és vissza kell térni a 2010. január 1-je előtti állapothoz, így nem kell újabb engedélyt kérni a kutak fennmaradásához - mondta a miniszter.
A kormány újraszabályozza a jogtanácsosi tevékenységet, míg az ügyvédit pontosítani fogja - mondta Lázár.
A gazdasági kabinet üléséről azt mondta, hogy nehezen bírnak a multik megregulázásával, ezért is kezdeményeznek újabb tárgyalásokat a kereskedelmi törvény módosításáról. Több nagybefektető gyárépítési tevékenységét támogatja a kormány - erről is döntés született.
Jönnek a kérdések. 72 százalékra kell csökkennie az államadósság mértékének 2018-ban - mondta Lázár János egy kérdésre. Nem megbélyegzés a civil törvény, mert aki a közéletben részt vesz, az tegye ki a lapjait az asztalra - tette hozzá. Nem lehet azt tudni, hogy bizonyos zöldszervezetek miből tudnak Paks ügyében kampányt csinálni Európában - mondta a miniszter. Ha valaki részt vesz egy ügyben, akkor jogos tudni, hogy kinek az érdekében lobbiznak.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, hogy vegyesek az esélyeink az uniós harcokban, nem lehet kizárni, hogy ránk kényszerítik a kötelező kvótát, így akár pénzügyi büntetést is kaphatunk. Az uniós gazdasági források ügyével ez nem fog összekapcsolódni - tette hozzá.
Remélem, hogy végül a józanság győz, és nem lesz szocializmus, így megmarad a nemzeti szuverenitás az EU középpontjában - mondta Lázár. A bevándorlás váltja ki a kritikák többségét - tette hozzá.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, hogy nem a CEU-ügy miatt nem volt kormányülés a múlt héten, hanem mert kéthetente van.
Egy informatikai rendszer uniós vizsgálata kapcsán azt mondta, hogy a kialakításában döntő szerepe volt Dobrev Klárának, Gyurcsány Ferenc feleségének. A mostani kifogás 2010 előtti szerződésekre vonatkozik - tette hozzá. A kormány büntetőfeljelentést tesz ebben az ügyben.
Lázár János egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kormány a napenergia területén szeretne előrelépést elérni, mivel ott nincsenek ökológiai problémák. A legjobb miniszterek polgármesterekből lesznek - mondta Lázár egy kérdésre, ami a hatáskörét firtatta.
A miniszter egy másik kérdésre azt mondta, fontos, hogy a kormányban legyen képviselete a paksi bővítésnek. Ráadásul Süli János személye pártokon felül áll - tette hozzá.
Lázár János egy másik kérdésre elmondta, mindenkinek van joga tüntetni. A rendőrök példásan jártak el, és ha 2006-ban a szocialisták hasonlóan jártak volna el, akkor a társadalmi kohézió jelentősen nőtt volna. Nem szükséges a véleménynyilvánítás részének lennie annak, hogy állami épületeket festékkel dobáljanak meg - tette hozzá.
A miniszter elmondta, hogy nem a kormánynak kell szerveznie maga mellett demonstrációt, hanem ezt a civil társadalomnak kell kialakítani. A bevándorlás ügyében azonban szüksége van támogatásra a kabinetnek, de ennek a nemzeti konzultáció a megfelelő medre.
Olyan országban élünk, ami a választási kampány első részében van, indulatosak vagyunk, de nem kötelező olvasni vagy nézni televíziót vagy újságokat - mondta Lázár.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, hogy a hazai pártok által adott támogatások esetében a nyilvánosság megvan, az Állami Számvevőszék ezeket nyilvánosságra hozza. A külföldről származó támogatásokat az ÁSZ nem ellenőrzi - tette hozzá.
Nagyon helyes, hogy Kisvárdán és Felcsúton az utánpótlásra költenek, és hiba lenne, ha ezt megtagadnánk az ottani gyerekektől - mondta a miniszter. A sportegyesületek működésének a törvényességét is ellenőrzik - tette hozzá.
Továbbra sem kommentál Lázár János bírósági ítéleteket, és ezért arra kérte az újságírókat, hogy az illetékes bírókat kérdezzék meg, hogy miért döntöttek úgy, ahogy.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, a kormányt elsősorban azzal vádolják, hogy túl határozottan gyakorolja a hatalmat, ezért nem mond semmit azzal kapcsolatban, hogy nagyszombaton egyesek demonstráltak, de itthon a véleménynyilvánítás szabadsága mindenekfölött áll.
Egy kérdésre azt mondta, hogy a civil szervezetekkel a civil törvény előterjesztőinek kell egyeztetniük.
Lázár János arról is beszélt, hogy a kereskedelemben dolgozók jogairól nem sikerült megegyeznie. Támogatnám, hogy a vasárnapi munkavégzés ügyében legyen megállapodás, és mindenkinek havi két szabadnapja legyen, de egyelőre kisebbségben vagyok - tette hozzá.
A képesítés nélküli pedagógusok alkalmazása kapcsán azt mondta, hogy a tárca döntését a köznevelési kerekasztal is támogatta. Arról van szó, hogy mérnök-informatikus taníthat-e informatikát, de a gyógypedagógiai területen nem lesz olyan szintű liberalizáció, ami a gyógyító tevékenységet érintené.
A Budapest–Belgrád vasútvonalról azt mondta, hogy három szereplő lépéseit kell összehangolni. Ez nagyon bonyolult kérdés, ezért remélem, nem kapom meg ezt a "csődhalmazt".
A Jobbik–MSZP együttműködésről azt mondta, hogy a Jobbik esetében korábban a Magyar Gárda miatt volt vita, míg ma Soros György érdekében együttműködik a szocialistákkal. Mindezek alapján komolyan lehet-e venni a Jobbikot - tette föl a kérdést. Ez az erő korábban nemzetinek és radikálisnak tüntette föl magát, és a hitelesség és a megbízhatóság szempontjából fontosak a mostani ügyek - mondta Lázár. Számomra nagyon furcsa az az út. amit a Jobbik az utóbbi időkben bejárt.
Még nem dőlt el, hogy Orbán Viktor elmegy-e a jövő heti európai parlamenti vitára - mondta Lázár.
Lázár János arról is beszélt, hogy a jogvédő szervezetek keresik az ügyfeleket a határon, és több tízmilliárd forintot kellene fizetnie az államnak, ha a bangladesiek példája alapján mindenki perelne. Nem változik meg a főváros közigazgatása, mivel nincsen kétharmados támogatottság, valamint a politikai feltételek is hiányoznak - mondta Lázár.
Lázár János egy kérdésre azt mondta, hogy a közfoglalkoztatottság területén nem lesz érdemi változás a következő években. Körülbelül 100 ezer fő dolgozik az önkormányzatoknál közfoglalkoztatotti státuszban - tette hozzá. A következő öt évben körülbelül 50 ezer fővel csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma, mivel ők elhelyezkedhetnek a versenyszektorban - tette hozzá.
A rendőrség a fejlett jogállami viszonyokhoz alkalmazkodik a tüntetések során. Gyurcsány Ferenctől a demonstrálók már régen gumilövedéket kaptak volna - mondta Lázár. A rendőrség nem akar erőt demonstrálni, és nagyon jól kezelték az eddigi eseményeket. A tüntetők sokszor provokálják a rendőröket - tette hozzá.
Nem találkoztam olyan információkkal, amik szerint a kormány megbuktatására irányulnak az utcai tüntetések. A kormány számára tolerálható, hogy több tízezren demonstrálnak, és túl van pörgetve az egész ügy, mivel Nyugat-Európában ennél jóval gyakrabban vannak demonstrációk - mondta Lázár.
A kormány arra törekszik, hogy minden település számára megnyissa az utat a fejlesztéseknek - mondta az ózdi jobbikos ügyekkel kapcsolatban. A kormány minden településsel próbál jó viszonyban lenni, de attól, hogy nem szokványos a városvezetés, a kormánynak ezt tiszteletben kell tartani - mondta Lázár.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, hogy Altusz Kristóf már tárgyalt a CEU-ügyében. Mindenkinek be kell tartania a törvényeket, így a magyar törvények mindenkire vonatkoznak - mondta a miniszter. Nem a kormány csinált politikai vitát az ügyből, hanem a CEU. A Közép-európai Egyetemet nem érinti a törvény, és érthetetlen, hogy egy külföldi egyetem miért akar törvényfeletti pozíciót - tette hozzá.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, csak a törvényszéki végzéseket tekintik hivatalosnak a civil szervezeteket illetően.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, az, hogy tüntetnek egy kormány ellen, az az élet része. A gyülekezés jogát úgy kell gyakorolni, hogy az másokat ne sértsen, de ennek a mérlegelése a rendőrség hatáskörébe tartozik.
A kutatás-fejlesztésről azt mondta, hogy az arra fordított források nagyon jól hasznosulnak. A magyar középvállalatok nagyon jól teljesítenek ebben - tette hozzá.
A következő 5-10 évben a paksi beruházás folyamatosan téma lesz, és annak ellenére, hogy az egyik legjobban előkészített beruházás, mégis lesznek viták - mondta Lázár. A hatóságok és a szakértők bevonásával kell a vitákat lefolytatni, és oda kell becsatornázni őket - tette hozzá.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, a kormányt folyamatosan érik megkeresések, hogy az élő zene adózási feltételei javuljanak. A turizmus javítása érdekében támogatni kell, hogy az élőzenés éttermek ismét előtérbe kerüljenek.
A kormány a szélenergia tekintetében áttekintett minden gyakorlatot, és jól látszik, hogy nagy vita van mögötte, és a napelemek esetében nincsenek ilyen kérdések- mondta Lázár János. Több hazai település külterületén sem építettek szélparkot - tette hozzá. Az időjárási kockázat is nagy, és a kormány várakozó állásponton van.
Lázár János egy másik kérdésre azt mondta, hogy véletlenül szavazott meg egy jobbikos előterjesztést.
Lázár János arról is beszélt, hogy mérlegelendő kockázat a hazai civil törvény esetében, hogy ezt más országok is átveszik, így például Románia is.
Véget ért a Kormányinfó.