Az Újlak utcai házrobbanás legsúlyosabb sérültje elismerte, hogy szándékosan robbantotta fel lakását. A fiatal nő öngyilkos akart lenni. A nő válófélben volt, férjével a robbanás napján is beszéltek, de nem tudtak megegyezni, így döntött az öngyilkosság mellett a 27 éves nő.
A lakásban a gáztűzhelyt korábban elektromosra cserélték, a régi gáztűzhely után megmaradt egy csonk. Ezt nyitotta ki a nő, akinek korábban már volt öngyilkossági kísérlete. Ivott egy kevés alkoholt is, amit korábban szinte soha nem tett. Nem sokkal ezután meggondolta magát, de a folyó gázról elfeledkezve lefeküdt a nappaliba, és walkmant tett a fejére. Ezután egy elektromos berendezés szikrája - akár a hűtőé vagy a walkmané - lángra lobbantotta a gázt.
A robbanáskor a nő kirepült a házból, és agyrázkódást, égési sérüléseket szenvedett. Akkor tért magához, amikor már kiérkeztek a mentők. A nőt ma átszállították a Honvéd kórházba, az égési sérüléseinek megfelelőbb kezelése miatt, állapota javul.
Közveszély okozása miatt eljárást indítottak a fiatal nő ellen, akit őrizetbe vettek. A közveszély okozásának minősítése a nyomozás során derül ki, lehet gondatlanságból elkövetett vagy szándékos is. A gondatlanságból elkövetett cselekedet megítélése enyhébb, de közveszély okozásáért akár 8 évbörtönbüntetés is kiszabható.
A Budapest XVII. kerületében történt robbanás után 19 családot kellett kiköltöztetni, az épület életveszélyessé vált. A hatvan ember többsége rokonoknál, ismerősöknél húzódott meg, de azóta már ketten jelezték, hogy mégis szükségük lenne ideiglenes szállásra. A főpolgármester szerint minimum 12 hónapot vesz igénybe a helyreállítás. Várhatóan jövő szeptemberre lesz kész a ház. A költségeket először a fővárosi önkormányzat finanszírozza, az még nem tisztázott, hogy később ki fogja állni ezeket. Valószínűleg a lakóknak is hozzá kell járulniuk, és a biztosítónak is fizetnie kell valamennyit. A lakások nagy része biztosítva van - mondta az [origo]-nak a ház közös képviselője. Viszont épületbiztosítása a háznak - magára az épületre - nem volt.