Élő láncot alkottak kedden délután a Szent István Egyetem Budai Campusán a hallgatók és a tanárok. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett akció azt jelképezi, hogy a diákok mindenáron meg kívánják védeni a Budai Campus, a volt Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem területeit. Korábban az [origo] is megírta, hogy szóba került egy épület értékesítése, amelyben jelenleg négy tanszék működik.
A hallgatók képviselője az [origo]-nak elmondta, hogy tudomásuk szerint az egyetem olyan megállapodást írt alá a minisztériummal, amelyben az épület eladásáról van szó. Ez ellen eleve tiltakoznak, de ha mégis megtörténik, ragaszkodnak hozzá, hogy azt a több milliárd forintot, amit az épületért kap az egyetem, kizárólag a Budai Campus fejlesztésére használhassák fel.
Szendrő Péter, a Szent István Egyetem rektora elmondta az [origo]-nak, hogy maximálisan megérti a diákok és az oktatók törekvését. A minisztériummal aláírt szerződésben az szerepel, hogy az eladásról a Budai Campusnak kell döntenie, és eladás esetén a befolyt összeg kizárólag a Budai Campuson használható fel. Erről érvényes egyetemi tanácsi határozat van. Feltétel továbbá, hogy csak abban az esetben értékesíthetik a házat, ha az árából javíthatók az érintett tanszékek munkafeltételei.
Bernáth Jenő dékán azt mondta, hogy az egyetemi tanács határozata azért nem jelent százszázalékos garanciát, mert a szerződésben, amit a rektor és az oktatási tárca kötött, szerepel az a kitétel, hogy a Budai Campus autonómiája a Szent István Egyetemen belül részben korlátozott. Ezt a dékán sem tudja pontosan értelmezni, és a hallgatók attól tartanak, épp emiatt történhet meg, hogy a pénz nem marad Budán.
A hallgatók úgy gondolják, hogy hiába ad a rektor garanciát, a rektorok és a dékánok hivatala néhány évenként változik, ezért kérik a garanciát az oktatási tárcától. Mivel tudomásuk szerint a Szent István Egyetem megalakulása óta a Budai Campus egyetlen fillért sem kapott az államtól fejlesztésre, minden pénz a gödöllői központnak ment, úgy látják, reálisa veszély, hogy a szóban forgó pénz sem maradhatna náluk.
A kérdéses épület esetleges eladásáról nyár végéig kell döntenie a Budai Campusnak, addig vizsgálatokat végeznek, egyeztetnek a karokkal, az oktatási részlegek szakembereivel. A rektor nehezen tudja elképzelni, hogy úgy döntenek: eladják a házat, hiszen a keddi élő láncban a tanárok is együtt tüntetnek ez ellen a hallgatókkal. Mivel a szerződés hosszabb tárgyalássorozat eredménye, elképzelhető, hogy a diákok egy korábbi tervezettől ijedtek meg - tette hozzá.
Korábban: