Felháborítónak és álszentnek tartom a volt miniszterelnök magatartását - reagált Kovács László, az MSZP elnöke Orbán Viktor látogatására a köztársasági elnöknél.
- Ha valakinek nincs erkölcsi alapja a Magyar Televízió pártatlanságát félteni, az éppen Orbán Viktor, akinek kormányzása idején az MTV a közszolgálatiság szellemiségét megcsúfolóan, teljesen egyoldalú tájékoztatást adott, kormányzati sikerpropagandát folytatott - fogalmazott az MSZP elnöke.
Kovács László szerint a volt kormányfő durván rágalmazta a szocialistákat és az SZDSZ-t. Jellemzőnek tartja az akkori helyzetre, hogy az áprilisi választásokon itt járt külföldi megfigyelők is szóvá tették a közszolgálati televízió kormány iránti elfogultságát, a tárgyilagosság hiányát.
A szocialista pártelnök kitért arra: Orbán Viktor négy éven át szó nélkül hagyta, hogy az adófizetők pénzének tízmilliárdjai tűnjenek el, illetve vándoroljanak a Fideszhez közel álló műsorkészítők, cégek zsebébe. - Ha valakinek nincs alapja a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát félteni, az éppen Orbán Viktor, aki négy éven át saját szócsöveként használta a közszolgálati Magyar Televíziót és Magyar Rádiót - szögezte le Kovács László.
A politikus elmondása szerint most csupán annak érdekében történnek lépések, hogy a Magyar Televízió és előbb-utóbb a Magyar Rádió is visszatérjen a közszolgálatiság, a pártatlanság követelményeihez. - Meggyőződésem, hogy ez ellen a köztársasági elnök úrnak sem lehet kifogása - nyilatkozta Kovács László.