Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke a testület ellenzéki tagjainak pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az ellenzéki pártok korrekt vizsgálat után korrekt jelentést készítettek, amelyben csak a nyilvánvalóvá vált ellentmondásokra mutatnak rá. Szerinte a miniszterelnöknek még egyszer meg kellett volna jelennie a bizottság előtt, hogy tisztázza múltjának ellentmondásos részleteit. Balogh kijelentette: nem az ellenzéki képviselőket terheli a felelősség azért, mert jelentés nélkül fejezte be munkáját a bizottság.
Simicskó István (Fidesz) szerint a kormánypártok nem törekedtek megegyezésre, mert a parlamenti többség megszavazza önálló indítványként beterjesztett jelentésüket. "Medgyessy Péter és a bizottság szocialista tagjai nem ismerték fel, hogy milyen fontos lenne a miniszterelnöknek, az MSZP-nek és az országnak, hogy ez az ügy tisztázódjon" - fogalmazott.
Körömi Attila (Fidesz) szerint a bizottság joggal várhatta el, hogy Medgyessy tisztázza magát, mert a meghallgatásán nem tudta tényekkel és dokumentumokkal alátámasztani az általa elmondottakat. A nyilvánosságra került tények pedig szerinte cáfolták a miniszterelnök szavait.
Simicskó az [origo] kérdésére azt válaszolta, hogy a Medgyessy-ügy kapcsán levont ellenzéki következtetések nem általánosíthatók. A Mécs-bizottság által vizsgált személyek nem ítélhetők meg ez alapján, mert az egyéni felelősséget kell vizsgálni. Simicskó elképzelhetőnek nevezte, hogy a Mécs-bizottság által érintettnek talált politikusok között lesznek olyanok, akik - szerinte Medgyessyvel szemben - tényekkel tudják majd alátámasztani ártatlanságukat.
Balogh kifogásolta, hogy a kormányoldal képviselői önálló indítvány formájában már benyújtotta jelentését. Azt azonban nem tudta megmondani, ők hasonlóképpen cselekednek-e. Mint mondta: ezt majd szeptemberben döntik el, ha nyilvánosságra kerültek a zárt ülések jegyzőkönyvei.