Philip, a nagygyűlés műsorvezetője a tüntetés végén bejelentette, hogy negyvenezer darab százforintost számoltak össze azokban a perselyekben, amelyeket kora este helyeztek el a tér környékén. A műsorvezető sietve hozzátette, hogy még nem számolták össze minden persely tartalmát. Előzőleg minden résztvevőt arra kértek, hogy hozzanak magukkal többek között egy százforintos érmét.
Az est folyamán Kerényi Imre, a gyűlés házigazdája vezényletével felravatalozták, majd eltemették a magyar sajtószabadságot. A szertartás során először mindenkinek le kellett ülnie a magával hozott balliberális újságra, majd ezután a tér körül elhelyezett jelképes urnákba dobhatták a megjelentek a magukkal hozott egy szál virágot. Az est folyamán fellépett az Edda, az R-Go, Demjén Ferenc, és több ismert közéleti személyiség is megjelent a gyűlésen. Többek között Szűrös Mátyás politikus, Bubik István, Eperjes Károly és Nemcsák Károly színészek, Makovecz Imre építész, Melocco Miklós szobrász, Mészöly Kálmán labdarúgóedző.
A tüntetés közben egy másik tüntetés is kibontakozott. Miközben a színpadon zajlottak a műsorok, a Lelkiismeret '88 Csoport néhány alkalommal saját követeléseit skandálta, így például bejelentették, hogy petíciót kívánnak átnyújtani a Magyar Televízió vezetőjének.
Sokan nemzetiszínű zászlókkal érkeztek a helyszínre. A legnagyobb ováció Orbán Viktort illetve Pokorni Zoltánt fogadta a színpadon, amikor azonban Medgyessy Péter, Juszt László, vagy Tasnádi Péter került szóba, a tömeg hangos fújolásba kezdett. Lovas István jobboldali újságíró azzal fenyegette a kormányt, hogy "ha megölitek a sajtószabadságot, mi megöljük a nyugalmatokat".