Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, elnökségi tag az [origo]-nak elmondta: nagy szimpátiával figyelték a Fidesz elnökségi ülésén történteket. Arra a kérdésre, hogy csatlakoznának-e az Orbán Viktor által felvázolt, az egész jobb-közepet egyesítő néppárthoz, Herényi közölte: valójában az MDF is néppárt.
"Az MDF megalakulásakor három nagy irányzatot tömörítettünk: a kereszténydemokratát, a nemzeti szabadelvűt és a népi nemzeti irányzatot" - mondta Herényi. Közölte: sem egy párt, sem egy pártunió nem lehet azonban öncél. Egy uniópártba való tömörülést vagy az önálló utat szerinte az alapján kell eldönteni, hogy a jobboldalt mi képviseli jobban.
A frakcióvezető szerint az eddigi magyar választási eredmények azt mutatták, hogy célszerűbb egy oldalon több pártnak indulnia, mint egy nagy választási szövetségbe tömörülni. "Eddig az győzőtt, aki a két forduló között előnyösebb szövetséget kötött. 1998-ban azért tudott a Fidesz nyerni, mert a kisgazdák visszaléptek. 2002-ben szoros szövetségben indult a jobboldal, így nem volt partnere, akivel összefoghatott volna a második fordulóban. A baloldalon két párt jutott be, és az SZDSZ visszalépésével győzni tudtak. Nekünk viszont nem voltak tartalékaink" - közölte Herényi.
Orbán Viktor elképzelései szerint az európai parlamenti választásokon már mindenképp az új uniópártnak kell indulnia, hogy erős néppártként tudják képviselni Magyarországot. Herényi ezzel kapcsolatban azt mondta: érdemes megvárni az európai parlamenti választásokról megszülető törvényt. Nem mindegy ugyanis, hogyan számítják ki a mandátumokat. "Ha a legnagyobb maradék elvét érvényesítik, akkor az a nagy pártoknak kedvez. Ha azonban a legnagyobb átlag elvét, akkor a kisebb pártok jutnak előnyhöz" - közölte az MDF frakcióvezetője. Hozzátette: az EP választások előtt is az eredményesség szempontjából kell eldönteni, mi a célszerűbb: a különutas politika vagy az uniópárt.
A KDNP sem döntött még
Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség társelnöke, a Fidesz parlamenti képviselője a frakció csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: elvárásai szerint az új uniópártnak kereszténydemokrata alapúnak kell lennie, szükséges, hogy hiteles emberek képviseljék, illetve karizmatikus egyéniség vezesse.
Az MKDSZ társelnökeként Harrach háromféle megoldást lát arra, hogy miként viszonyulhatnak a kereszténydemokraták az új párthoz. Mint mondta, vagy külön utat járnak, vagy együttműködnek, vagy szervezetileg egyesülnek azzal. Harrach szerint külön úton járni politikai kalandorság lenne, az együttműködés bizonyos önállóság megőrzését jelentené, az egységesülés pedig azt, hogy a kereszténydemokraták tagozatként működnének tovább az új szervezetben. Az MKDSZ társelnöke még nem tudott választ adni arra, hogy a két utóbbi megoldás közül melyiket választják - írta az MTI.
Harrach a Fidesz elnökségi ülésén is részt vett. Az ülést követően mind ő, mind Orbán sejtette, hogy a KDNP fog a leghamarabb csatlakozni az uniópártba. Korábban ugyanakkor a KDNP vezetői azt közölték Orbánnal, hogy a szoros szövetségben érdekeltek, az önálló arculat megtartásával.
Kapcsándi Dóra