A gyermekotthonokban élő gyerekek körülményei évről évre javulnak, ahogy egyre nő a korszerű lakásotthonok száma, illetve egyre több nevelőszülő működik. A jelentés ugyanakkor sok hiányosságot tár fel a a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fogyatékos gyerekek ellátását illetően.
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek száma mintegy 13 ezer fő. Évente ezer gyermek sorsa rendeződik örökbefogadással, amelyen belül a gyermekvédelmi gondoskodásban élő és örökbe fogadott gyermekek száma közel 500.