A parlament külügyi bizottsága hétfőn a kormánypárti képviselők igen szavazataival - az ellenzék tartózkodása mellett - elfogadta, hogy az Országgyűlés megtárgyalja a kormány határozati javaslatát az iraki szerepvállalásról. A határozati javaslatot ugyanakkor több kormánypárti képviselő is bírálta. Eörsi Mátyás (SZDSZ) például - az ellenzékhez hasonlóan - azt kifogásolta, hogy a határozati javaslat szövegezése nem pontos, és nem szerepel benne pontosan, hogy békefenntartásról van szó.
Bársony András a Külügyminisztérium politikai államtitkára a kifogásokra reagálva elmondta, készek arra hogy módosítsanak a javaslaton. Az államtitkár elmondta azt is, a javaslat jelenlegi szövegében azért nem szerepel, hogy mennyi időre engedélyeznék külföldi gépeknek a magyar légtér használatát, mert nem lehet tudni, hogy a humanitárius segélyek légi szállítására meddig lesz szükség.
Az ülésen részt vett Simonyi András washingtoni magyar nagykövet is, aki elmondta: nem azért kell beszállni a misszióba, mert más országok már csatlakoztak, hanem azért, mert ez Magyarország érdeke. Simonyi szerint akik jelen lesznek Irakban az átmeneti időszakban, azok szerepet kaphatnak az újjáépítésben is.
A honvédelmi bizottság hétfői ülésén szintén az iraki szerepvállalás volt a téma. Több ellenzéki képviselő is felvetette: mivel még senki nem mondta ki, hogy véget értek a hadműveletek Irakban, ezért nem lehet tudni, hogy békefenntartásra vagy béketeremtésre mennének a magyar katonák.
A Külügyminisztérium munkatársa, Mohácsi József ezzel kapcsolatban azt mondta az ülésen: információik szerint az amerikai kormányzat hamarosan közzétesz egy olyan nyilatkozatot, amely hivatalosan is közli, hogy véget értek az iraki hadműveletek.
A honvédelmi bizottság az ellenzéki felvetések miatt végül nem szavazott arról, hogy a parlament elé kerüljön-e az iraki szerepvállalásról szóló kormányzati javaslat. Várhatóan a bizottság keddi ülésén döntenek erről.