A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Kovács tárgyalni akar a szomszédokkal

Vágólapra másolva!
Magyarország kész kétoldalú tárgyalásokat folytatni a szomszédos országokkal a kedvezménytörvény alkalmazásáról, ezért javasolja, hogy külügyminiszteri szintű tárgyalásokat rendezzenek e kérdésben - mondta Kovács László külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

Hihetetlen, hogy Szlovákia ellentörvénnyel akarja megakadályozni az ország polgárainak egy részét abban, hogy Magyarországtól támogatást kapjanak, amiért magyar iskolába járatják a gyermekeiket - írja a SME című szlovák lap hétfői számában Miroslav Kusy szlovák politológus.

Megfigyelők szerint Kusy az egyetlen szlovák közéleti szereplő, aki következetesen védelmébe veszi a magyar jogszabály szándékát, és publikációk, nyilatkozatok sorában bírálja a kedvezménytörvényt mereven elutasító hivatalos szlovák szemléletet.

Mint írja, nem sok pénzről van szó, de ez a pénz a magyar kormány és a magyar adófizetők pénze, tehát rájuk tartozik, az ő dolguk, hogy mire költik. Kusy nem látja ésszerű okát a szlovák kormány elutasító magatartásának. Ha a magyarokénál sokkal kisebb lélekszámú szlovákiai németek sokkal több pénzt kaphatnak a német kormánytól, akkor ugyan a magyarok miért ne kaphatnának Budapesttől ? - kérdezi.

A szlovák kormány jobban tenné, ha dactörvény helyett inkább a szlovákiai nemzetiségek iskoláinak bőkezűbb állami támogatására kötelezné el magát, hogy azok színvonalát ily módon a többségi szlovák iskolák színvonalára emelje és ezzel elérje, hogy a szlovákiai magyarok soraiból is annyi ember szerezhessen érettségit és egyetemi diplomát, amennyi szlovák szerezhet. És jobban tenné a szlovák kormány, ha a magyarországi és nem magyarországi szlovák kisebbség bőkezűbb támogatására is elszánná magát - írja Kusy és hozzáteszi: a finnországi svéd kisebbség például olyan bőkezű támogatást kap a finn kormánytól, hogy egyáltalán nem szorul Stockholm segítségére.

Magyarország polgárai és köztük a békéscsabai szlovákok aligha emelnének kifogást az ellen, ha a szlovák kormány a magyar törvény kínálta húszezer forintnyi összeggel akarná segíteni az ottani szlovák gyerekek oktatását. "Feltételezem, hogy a magyar kormánynak sem lenne ellenvetése" - így a szlovák politológus. Mint írja: ezzel szemben szlovák részről felháborodott ellenvetések hangzanak el, ami "képtelen és becsületsértő, hiszen magyar polgártársaink már régen, a törvény kínálta kedvezmények nélkül is vállalták saját identitásukat".

Kusy felveti: de még ha lenne is valami igazságtartalmuk a szlovák ellenérveknek, vajon akkor már nem sértenék a szlovákiai magyarok önazonosságának megőrzéséhez való jogát ? Bizony sértenék, hiszen a szlovákiai magyar kisebbséget a szlovák alkotmány és nemzetközi egyezmények védik az erőszakos asszimilációtól, amely ellen épp az anyanyelvű oktatás védelmével lehet a leghatékonyabban védekezni.

"Egyébként pedig: igaz, hogy a magyar közösség tagjai szlovák állampolgárok, de ezen túlmenően ők a magyar nemzet része is. Magyarjaink tehát törvényes joguk szerint vállalják a saját magyar nemzeti identitásukat és formálnak jogot ezen identitás megőrzésének támogatására" - írja a szlovák politológus, aki a továbbiakban a kedvezménytörvény állítólagos területenkívüliségéről és a szlovákokat diszkrimináló hatásairól szóló elméleteket is cáfolja.

Végezetül megállapítja: Pozsony "álproblémák sorából konstruál válsághelyzetet a szlovák-magyar kapcsolatokban". Hozzáteszi: ráadásul egy éve annak, hogy Szlovákia hazahívta budapesti nagykövetét és azóta sem nevezte ki az újat, és ezzel "hadiállapotra jellemző" helyzetet teremtett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!