Az MSZP támogatja az új médiatörvény szakértői vitaanyagát, és bízik abban, hogy kellő számú kritika és helyeslés mellett a jelenlegi médiaállapotokhoz képest változást lehet elérni - nyilatkozta Újhelyi István, a párt médiapolitikusa pénteken az MTI-nek. A Miniszterelnöki Hivatal által pénteken ismertetett törvény-előkészítési menetrendet újszerűnek és a napi politikai csatákkal terhelt parlamenti viszonyok mellett életképesnek tartom - mondta a szocialista parlamenti képviselő.
Az, hogy először kerül a szakma elé egy koncepció és több hónapos, széles körű vitát követően kerül majd az új médiatörvény tervezete a parlamenti bizottságok elé, segítheti azt a célt, hogy egy modern időkre szóló új médiatörvény szülessen - tette hozzá.
Újhelyi közölte: a közmédiumok irányítási mechanizmusának megváltoztatását, a politikai pártok csatározásának intézményeken kívülre szorítását alapvető feladatnak tekintik, ugyanúgy, mint a mindenkori kormányzati hatalomtól független finanszírozási háttér megteremtését. "Arra biztatjuk a szakmát, hogy éljen a lehetőséggel és közösen alkossunk új médiatörvényt" - nyilatkozta Újhelyi István.
Arra a kérdésre, vannak-e számukra változtatásra szoruló részek a koncepcióban, elmondta: a kormányzópárt a szakmai vita legelején ne tegyen észrevételeket, mert azzal rossz irányba befolyásolhatja a törvény-előkészítés folyamatát.
Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa ezzel szemben úgy vélte: ez a koncepció még tárgyalási alapnak sem jó. Az [origo]-nak nyilatkozva a kifogások között említette, hogy szerinte a koncepció "semmi újat nem tartalmaz", és több ponton aggályos. Példaként említette, hogy a Fidesz ellenzi az ORTT megszüntetését. A legnagyobb ellenzéki párt szerint ugyanis épp az ORTT megerősítésére és nem a meggyengítésére vagy megszüntetésére van szükség - mondta. Aggasztónak találta azt is, hogy a kereskedelmi televízióknak a javaslat szerint nem kellene a jövőben közszolgálati feladatokat ellátni a híradón kívül.
Az ellenzéki képviselő úgy vélte: ahelyett, hogy az MSZP szakértőkkel kidolgoztat egy ilyen koncepciót, a Fidesszel kellene egyeztetnie, mivel a törvény kétharmados, így az ellenzéki párt nélkül nem lehet elfogadni.