A katonai ügyészség átvette a nyomozást a rendőrségtől a JAK 52-es honvédségi gyakorlógép tragédiája okainak kiderítésére - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
"A légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indult a rendőrségi nyomozás az elmúlt héten, csütörtökön, Tiszagyenda határában lezuhant gép ügyében. A balesetet követő szemle még rendőrségi részvétellel történt, ám a boncolást és a szakértők kirendelését már a katonai ügyészség rendelte el - mondta a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Lengyel György alezredes nem kívánt válaszolni arra kérdésre, hogy a légi közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétség mire terjed ki, a repülőgép előzetes műszaki felkészítésére avagy a csütörtöki halálos repülés közben esetleg elkövetett manőverezési hibára is.
A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese hétfőn azt közölte: az elsődleges vizsgálatok szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a motor leállása okozta a JAK-52-es honvédségi gyakorlógép lezuhanását, aminek következtében a két pilóta meghalt.
Bocskai István szerint a motorhibát igazolja, hogy a légiforgalmi irányítók nem kaptak vészhelyzetre utaló rádiójelentést. A pilóták feltehetően észlelték a hibát, kényszerleszállásra készültek, de eközben a gép elvesztette a sebességét, majd földnek csapódott.
A gép sérülései azt igazolják, hogy a repülőgép viszonylag kis sebességgel, úgynevezett átesési helyzetben ütközött a földnek - mondta a kommunikációs főigazgató-helyettes.
Bocskai István szerint a baleset vizsgálatát megnehezíti, hogy a JAK-52-es repülőgépen nincs sem fedélzeti adat-, sem pedig hangrögzítő berendezés, így a vizsgálóbizottság csak a helyszínen talált roncsokból, valamint a sérülések mértékéből tud következtetéseket levonni. A JAK-52-est két, tapasztalt, első osztályú pilóta vezette.