A Külügyminisztérium biztonsági okokból nem árulja el, kik és mikor utaznak Irakba, hogy kivizsgálják a napokban lelőtt magyar halálának körülményeit. Tóth Tamás külügyi szóvivő az [origo] kérdésére, miszerint kérhetnek-e a hozzátartozók kárpótlást az amerikaiaktól a fiatalember halála miatt, azt mondta, hogy az 1949-és genfi egyezmény egyik kiegészítő jegyzőkönyve szerint ugyan a károkozó köteles az általa okozott károkat megtéríteni, ám az USA nem részese ennek. Ugyanakkor az amerikai bíróságok általában helyt adnak az olyan kereseteknek, amelyek a jogszerűtlen fegyverhasználatból adódó károk miatt nyújtottak be, ám azt, hogy ez a jelen esetben jogszerű, volt-e vagy sem, azt az amerikai vizsgálat dönti el.
Az Irakban állomásozó nemzetközi alakulatok "minden szükséges eszközt bevethetnek a békefenntartás és béketeremtés érdekében" - áll az iraki rendteremtéssel kapcsolatos ENSZ-felhatalmazásban. Az eddigi amerikai gyakorlat arra utal, hogy az ellenőrzőpontok fele száguldó járművekre tüzelés egyfajta "szükséges eszköz". Az elmúlt hónapokban ugyanis számos példa volt erre, és ezeknek az incidenseknek több halálos áldozata is volt.