A jövő héten a Fővárosi Közgyűlés elé kerül a fővárosi közigazgatási hivatal azon törvényességi észrevétele, amely jogsértést jelez a főváros tavaly módosított közbeszerzési rendeleténél - közölték Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének résztvevői. Bőhm András, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője elmondta, hogy a törvényességi kifogás sorsáról, elfogadásáról, vagy elutasításáról a Fővárosi Közgyűlés dönt majd.
A közigazgatási hivatalvezető észrevételében megállapítja, hogy téves jogértelmezésen alapul az a fővárosi rendelet, amely a beruházások teljes körű megvalósítására, közbeszerzés nélkül bízott volna meg egy gazdasági társaságot. A hivatalvezető az alkotmánnyal, alkotmánybírósági határozatokkal és a közbeszerzési törvény korábbi, valamint tavaly módosított szakaszaival is ellentétesnek tartja ezt a fővárosi szabályozást.
Visszaállítanák a korábbi rendeletet
Tiba Zsolt főjegyző a kabinet elé benyújtott előterjesztésében egyetértett a közigazgatási hivatal vezetőjének megállapításaival. Ezért azt javasolja, hogy kissé pontosítva állítsák vissza a december 18-i módosítást megelőzően hatályos fővárosi közbeszerzési rendeletet.
A főjegyző emlékeztet rá, hogy a decemberi módosítással a nemzetközi szervezetek által meghatározott eljárás körébe vonta a fővárosi önkormányzat összes csatornázási és szennyvíz-tisztítási beruházását. A főjegyző indokoltnak tartja azt, hogy a közigazgatási hivatal észrevételével összefüggő egyéb döntéseket, így például az Enviroduna Kft.-vel való esetleges szerződéskötést is vizsgálja felül a főváros.
A főjegyző nem írta alá a szerződést
A csepeli szennyvíztisztító több mint 100 milliárd forintos felépítésére létrehozott kft.-re bízták volna rá a közel 50 milliárd forintos dél-budai regionális szennyvíztisztító építését, valamint a 80 milliárd forint körüli fővárosi csatornaépítési projektet. A közgyűlés tavaly decemberben áfa nélkül 104 millió forintos kötelezettséget vállalt volna a - végül a főjegyző által nem elfogadott - szerződés előterjesztése értelmében 2004-re az Enviroduna Kft. részére, a kerületi szennyvízcsatorna-hálózat beruházás-előkészítésének vállalkozói díjazására.
Tiba Zsolt a decemberi közbeszerzési szabályozással, a kft. pályázat nélküli megbízásával nem értett egyet, így törvényességi szempontból nem is írta alá az egyébként helyszíni kiosztással tárgyalt közgyűlési előterjesztést.