Áradnak a Körösök

Vágólapra másolva!
A Körösök hegyvidéki vízgyűjtő területein az elmúlt héten jelentős mennyiségű csapadék esett, ezért áradnak a folyók. Hétfőn két belvízvédelmi szakaszon is elsőfokú készültséget kellett elrendelni.
Vágólapra másolva!

Áradnak a Körösök: a Fekete-Körösön harmadfokú, a Fehér-Körösön, a Sebes-Körösön és a Berettyón elsőfokú készültséget vezettek be. Erről a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságon (KÖRKÖVIZIG) számoltak be hétfőn.

A vízügyi igazgatóság internetes oldalán olvasható adatok szerint a Fekete-Körösön hétfő hajnalban másodfokú, a nap folyamán pedig harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. A folyó várhatóan még hétfő éjszaka 810 centiméter körüli vízszintnél fog Antnál tetőzni - mondta el az MTI-nek az igazgatóság vezetője.

A Fehér-Körös Gyulánál a hétfő folyamán éri el a 400 centiméteres vízszintet, ott a délután folyamán kell elrendelni az elsőfokú készültséget. A folyón az árhullám tetőzése várhatóan kedden 480 centiméter körüli vízszintnél következik be.

A Kettős-Körös teljes szakasza árad, a folyón vasárnap reggel elsőfokú készültséget kellett elrendelni. A tetőzés Békésnél szerdán másodfokú készültség mellett, 740 centiméter körüli vízszintnél várható.

Árad a Sebes-Körös és a Berettyó is. Mindkét folyón hétfőn elsőfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Hasonlóan elsőfokú készültség van érvényben a Hármas-Körös teljes szakaszán. A Tisza magas vízállása és visszaduzzasztó hatása miatt ezen a folyón és a Sebes- és a Kettős-Körös alsó szakaszán tartósan magas vízállásra számítanak a szakemberek.

A nagy mennyiségű csapadék miatt a belvízcsatornák is megteltek. Hétfőn két belvízvédelmi szakaszon kellett elsőfokú belvízvédelmi készültséget elrendelni. A hosszúfoki és a békési szivattyútelepek igény szerint emelik át a vizet a főbefogadókba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!