Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda megküldte több mint 100 oldalas jelentését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél a gyanú szerint valótlan tartalmú megbízási szerződések alapján jogosulatlanul kifizetett pénzek ügyében. A rendőrség hűtlen kezeléssel gyanúsítana meg több száz embert, a PSZÁF jelenlegi és volt munkatársait, vezetőit.
A gyanú szerint ugyanis a pénzügyi felügyelet valótlan tartalmú megbízási szerződéseket kötött munkatársaival, hogy kifizethessék a dolgozók jutalmát. Így csak papíron kellett többféle feladatot elvégezniük a PSZÁF dolgozóinak, ténylegesen azonban nem változott a munkakörük. Ezért a rendőrök szerint jogosulatlanul vették fel a pénzeket.
Mivel a nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett folyik, a Fővárosi Főügyészségnek kell dönenie, a bizonyítékok alapján minden esetben megállapítható-e a bűncselekmény gyanúja. Erről azonban még nem döntöttek. A rendőrség korábban már kérte az ügyészséget, hogy gyanúsítottként hallgathassa ki az ügyben érintetteket, így Szász Károly volt PSZÁF-vezetőt is, de erre eddig nem került sor.
Az [origo] szerette volna megismerni a PSZÁF álláspontját is az ügyben, de eddig nem reagált a felügyelet sajtóosztálya megkeresésünkre.
Az ügyben tavaly júliusban indult nyomozás Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentése alapján, több millió forintos kárt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. A nyomozás elején még vizsgálták a PSZÁF székházbérlését, a felügyelet biztonságtechnikai beruházásait, a munkatársak külföldi utazásait is a dolgozók megbízási szerződései mellett.