Hiller István és Szekeres Imre elnökjelöltek, jelenlegi alelnökök egy reggeli tv-műsorban a csapatmunka fontossága mellett kettejük különbözőségéről beszéltek. "Elsősorban a szocialista párt és az emberek kapcsolatából és nem gazdasági mutatókból indulok ki. Azt szeretném, ha a szocialista párt és a választók közötti kapcsolat sokkal kiegyensúlyozottabb és emberibb lenne" - mondta Hiller István a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Közölte: szerethető pártot akar, mert a modern politizálásban helye van az érzelmeknek, "csak nem szabad ezt túlságosan aránytalanul hozni".
"Szakértőkre szükség van, de ha a politika csak szakértőkből áll és nem mutatja az emberi arcát, akkor el fogják hajtani" - vélte. Közölte azt is, hogy a szocialista párt majdani elnökeként a jelenlegi koalícióval együtt, 2006-ban meg akarja nyerni a választásokat.
"Túl sokan elpártoltak tőlünk" - jelentette ki Hiller István, hozzátéve: változásra van szükség ahhoz, hogy "azok, akik legalább egyszer már kapcsolatot létesítettek a szocialista párttal, ismét fontosnak tartsák".
Mindkét elnökjelölt kijelentette, hogy a párt vezetésének csapatként kell dolgoznia. Szekeres Imre megvárná, hogy kiket választanak a kongresszusi küldöttek, Hiller István azonban azt mondta, az eddigi elnökségek nem tudtak csapatként dolgozni, ezért azt kéri a kongresszustól, az általa ajánlott csapatot támogassa. Hozzátette: nincs már idő más megoldásra, hiszen 19 hónap múlva parlamenti választások lesznek.
Szekeres Imre arról beszélt, hogy "az MSZP nem esett szét, az MSZP egy nagyon erős párt, de messze a saját lehetőségei alatt teljesít, és ez igaz volt a vezetésre is", ezért szeretné megszervezni a pártot. "Elsősorban arra koncentrálok, hogy a szocialista pártból szervezzek egy vonzó pártot, amire mi, tagok is büszkék lehetünk" - mondta.
Megítélése szerint Hiller István és az ő felfogása között az a különbség, hogy pártelnökként ő "a konkrét szervezeti működést" akarja segíteni. "Azt akarom, hogy a tagságnak minél több információja legyen, bele tudjon szólni a dolgokba; nem annyira a párt arca akarok lenni, hanem olyan ember, aki szervező, irányító, felkészítő funkciót is ellát" - jelentette ki Szekeres Imre.
A konkrét feladat szerinte az, hogy legyen közvetlen kapcsolat a 176 választókerület és az országos elnökség között, hogy "közösen döntsünk, hogy legyen olyan információs hálózat, amelyben a politikánkat el tudjuk juttatni, a helyi politikát pedig be tudjuk az országos politikába csatlakoztatni".
A tisztújításról a Klubrádióban Hiller István kijelentette: "történelmi jelentőségű kongresszus előtt áll az MSZP; ennek a kongresszusnak a jelentőségét én csak az 1989-es, alapító kongresszuséhoz tudom hasonlítani". "Örömmel mondhatom, hogy jelentős támogatottságot érzek magam mögött, a jelölés mögött, a gondolataim mögött, és ezeket szeretném valóra váltani" - tette hozzá.
Szekeres Imre úgy fogalmazott: "a mondanivalóval, a tennivalóval kapcsolatban nagy az egyetértés, és mivel én eddig mindig minden pozíciómat a teljesítményemnek köszönhettem és nem a kapcsolataimnak, remélem, hogy ez a teljesítmény sokat fog jelenteni szombaton".