A Magyar Gyógyszerész Kamara javaslata szerint a jövőben működhetne az online gyógyszerrendelés rendszere. E szerint a betegek a hálón intézhetnének kérdést a patikákhoz, hogy ott megvan-e az a gyógyszer, amire szükségük van. Ha a beteg leadta a rendelést, később átveheti a patikában a készítményt, ahol azt időközben beszerzik vagy elkészítik. Zalai Károly, az MGYK alelnöke szerint a rendszernek úgy kellene működnie, hogy a beteg mindig a lakhelyéhez legközelebbi patikában vehesse át gyógyszerét.
Az MGYK elsőként azokat a gyógyszertárakat vonná be a rendszerbe, amelyeknek van kapacitásuk és hajlandóságuk arra, hogy internetes gyógyszerrendeléseket fogadjanak. A világhálón vényköteles gyógyszereket azért nem lehetne rendelni, mert a beteg, sőt néha a patikus sem tudja elolvasni a recepten az orvos írását, és ez félreértésekhez vezethetne. Zalai szerint egy ehhez hasonló online rendelési rendszer már jól működik Németországban. Egyelőre bizonytalan, hogy mi lesz a javaslat sorsa, de folynak a tárgyalások az MGYK és az Egészségügyi Minisztérium között, és a kamarát ebben a kérdésben az SZDSZ is támogatja.
Ugyanakkor az MGYK határozottan elutasította az SZDSZ javaslatát, mely szerint a nem vényköteles gyógyszereket a patikákon kívül más helyeken is árulhatnák. Sziklai Attila, az MGYK országos titkára az [origo]-nak elmondta: szerintük a nem vényköteles gyógyszer sem veszélytelen. "Ráadásul a gyógyszertáron kívüli árusítás plusz forgalmat gerjeszt, többletfogyasztást" - mondta, hozzátéve, hogy már így is nagyon magas a gyógyszerfogyasztás.