A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Választási automata segít a fiataloknak

Vágólapra másolva!
Egy szoftver segítségével az először választó fiatalok most könnyebben eligazodhatnak a parlamenti pártok között. Öt perc alatt megtudhatják, hogy melyik politikai erő képviseli azokat a célokat, amelyeket a legfontosabbnak tartanak.
Vágólapra másolva!

A fiatalok politikai orientációját segítő választási szoftvert tett közzé honlapján a Közép-Kelet-Európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO). A Te kit választanál? című elektronikus kérdőív a négy parlamenti párt egyikére vagy akár többre is jellemző 25 állítást tartalmaz. A kijelentésekre a játékoskedvű (bizonytalan) választó az "egyetértek", "nem értek egyet", "nem tudom" lehetőségekkel reagálhat. Majd a három, általa legfontosabbnak tartott vagy leginkább elutasított állításra klikkelve, hosszas programolvasás és sajtófigyelés nélkül is megtudhatja, hogy melyik pártnak a szemlélete áll hozzá a legközelebb.

A kijelentések szakpolitikai és ideológiai kérdésekben egyaránt tesztelik a válaszadók véleményét. Szó esik a határon túli magyarokról, az egyházak támogatásáról és a Kádár-kor megítéléséről épp úgy, mint az egészségügyi privatizációról vagy az egykulcsos adóról.

"Az állításokat a pártok programjából, felelős politikusaik nyilatkozatából állítottuk össze jórészt még februárban, amikor a pártok közül még az MDF-nek és a Fidesz-nek sem volt programja" - mondta az [origo]-nak Závecz Tibor, a Szonda Ipsos ügyvezetője, aki közreműködött a tartalom összeállításában. "Minden párthoz nyolc állítást kötöttünk: de vannak olyanok, melyek a két ellenzéki, illetve kormánypárt, valamint az SZDSZ és az MDF szemléletében közös. De a kérdéssor ezzel együtt is kiegyensúlyozott" - vélte az elemző.

Závecz szerint a kijelentések a közérthetőség kedvéért sarkosak, a kulcskérdésnek tartott témákat a közvélemény-kutatások is visszaigazolják. Bár a teszt az első választóknak szóló honlapon (www.firstvoter.hu) jelent meg, az oktatásra vagy a drogfogyasztásra vonatkozó kérdéseken túl nincs kifejezetten ifjúságpolitikai területet érintő téma. Nem is az volt a szándék, mondta Závecz, hogy csak olyan ügyeket feszegessenek, amelyekről a fiatalok biztosan hallottak, vagy csak az ő bőrükre megy. Vagyis a teszt nem csupán az első választóknak lehet érdekes.

A szoftver az ACEEO megrendelésére született.. A nemzetközi szervezetet 1991-ben alapították és a régióból 22 ország a tagja. Az egyesület célja a választási jogi sztenderdek megalkotása és a térségben zajló választások tisztasága. A szervezet vezetője Tóth Zoltán, az Országos Választási Bizottság korábbi vezetője, titkárságvezetője pedig Radics Máté, a Geoholding-csoporthoz tartozó több szaklap lapigazgatója.

Bogár Zsolt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!